Telt, múlt az idő, Elfoglalt Egyén rengeteget dolgozott, és úgy adódott, hogy gyakran mások sorsáról kellett döntenie. Így hát folyamatosan intézkedett, pörgött, ide-oda szaladgált, aztán jó érzéssel látta, hogy ennek meg is volt az eredménye. Rövidesen sokan át is nevezték, mert úgy érezték, hogy az Igazán Segítő Elfoglalt Egyén név jobban illik hozzá, jobban tükrözi a személyiségét.
Már ott tartott, hogy hosszú sorokban álltak az ajtaja előtt az emberek, mert messzire elért a híre. Ott volt Kis Ember, eljött Örökké Panaszkodó, szorosan mögötte várakozott Semmi Sem Jó, ott volt az álldogálók között Komoly Baj Van, Nehéz Sors, de nagy nehezen odabandukolt Gond Gond Hátán is, valahol messze, a sor vége felé pedig Csendesszavú Nő morzsolgatta textilzsebkendőjét, és próbálta takargatni gondosan kifényesített, vékonyra kopott cipőjét.
Igazán Segítő Elfoglalt Egyén sokáig erőn felül is úgy mozgatta a szálakat, hogy állni tudja a szavát, de azért közben a háttérben maradjon. Figyelt rá, hogy ne oldja meg mások helyett a gondokat, hanem éppen annyi segítséget adjon, amennyi a hozzá fordulóknak a továbblépéshez kellett. Egy idő után azonban már annyi szálat kellett a kezében fognia és mozgatnia, hogy ki-kicsúszott néhány, azokat pedig felkapta és messzire vitte a szél.
Ahogy teltek az évek, gyengültek a kezei, begyulladtak az ízületei, végül néhány szálat is nagyon nehéz volt megtartania és mozgatnia. Már alig álltak az ajtaja előtt, és úgy tűnt, szépen lassan elfelejtették azok, akiknek valaha segített – azt gondolta, ez így van rendjén.
Még egy ideig Elfoglalt Egyénként dolgozott tovább, aztán alább adott, és már csak Egy Én volt.
Egy Én egyik este éppen csukta volna be az ajtaját, amikor egy elegáns hölgy lépett oda hozzá. Ismerős volt, de Egy Én nem tudta felidézni, honnan az ismeretség. Amikor a hölgy megszólalt, akkor döbbent csak rá, hogy ő lehet a Csendesszavú Nő, akinek valamikor segített újra talpra állni. A hölgy egy kis táblácskát adott át neki mosolyogva, a táblán ez állt: „Sok szeretettel Elfoglalt Egyénnek, aki hosszú éveken át rengeteg embernek tette jobbá az életét. Hálásan köszönünk mindent”. A táblácskához egy feltekert lista is tartozott, telis-tele nevekkel...
Egy Én szeme sarkából kigördült egy óriási könnycsepp, a hölgyre nézett és inkább csak magának, befelé suttogta: megtiszteltetés, hogy segíthettem.
