Szabó László szerint régi toposz, hogy Mohács után a magyar történelem nem ismer győztes csatát. Megjegyzi, az ötszázadik évforduló kapcsán természetesen emlékezni kell, ráadásul folyamatosan frissülnek a tudományos eredmények. Ez a csata két abszolút egyenlőtlen fél küzdelme volt, de ami példamutató, hogy mindenki ott volt a harctéren.
Szabó László és Varga Szabolcs – Fotó: Such Tamás / behir.hu
– Az Oszmán Birodalommal nem tudtuk fölvenni a versenyt, de ebbe a dologba az akkori magyar vezetőréteg beleállt – húzza alá. – II. Lajos egy echte magyar király volt: Magyarországon született, itt nevelkedett, eredendően egy művelt fiatalemberről beszélünk, aki személyes példamutatásával ott volt a csatatéren, ahol megsebesült, harcolt.
Az 500. évfordulóra készülve nemcsak a történettudomány, hanem a régészet és az antropológia is hozzátette a saját maga kutatási részét, hogy újabb információkat tudjunk meg a mohácsi csatáról. Varga Szabolcs, a kötet szerkesztője kiemeli, különösen a tömegsírok feltárásánál, amiből kettőt az elmúlt években sikerült teljesen feltárni a Szegeli Tudományi Egyetem antropológusainak és a Pécsi Janus Pannonius Múzeum régiszeinek. Kevesebb elmélet és több megalapozott tudásunk van arról, hogy beszéljünk a csata pár órájáról, hogy mindez hogyan is mehetett végbe.
– Ennek köszönhetően szakíthatunk azokkal a korábbi elképzelésekkel, hogy itt egy hanyatló időszak az, ami bekövetkezett volna Mátyás király halálát követően. És talán reálisabban látjuk a következményeket is, hogy mennyire szűk mozgástere volt a túlélő politikai elitnek akkor, amikor arról kellett gondolkozni augusztus 29-e után, hogy mi lesz az ország jövője és mi lesz az ő egyéni sorsuk és jövőjük a Kárpát-medencében Szulejmán Szultán hadjáratának követően – fogalmaz.
Galéria
Hozzáfűzi, ez valójában egy Jagelló hadsereg volt: európai segélypénzből, lengyel támogatással – zsold reményében sokan érkeztek ebbe a hadseregbe. És talán ezeknek a kutatásoknak az az egyik olyan plusz hozadéka, hogy ez nem egy magyar-török háború volt.
