Megszavazták a jelöltet - A Fidesz sajtóközleménye

2017. szeptember 8. 19:33 | Kovács Dávid

A Fidesz Békéscsabai Szervezete 2017. szeptember 6-án tartott közgyűlésén elfogadta a 2018. évi országgyűlési választásig megvalósítandó akciótervét, mellyel hatékonyan tudja az alapszervezet, valamint a FIDESZ-t támogatók közössége elősegíteni a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség további kormányzását lehetővé tévő választási győzelmét.

A békéscsabai fideszesek ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egybehangzóan foglaltak állást, miszerint javasolják a párt országos elnökségének, hogy a közelgő országgyűlési választáson Békés Megye 1. számú választókerületében Herczeg Tamás legyen a FIDESZ képviselőjelöltje.

Békéscsaba, 2017. szeptember 8.

Hanó Miklós
elnök

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL