Fidesz-KDNP: Alföldi Károly a legalkalmasabb jelölt az időközi választáson

2022. április 29. 16:50 | Vincze Attila

Hivatalosan is bemutatta jelöltjét a júniusi időközi önkormányzati képviselőválasztásra a Fidesz és a KDNP békéscsabai szervezete pénteken. A kormánypártok a békéscsabai 4. számú választókerületben Alföldi Károlyt támogatják.

Szimbolikusan a Lencsési lakótelepen, a körzet egykori önkormányzati képviselőjének háziorvosi rendelőjénél mutatta be a Fidesz és a KDNP helyi szervezete az általuk indítani kívánt jelöltet. Mint ismert, Ferenczi Attila súlyos betegség miatt bekövetkezett halála miatt kell időközi választást tartani júniusban. A kormánypártok békéscsabai szervezetei Alföldi Károlyt jelölik az időközi választáson, aki elmondta, hogyha rá szavaznak a legtöbben, akkor az elhunyt képviselő munkájának szellemiségét kívánja folytatni.

– Ferenczi Attila képviselő – aki egyébként személyes barátom volt –, azzal a baráti felkéréssel fordult hozzám, hogy folytassam, amit elkezdett. Nyilván erről egyeztetnünk kellett a pártok képviselőivel, illetve azok tagjaival, ami meg is történt, így most már elmondhatom, hogy megtisztelő számomra, hogy én indulhatok Ferenczi Attila körzetében az ő képviselői helyére – fogalmazott Alföldi Károly.

Bálint József, a KDNP helyi szervezetének elnöke kiemelte, hogy a jelölt támogatásakor a több évtizedes személyes ismeretség mellett a keresztény értékek megléte is fontos szempont volt.

– Károly a kedves feleségével és két gyermekével él boldog házasságban, szeretetben és békességben, így elmondható, hogy az az ember, aki képviselőjelöltként indul majd az itt élőkért egy lelkileg és fizikailag is stabil ember – húzta alá.

 

Alföldi Károlyt indítja a Fidesz és a KDNP helyi szervezete az időközi választáson júniusban Békéscsabán. Fotó: behir.hu

Alföldi Károlyt indítja a Fidesz és a KDNP helyi szervezete az időközi választáson júniusban Békéscsabán. Fotó: behir.hu

 

Bálint Kornél, a Fidesz békéscsabai szervezetének elnöke arról beszélt, hogy a körzetnek egy olyan emberre van szüksége, aki ismeri az itt élők mindennapi problémáit.

– Alföldi Károly az a személy, aki nemcsak, hogy itt él a választókörzetben lakók között, de ráadásul Ferenczi Attilával a korábbi kampányokban folyamatosan együttműködött és együtt is dolgoztak az itt élők érdekeiért, problémáinak megoldásáért – szögezte le.

A térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy az elkövetkezendő rövid kampányidőszakban minél több emberhez szeretnék eljuttatni azt az üzenetet, miszerint Alföldi Károly a legalkalmasabb személy a körzet képviseletére.

– Alföldi Károly annak az elkötelezett lokálpatrióta személyiségnek a prototípusát testesíti meg, aki vállalkozóként és számos civil szervezet vezető testületében betöltött tagjaként éli az életét Békéscsabán – jelentette ki Herczeg Tamás.

Hozzátette: a két párt közös jelöltje több éve tagja az önkormányzat Pénzügyi, Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságának, így rálát a város különböző fontos ügyeire is.

További programok »

Politika

FEL