Lezárult a kirakat-ügy – Megszólal az elkövető

2022. február 22. 13:12 | Erdei-Kovács Zsolt

A családi adóvisszatérítés megérkezésével vette kezdetét az a történet, amely a békéscsabai Szabadság téren található Fidesz iroda kirakatának betörésével érte el csúcspontját. A február 11-e éjszakájának főszereplője egy 47 éves férfi, aki már megbánta cselekedetét és nyilatkozott portálunknak.

A hivatalos kampányidőszak kezdetének csabai eseményei alapvetően alkalmasak lehetnek arra, hogy tovább borzolják a – nyugodtnak egyébként sem nevezhető – kedélyeket. Bár a hangulatkeltés az ügy egyik szereplőjének sem állt és most sem áll szándékában. Az elkövető egy kétgyermekes apuka. A 47 éves tettes a családi adóvisszatérítés és az emiatt érzett túláradó öröm következtében, illetve az elfogyasztott, nagy mennyiségű alkohol okozta ködös mámor hatására rúgta be a pártiroda kirakatát. Mint ismert, a nem éppen dicső tettet térfigyelő kamera rögzítette, a videófelvételt aztán a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tette közzé. A rendőrségi szándékot siker koronázta, a férfi vasárnap beismerő vallomást tett.

Egyfajta magyarázatként az adóvisszatérítés okozta öröm mellett az is megemlíthető, hogy a tettes meglehetős ellenérzésekkel, haraggal és indulattal viseltetik egyes végrehajtók ügye iránt. Mint megfogalmazta, az apósának áron alul, a valós értékénél mintegy 7 millió forinttal olcsóbban árverezték el a házát, amely történés igencsak mély nyomokat hagyott benne. Hogy ez a rossz emlék miként kapcsolódik a békéscsabai Fideszhez, az rejtély. A „bulival” kapcsolatos emlékei homályosak, de arra emlékszik, hogy igencsak sokat ivott, két üveg bort, majd egy üveg pezsgőt, végül pedig még egy üveg bort fogyasztott el azon a baljóslatú péntek éjszakán.

A történteket megbánta, s hangsúlyozta, hogy ilyen vagy ehhez hasonló eset soha többé nem fog előfordulni.

– Soha, még csak kisebb cselekményért sem voltam büntetve – fogalmazott, kiemelve: az év eleje óta fogyókúrázik, ezért árthatott meg neki az ital annyira, hogy kiforduljon önmagából. A kárt immár teljes egészében megtérítette. Végezetül azt is elmondta, hogy gyakorlatilag lezárult az ügye, a rendőrségtől azt a tájékoztatást kapta, hogy pénzbírságot fog kapni.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő ismertette, hogy a férfival február 14-én folytatott személyes beszélgetés során megsajnálta az illetőt. Mint fogalmazott: meglátta benne a gyarló embert.

 

A megbeszélés - Fotó: Herczeg Tamás/Facebook

 

Az országgyűlési képviselő elmondta, a rongáló személyesen kereste meg őt és Bálint Kornélt, a Fidesz békéscsabai elnökét azzal a kifejezett szándékkal, hogy bocsánatot kérjen. A töredelmes bocsánatkérést egyórás beszélgetés követte, ennek során azt is tisztázták, hogy a képviselővel egyáltalán nincs semmi problémája. Sőt, a diskurzus nem várt eredményeként még azt is kijelentette, hogy április 3-án Herczeg Tamásra szavaz majd. A történethez az is hozzátartozik, hogy Herczeg Tamás és Bálint Kornél beszálltak a betört kirakat cseréjének költségeibe.

A férfi arra a kérdésre nem akart válaszolni, hogy a kirakat betörése milyen kiadást jelentett neki. Az egyik meghatározó tanulság az lehet, hogy semmilyen körülmények között nem ajánlott nagy mennyiségű alkoholt fogyasztani. Másrészt az, hogy egyáltalán nem javallott a már erősnek mondható alapállapotra még egy teljes üveg pezsgőt, majd még egy üveg bort rátölteni. Ami viszont még ennél is fontosabb, az a megbánás, illetve az a momentum, hogy ha már megtörtént a baj, akkor az ember vállalja a felelősséget a tetteiért.

A tettet nyilvánvalóan ilyen módon sem lehet meg nem történtté tenni, de ez az eset talán alkalmas lehet arra, hogy legalább néhány pillanatra elgondolkodjunk a közállapotokon.

További programok »

FEL