Megelevenedtek a szlovák hagyományok Békéscsabán - galériával

2022. szeptember 3. 14:05 | Vincze Attila

Békében Békésben címmel rendezett nemzetiségi fesztivált a Csabai Szlovákok Szervezete szombaton. A Szlovák Kultúra Háza udvarán és környékén tartott eseményen többek között különféle színpadi programokkal, mesterségbemutatókkal és gasztronómiai kóstolóval várják egész nap a látogatókat.

A fesztivál megnyitóján a Csabai Szlovákok Szervezetének elnöke beszédében elmondta, hogy a kétévente megtartott rendezvény tulajdonképpen a szülőföldjük ünnepe, hiszen ilyenkor találkozhatnak egymással a szlovák származásukat büszkén felvállaló békéscsabaiak, illetve a környékbeli városokban élő szlovákok. Lászik Mihály ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy az identitástudatot erősítő eseményre nemcsak a nemzetiségiek látogatnak ki szívesen. 

– Amit üzen ez az elnevezés, hogy Békében Békésben az, hogy mi szlovákok mindig is arra törekedtünk, hogy az itt élő többségi nemzettel és a többi nemzetiséggel is békében éljünk egymás mellett és úgy gondolom, hogy ez sikerült is, mert ápoljuk a kapcsolatokat – fogalmazott. 

Az eseményen az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke hangsúlyozta, hogy egy nemzetiségi közösség életében talán még fontosabbak a találkozások, az ilyen és ehhez hasonló hagyományápoló rendezvények kiváló alkalmat kínálnak erre. Hollerné Racskó Erzsébet arról is beszélt, hogy az asszimilációs folyamatok előrehaladtával a más nyelvű kultúra itt Békés megyében is egyre inkább különlegességnek számít majd, így a nemzeti örökséget érdemes generációról generációra átadni. 

– Amikor felvonultatjuk a kulturális és gasztronómiai gazdagságunkat, akkor ez segít talán tudatosítani az emberekben azt, hogy milyen gazdagok is vagyunk, és hogyha az a generáció, amelyik most van abban a helyzetben, hogy továbbvigye ezeket a hagyományokat, ezt elmulasztja, akkor az ő felelőssége lesz, hogyha eltűnik – húzta alá. 

A rendezvényen felszólalt a Szlovák Köztársaság Főkonzulja, Emil Kuchár is, aki megköszönte a csabaiaknak, hogy az elmúlt három évet közösen együtt tölthették, és minden helyi szlovákot arra biztatott, hogy tartson ki identitása mellett.

Az egész napos szlovák fesztiválon az érdeklődők a színes kulturális programokon túl különféle gasztronómiai különlegességeket is megkóstolhatnak, mint például a káposztás ragu, öreg laska, alföldi haluska, káposztás kenyérlángos, tarkedli vagy éppen a tót-dog, ami virsli helyett csabai fűszerezésű grillkolbászból készül.

Galéria

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL