Megégett csecsemő: bűnösnek ítélték az orosházi nőt

2017. február 17. 10:32 | behir.hu

Ítélet született annak a 28 éves orosházi nőnek az ügyében, akinek héthónapos kisbabája 2015-ben hunyt el, miután a gyermekek szobájában tűz ütött ki, amelyet egy hősugárzó okozott. A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat emberölés vétségében, valamint három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében. A vádlottat halmazati büntetésül két év börtönre ítélte, melynek végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette.

Csütörtök délelőtt egy órás csúszással ugyan, de a törvényszék elkezdhette az elsőfokú tárgyalást, miután a vádlott először nem jelent meg a kijelölt időpontban. A vádlott és élettársa együtt nevelték öt kiskorú gyermeküket, a gyermekek nevelésével kapcsolatos teendők azonban elsősorban a vádlottra hárultak. A gyermekek szobájában a fűtést egy, a szomszédjuktól kölcsönkért hősugárzóval oldották meg, amellyel a nagyobb gyermekek rendszeresen játszottak, és éghető anyagokat, például ceruzákat helyeztek annak nyílásaiba. A vádlott 2015. november 11-én délelőtt többször hagyta magukra a gyermekeket a szobában. Miután legnagyobb gyermekét elkísérte az iskolába, néhány perc otthon tartózkodás után elment bevásárolni, majd mintegy 10 percet töltött a szomszédnál. A hősugárzó ezalatt végig bekapcsolt állapotban üzemelt. Amíg a vádlott az udvari mellékhelyiségben tartózkodott, a felügyelet nélkül hagyott gyermekek egyike beledugott egy kanalat és egy ceruzát helyezett a hősugárzóba, amelyek meggyulladtak. A tűz átterjedt a hét hónapos sértett kiságyára és ruházatára is. A nagyobb gyermekek – egyikük kivételével – kiszaladtak az udvarra, mire az addig az udvaron tartózkodó vádlott berohant a szobába, eloltotta a tüzet, és kihozta onnan a sértettet. A sértett olyan súlyos fokú égési sérüléseket szenvedett, hogy aznap este a kórházban elhalálozott.

A vádlott napi rendszerességgel hagyta – a lakásukba bezárva – 10-15 percre felügyelet nélkül a kiskorú gyermekeit. Emiatt a védőnő jelzése alapján a gyermekjóléti központ munkatársai is felkeresték a vádlottat. Ennek ellenére az orosházi nő továbbra is rendszeresen hagyta otthon a gyermekeket egyedül, és a biztonságos otthoni környezetet sem biztosította részükre. Emiatt a 2015. november 11-én keletkezett tűzben a súlyosan sérült gyermeke mellett - aki végül a kórházban elhunyt - egy másik gyermeke is kisebb sérüléseket szenvedett. Ezzel a magatartásával az otthon tartózkodó három gyermekének testi épségét is veszélyeztette. Emiatt az Orosházi Járási Hivatal Gyámügyi Osztálya elrendelte a gyermekek védelembe vételét.

A bíróság bűnösnek mondta ki M. Anita vádlottat emberölés vétségében, valamint három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében.  A bíróság ezért a vádlottat halmazati büntetésül két év börtönre ítélte, melynek végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. Elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét, így a vádlott köteles életvezetési tanácsadáson részt venni. A bíróság rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelről, és kötelezte a vádlottat 100 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomását, megbánó magatartását, büntetlen előéletét, azt a körülményt, hogy a bűncselekmény folytán elvesztette gyermekét, valamint azt, hogy négy kiskorú gyermek tartásáról gondoskodik. Súlyosító körülményként értékelte a többszörös halmazatot. Az ítélet jogerős.
 

További programok »

FEL