Megállapodás - Érdekvédő és képző szervezet is segíti a kormányhivatal munkáját

2021. szeptember 2. 13:05 | Vári Bianka

A Békés Megyei Kormányhivatal csütörtökön tovább erősítette társadalomszervező tevékenységét, hiszen együttműködési megállapodást kötött az ALFA KISOSZ Érdekvédő és Képző Egyesülettel. A partnerségi szerződés ünnepélyes aláírásán a most szerződő felek mellett jelen voltak azoknak a szervezeteknek a képviselői is, amelyekkel a kormányhivatal már korábban megállapodást kötött.

A Békés Megyei Kormányhivatal számos partnerségi megállapodást kötött az elmúlt években a megyében működő kamarákkal, érdekképviseleti szervekkel, felsőoktatási intézményekkel, szakmai- és civil egyesületekkel, csütörtökön pedig a tizenkilencedik megállapodást írta alá a békéscsabai Munkácsy Hotelben.

A sajtónyilvános eseményen a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánybiztos elmondta, hogy régóta fennáll a kapcsolat az ALFA KISOSZ és a kormányhivatal között. Takács Árpád ezt követően ismertette a szervezet munkáját, amely több mint száztíz éves múltra tekint vissza; elsősorban a kereskedelmi és vendéglátó-ipari vállalkozások érdekképviseleti szerve, ezen kívül több mint negyed évszázados gyakorlattal rendelkezik az iskolarendszeren kívüli felsőoktatásban.

 

fotó: Vári Bianka (behir.hu)

 

A kormánymegbízott arról tájékoztatott, hogy az elmúlt években a kormányhivatal fő céljaként tűzte ki az egységes jogalkalmazás megvalósítását, hiszen ez szolgálja a kiszámíthatóságot és a közbiztonságot az állampolgárok számára. Emellett fontos a reagáló-képesség növelése is, valamint az, hogy nyitott hatóság legyenek, a vírushelyzetben pedig bebizonyosodott, hogy az állami szervek jól reagálnak – tette hozzá.

– Egy hatóság nem önmagáért létezik. Akkor működik jól, hogyha igénybe veszi a szakmai kamarák, a szakmai érdekvédelmi egyesületek, a civil szervezetek tanácsait és közösen hoznak olyan döntéseket, amelyek Békés megye állampolgárainak, illetve vállalkozásainak az érdekeit szolgálják – szögezte le.

 

fotó: Vári Bianka (behir.hu)

 

– Szervezetünk az álláskeresőknek az oktatással segít. Fel tudjuk mérni, hogy milyen igény mutatkozik a vállalkozásoknál, majd igyekszünk a kérdéses oktatást elősegíteni, végül ki tudjuk közvetíteni a vállalkozókhoz azokat, akik sikeres vizsgát tettek – mondta el az ALFA KISOSZ elnöke, Dudás István.

A szervezet igazgatója arról beszélt: a legnagyobb feladatuk, hogy elősegítsék a vállalkozások sikeres működését.

– Az élet mindig változik, most a legnagyobb probléma a pandémia, amely nagyon sok vállalkozónak bevételkiesést okozott. Az állam próbálta a hiányt pótolni, illetve a költségeket csökkenteni, mi pedig abban próbálunk segíteni, hogy a bevételük több legyen – fogalmazott Czibula Zoltán igazgató.

A következő időszakra nézve hozzátette, hogy cselekvési tervet készítenek, amely a következő évtől hónapról hónapra bemutatja a közös feladatokat.

További programok »

FEL