Az állatvédelem növelése a cél Békés megyében

2021. január 27. 14:28 | Papp Ádám Sándor

Együttműködési megállapodást írt alá a Békés Megyei Kormányhivatal, valamint a Viharsarki Állatőrség Alapítvány szerdán, Békéscsabán. Az állatvédelem fontosságáról szóló törekvésekről Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, Takács Árpád kormánymegbízott, valamint Herczeg Tamás országgyűlési képviselő tájékoztatott.

Szerdán az állatvédelem fontosságával kapcsolatban szerveztek kerekasztal-beszélgetést a Békés Megyei Kormányhivatalban. A Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos elmondta: fontos, hogy a helyi szintű tudást beépítsék a nemzeti programba, ezért járja jelenleg az országot. Példaként említette az ivartalanítási kampány elindítását és a szaporítók elleni fellépést.

– Egyetértési pontokat keresünk. Ilyen az ivartalanítási program minél intenzívebb támogatása, a felhívás a felelős állattartásra akár óvodai, iskolai környezetben. A civil szervezetek támogatása is rendkívül fontos. Nagyon örülök annak, hogy Békés megyében ennyi aktív civil szervezet működik, amely a Békés megyei állatvédelem gerincét alkotja. Szó esett az ebrendészeti telepek működéséről is, amelyek a megyei jogú városok tekintetében nagyjából rendben vannak, de a kisebb településen nem mindenhol kielégítő a helyzet – hangsúlyozta Ovádi Péter.

Takács Árpád kormánymegbízott elmondta, hogy együttműködési megállapodást kötöttek a Viharsarki Állatőrség Alapítvánnyal. A közös munka célja, hogy hozzájáruljanak a megyében az állatvédelem helyzetének javításához, az állatkínzás elleni fellépés összehangoltabbá, hatékonyabbá tételéhez.

– Ovádi Péter miniszteri biztos országjáró körútján az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetekkel, önkormányzatokkal és hatóságokkal egyeztet, ennek keretében kötöttük meg a Viharsarki Állatőrség Alapítvánnyal elsőként azt a megállapodást, amely rögzíti a két szervezet feladatait. A felvilágosító kampányoktól, a közös ellenőrzéseken, akciókon keresztül tudatosságra szeretnénk nevelni már a fiatalokat is. Fontos, hogy tudják, mi az állatvédelem és miért van jelentősége. Továbbá kialakítunk egy gyors, információs rendszert az állatkínzások megelőzéséért, illetve a gyors beavatkozásért. Cél a reagálóképesség növelése és a társadalomszervező funkcióknak a kiszélesítése – emelte ki a kormánymegbízott.

 

Herczeg Tamás, Ovádi Péter, Takács Árpád. Fotó: Bagi József / 7.TV

Herczeg Tamás, Ovádi Péter, Takács Árpád. Fotó: Bagi József / 7.TV

 

A térség országgyűlési képviselője szerint fontos, hogy már fiatal korban lényeges ismereteket szerezzenek a gyerekek, hiszen azok a későbbiekben meghatározóak lehetnek.

– Az már gyermekkorban eldölhet, hogy felnőttként hogyan élünk, mit tartunk fontosnak és értéknek. Sokféle tapasztalat van arra nézve is, hogy például a családon belüli erőszak, a gyermekbántalmazás és az állatkínzás egy tőről fakad. Nagyon sokszor nem feltétlenül az agresszió vagy a fájdalom okozása a cél, amikor kiszolgáltatottá teszünk egy állatot, hanem a nevelés, a képzés és az ismeretátadás hiánya, ilyen szempontból is van dolgunk. 2021-ben az Állatorvostudományi Egyetemen alakult egy olyan tudásközpont, amely képzéssel, a nemzetközi kapcsolatok összegyűjtésével, kutatással foglalkozik. Ez azt jelenti, hogy gyermekkortól kezdve a felnőtt társadalomig szükséges tudatosítani azt, hogy hogyan kell együtt élnünk az állatokkal – mondta Herczeg Tamás.

Az eseményen elhangzott: a hosszútávú cél az, hogy Magyarország az állatvédelem tekintetében Európa élmezőnyébe tartozzon 2030-ig. 

További programok »

FEL