Megakadályozott egy kazánrobbanást a Trefortos diák

2016. március 3. 06:26 | Fekete Kata

Simon László, aki a Békéscsabai Szakképzési Centrumhoz tartozó Trefort tagiskolában tanul éppen vendégeskedett, amikor azt tapasztalta, hogy a házban túlmelegedett a kazán. A tizedik osztályos, és villanyszerelést tanuló fiú gyorsan kiderítette, hogy a szivattyú kismegszakítója kontakthibás, ezért nem keringeti a vizet. A túlhevült kazán már majdnem felrobbant, amikor Laci és egy barátja gyorsan homokot szórt az égő parázsra, így sikerült eloltani a tüzet. Közben azonban a vezetékből és a kazánból kifolyt a víz, és elárasztotta az egész lakást. A két fiú végül segített a családnak rendet is rakni, ám egy kis hiba azért becsúszott. Az órákig tartó takarítás után ugyanis Laci szól a háziaknak, hogy már nem maradt ideje elkészíteni a házi feladatot, de megígérte a ház asszonyának, hogy be fogja pótolni. Simon László az ígéretét megtartotta.

 

FEL