Még mindig rengetegen állnak sorba a csabai kórháznál oltásért

2021. április 30. 17:21 | Varga Diána

Pénteken az egész országban óriási sorok alakultak ki a kórházi oltópontoknál, főleg azért, mert a magyar miniszterelnök reggeli rádióinterjújában arról beszélt: egy darabig ma oltják utoljára Pfizer-vakcinával a felnőtt lakosságot. A sor a csabai kórháznál is nagy volt, még késő délután is kígyóztak a sorok a bejárat előtt.

Reggel összeomlott az Egységes Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT), később emiatt a patikák sem tudtak gyógyszert kiadni, majd a lakosság megrohamozta a kórházi oltópontokat – röviden így lehetne összefoglalni április utolsó napjának oltási krónikáját. 

De hogy időrendben haladjunk: Orbán Viktor miniszterelnök szokásos, péntek reggeli rádióinterjújában amellett, hogy bejelentette, szombattól újabb lazító intézkedések lépnek életbe, melyek főként a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára hoznak majd könnyítéseket, arra is kitért, hogy az operatív törzs döntésének értelmében egyelőre nem oltanak a mai napon kívül Pfizer-vakcinával, a szállítmányt ugyanis félreteszik a 16-18 éves korosztály számára – az ő vakcinázásuk kezdete az érettségi után, május 10-én kezdődik. A kormányfő úgy fogalmazott: az, aki Pfizer-oltóanyagot szeretne kapni, ma még felveheti az elsőt, de a fiatalok oltása miatt a következő hetekben ez nem lesz lehetséges.

 

Oltásra várnak a csabai kórház előtt. Fotó: behir.hu/Ujházi György

Oltásra várnak a csabai kórház előtt. Fotó: behir.hu/Ujházi György

 

Az EESzT reggel még egy idei elérhető volt, ám egy idő után nem működött. Nem csak a regisztrációs felülettel volt gond: a patikák sem tudtak gyógyszert kiadni délelőtt, szintén a rendszer elégtelensége miatt. Ezzel kapcsolatban egyébként Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a pénteki sajtótájékoztatón azt közölte, hogy terheléses támadásról van szó, a rendszert pedig soron kívül javították. 

Több olvasónk is arról számolt be, hogy kifejezetten a Pfizer-oltás miatt szeretett volna regisztrálni ma, ám ezt nem tudta megtenni, mert a regisztrációs honlap nem működött. Később volt, aki felhívta a kórházat, ahol azt a tájékoztatást kapta, hogy időpont nélkül is beoltják. Már délelőtt érkeztek hírek arról, hogy a csabai kórháznál nagyobb sor alakult ki, majd egyre több fénykép került fel a közösségi oldalakra a várakozókról.

 

Oltásra várnak a csabai kórház előtt. Fotó: behir.hu/Ujházi György

Oltásra várnak a csabai kórház előtt. Fotó: behir.hu/Ujházi György

 

Helyszíni beszámolók szerint a sor rendezetten halad, nagyobb fennakadások nélkül, viszonylag folyamatosan adják egymásnak a kilincset azok, akik az oltásra várnak. A folyamatot a kórházi dolgozók segítik, irányítják a sorban állókat.

Egyébként nem csak Békéscsabán, hanem Orosházán is sokan keresték a kórházat a regisztráció miatt - a Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet előbb nap közben a közösségi oldalára posztolta, hogy a regisztrációk miatt ne őket keressék, hiszen az EESzT felület nem hozzájuk tartozik, majd nem sokkal később közzétették, milyen módon lehet beadatni a vakcinát az intézményben.

Müller Cecília országos tiszti főorvos szintén az operatív törzs napi tájékoztatóján arról beszélt, hogy nem érdemes válogatni a vakcinák közt, mert mindegyik hatásos; Sinopharm, Szputnyik V, illetve Astra Zeneca oltóanyag is rendelkezésre áll, valamint bevizsgálták azt a több mint 58 ezer, egyadagos Janssen oltóanyagot is, amely áprilisba érkezett hazánkba. Utóbbi kapcsán kiemelte: ezeket az országot járó oltóbuszokon használják majd fel.

 

Oltásra várnak a csabai kórház előtt. Fotó: behir.hu/Ujházi György

Oltásra várnak a csabai kórház előtt. Fotó: behir.hu/Ujházi György

További programok »

Itthon

Kormányinfó: Két egymást követő napon utalják majd a 13. és a 14. havi nyugdíjat

A kormány álláspontja egyértelmű: nem kívánjuk finanszírozni Ukrajna háborúját - jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a megtárgyalták azokat a javaslatokat, amelyeket az Európai Bizottság tett Ukrajna megsegítésére, és úgy döntöttek, hogy ez ügyben kikérik az emberek véleményét is, ezért nemzeti petíciót indítanak, hogy Brüsszel ne zálogosíthassa el Európa és Magyarország jövőjét Ukrajna érdekében.
12:07
FEL