Vasárnap délelőtt. Séta a családdal a napsütésben. Jót tesz a D-vitamin, kószál a fejemben a gondolat, pedig a vasárnapi rántotthús előtt inkább egy kis lustálkodásra adtam volna a fejem. Férfias és gyakorlatias megközelítéssel: ha már sétálunk, akkor miért ne váltsam ki a vérnyomáscsökkentőmet? Irány a patika és közben jár a röpke mosoly a pandémia egyik pozitívumának, az e-receptnek.
A sorban állás az első próbatétel, természetesen maszkban, egymástól másfél méterre ácsorog minden várakozó. A sorban állók kisebb társasággá szaporodnak időközben, ha kedv és asztal lenne, már egy pókerpartit is össze lehetne hozni. Lapot sem és maszkot sem osztanak mindenkinek.
A csendes, már-már kellemes várakozást csak az én szertelen utódom aznapi 350. kérdése töri meg. A 3,5 éves, gyermeki kíváncsiság mosolyt csal a várakozók arcára. Közben egy jól öltözött fiatalasszony lépett oda a sorelsőhöz:
– Ne haragudjon, hogy ezt kérem, de adok pénzt. Ha bemegy, kérem vásároljon nekem egy maszkot, hogy majd bemehessek én is a gyógyszertárba – kérlel a hölgy kissé félénken. A sorelső néni felhúzza a szemöldökét, majd a világ legtermészetesebb mozdulatával benyúl a táskába és elővesz egy új, még élére vasalt maszkot.
– Tessék, használja csak ezt aranyom – válaszol az idősebb hölgy. A száját takarja a kék maszk, a szeme viszont mosolyog.
– Nem, nem! Kérem, vegyen nekem egyet – repül a hitetlenkedő mondat, majd a tétova mozdulatot követően az újabb kérdés, miközben nyújtja az aprópénzt szorongató kezét. – Mennyit adjak érte?
– Semmit kedvesem, használja egészséggel – mosolyog a maszkja alatt a sorelső és azzal a lendülettel befelé veszi az irányt, hisz kijött az üzlettérben vásárló.
Eltelt pár másodperc, ami perceknek tűnhetett az ott álldogálók számára, miközben kiderült: egy maszk is okozhat kellemes perceket ebben a kurta-furcsa kicsavart helyzetben. Vasárnaptól az én belső zsebemben is ott lapul egy új, kék orvosi kellék. Én is szeretném majd hasonló szituációban felemelni a szemöldököm!
