Más szolgáltatásokat is nyújtó posta nyílhat Békéscsabán a tavasz folyamán

2024. január 19. 15:00 | behir.hu

Számos konzultáció történt a Magyar Posta vezetésével arról, hogyan lehet újra elérhetővé tenni a postai szolgáltatásokat a város azon pontjain, ahol ezek jelenleg nem biztosítottak – tette közzé pénteken délután a hivatalos közösségi oldalán Herczeg Tamás országgyűlési képviselő.

– Jelenleg ott tartunk, hogy a posta vezetése által Békéscsabán és környékén több helyszín és több partner kiválasztása is folyamatban van, így a Kazinczy lakótelepen és Jaminában is folynak az előkészületek, hogy a megfelelő feltételek megteremtésével, szerződéses partnerrel való együttműködéssel és a postapartneri program segítségével biztosíthatóak legyenek a szolgáltatások. A tervek szerint a tavasz folyamán nyílik posta Csabán, ahol egyébként, más típusú szolgáltatásokat is igénybe vehet majd a lakosság. A postafiókok működésének szükségességét a Magyar Posta Zrt.-nek írt levéllel is megerősítette Csicsely Gergő és Kocziha Attila, akikkel egyeztettünk erről – fogalmazott Herczeg Tamás. 

További programok »

Itthon

Meggyújtották a negyedik gyertyát – Ünnepekre fel, Békéscsaba!

Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.
2025. december 21. 17:38
FEL