Herczeg Tamás: Magyarországon az energiaellátás továbbra is biztosított lesz

2022. november 12. 11:50 | Mikóczy Erika

Az Európában tapasztalható energiaválság az életünk szinte minden területére kihat. A magánemberek, az intézmények, a települések is folyamatosan számolnak, hogyan tudnak kijönni a keretből, hogyan lehet az eddiginél fenntarthatóbb megoldásokkal javítani a helyzeten. Herczeg Tamás országgyűlési képviselőt is erről kérdezte a 7.Tv Aktuális című műsorában Vári Bianka műsorvezető.

– November 10-étől újabb két termékkel bővült a hatósági áras termékek listája.

– A döntés értelmében a tojás és az étkezési burgonya árát a szeptember végén érvényes szintre kellett visszaállítani, ami a tojás esetében mintegy 25, a krumpli esetében 10 százalékos árcsökkenést eredményezett. A nemzeti bank előrejelzése alapján látszik, hogy éves szinten 14 százalék körüli lesz az infláció, azonban az élelmiszerek áremelkedése ennél lényegesen magasabb. Ezért vezetett be korábban a kormányzat árstopot néhány alapvető élelmiszerre, illetve az üzemanyagra elrendelt ársapka, valamint a kamatstop is azt a célt szolgálja, hogy az inflációt valamilyen mértékben kordában lehessen tartani. 

 

– Az inflációt rengeteg tényező befolyásolja, de most talán az egyik legmeghatározóbb az energiaválság. Bizonyosak lehetünk abban, hogy Magyarország lesz megfelelő gáz- és áramellátás a következő időszakban is?

Sokféle számadatot láthatunk arra nézvést, hogy a környező országokban, az Európai Unióban, Európában vagy a nagyvilágon milyen árak és milyen ellátási lehetőségek vannak. Azt viszont le kell szögezni, hogy Magyarországon az energiaellátás továbbra is biztosított lesz. Nem kell attól tartanunk, hogy nem fogunk tudni mivel fűteni. A rezsitámogatás révén pedig az átlagfogyasztás szintjéig csökkentett áron kapják a háztartások gázt és az áramot. Ettől függetlenül nyilvánvalóan az egész társadalom az inflációt, ami európai viszonylatban sem alacsony.

 

 

– Saját forrásokkal hogy állunk az energia tekintetében?

Az látszik, hogy diverzifikálni kell az ország energiamixét, ami azt jelenti, hogy ha gázt fogyasztunk, akkor az ne csak Oroszországból és ne csak egy vezetéken érkezzen. Másrészt pedig a meglévő magyarországi kapacitásokat is célszerű kihasználni. Amit úgy 10 évvel ezelőtt a költségek miatt nem volt célszerű kitermeli, azt most már érdemes. Az a terv, hogy a jövő év végén már legyenek beüzemelve a kutak, amelyek Észak-Békésben a gáz kitermelését teszik lehetővé. Az atomenergia felhasználása is fontos ahhoz, hogy az energiaellátás Magyarországon biztosítva legyen. A napenergia felhasználása szintén egyre erőteljesebb Magyarországon. Az a rendszer viszont, ami erre kiépült, nem elegendő ahhoz, hogy az összes kapacitást be tudja fogadni. Ezért ennek a hálózatnak a bővítése is elengedhetetlenül fontos. Napirenden van továbbá a szélenergia hasznosításának a bővítése is. A több lábon állás egyfajta stabilitást és biztonságot jelent. Az más kérdés, hogy a megújuló energiák időszakosan használhatóak, kell egy alapbiztonság, amit az atomenergia, és a gázenergia tud biztosítani az ország, illetve a felhasználók, a fogyasztók számára.

 

– Békéscsabán folyamatban van a geotermikus hőhasznosítás. A rendszerre egyelőre 16 önkormányzati intézmény köthet majd rá. A közelmúltban ön egyeztetéseket folytatott az energiaügyekért felelős államtitkárral. Milyen Békéscsabát érintő kérdésekről tárgyaltak?  

Két ügyben tárgyaltunk Steiner Attila államtitkár úrral. Egyrészt látszik, hogy az a nagyívű projekt, ami a geotermikus energia felhasználását jelenti Békéscsabán, az többletköltségek árán valósítható meg. A meleg víz mellett gáz is keletkezik, meg kell nézni, milyen megoldások lehetnek arra nézvést, hogy ezt kezelni, sőt, hasznosítani tudja az önkormányzat. Tárgyaltunk a többletforrás megszerzése, elérése ügyében. Másrészt pedig egyeztettünk a geotermikus energia további hasznosításáról is. Most valóban 16 önkormányzati létesítmény tud erre rákötni, de kibővíthető ez a lehetőség. A tervezett sportuszoda és az újabb sportcsarnok kivitelezése még nem kezdődött el, ezért jó lenne, ha a geotermikus energiával, meleg vízzel tudnánk fűteni más közösségi tereket, más, a közelben levő önkormányzati intézményeket is. Ez is drága beruházás, de európai uniós források lesznek majd ilyen célokra. Az a célunk, hogy amikor megnyílnak ezek a források, Békéscsaba részesüljön ezekből, és a geotermikus energiahasználat kibővülhessen. Ráadásul ez klímabarát magoldás, nem teszi tönkre a jövőnket, a levegőt, a környezetet.

 

– Békéscsabán az Árpád fürdő nyitva tartása is kérdéses volt, az egyesületek hozzájárulása, a központi támogatás, valamint a megemelt árak eredményeként idén december végéig megoldott a működés. Mi lesz utána?

A strand fenntartása nagyon energiaigényes. A kormányzat döntése értelmében most 25,4 millió forintot kap az önkormányzat arra, hogy december 31-ig fenn tudja tartani az Árpád fürdő működését. Tudjuk, hogy sokan vannak olyanok, akiknek az az elsődleges rekreációs, egészségvédő tevékenységük, hogy úszni járnak és igénybe veszik a termálvíz jótékony hatásait is. Ígéret van arra, hogy a következőkben további támogatást kapna az önkormányzat, így a fürdő nem csak ez év végéig tudna üzemelni.

 

– A Magyar Posta Zrt. országszerte több mint 360 posta működését szünetelteti ideiglenesen, ebből hat a békéscsabai. Ez ügyben Szarvas Péter polgármesterrel együtt tárgyaltak Fónagy János államtitkárral. Mire jutottak?

A tárgyalásunk eredményeként ígéretet kaptunk arra, hogy a Magyar Posta új vezetése egyeztetni fog a városvezetéssel. Közös tehervállalás esetében lehetőség lesz arra, hogy a megszüntetett kisposták újra üzemeljenek. Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos dolog, hiszen tízezres nagyságrendű városrészeken szünetel a postai szolgáltatás – amelyet egyébként ma már kevesebben vesznek igénybe, mint 5-10 évvel ezelőtt. Roppant fontosnak tartom, hogy ne csak az a 3 posta maradjon meg Békéscsabán, amit a Magyar Posta Zrt. a nyitva tart. Felvetettem azt is néhány más képviselőtársammal együtt, hogy ne csak a falvakban üzemeltessen a Magyar Posta mobil postahálózatot, hanem akár a nagyobb településeken, a városközponttól messzebb levő városrészeken is. A postának most új vezetése van, a polgármester úr levelet írt, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen velük, míg én a kormányzat illetékes szereplőivel igyekszem tárgyalni. Szeretnénk, hogy ez minél hamarabb megtörténjen, és jobb helyzetbe kerülhessünk.

 

– A következő időszakban, az Országgyűlésben milyen fontosabb ügyekről tárgyalnak még?

Előreláthatóan december 6-ig ülésezünk, addig tart a parlament őszi ülésszaka. Számos olyan törvényjavaslat van előttünk, ami akár a hétköznapjainkat is befolyásolja, mint például a mezőgazdasági termékek értékesítésével kapcsolatos jogszabály elfogadása. Úgy tűnik, a közös agrárprogram nagyon jelentős európai uniós forráshoz fog jutni. Ennek a kereteit rendezzük egy jogszabályban. Illetve van még számos egyéb törvényjavaslat is, ami az Európai Unióval való megegyezést, a forrásokhoz való hozzájutást fogja szolgálni, valamint a finn és a svéd NATO-csatlakozás ügyében is döntenünk kell majd.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL