Herczeg Tamás: Jamina után Mezőmegyeren, Gerlán és a Lencsésin nyílik majd posta

2024. április 8. 15:04 | Mikóczy Erika

Békéscsabán sokaknak okozott nehézséget, amikor 2022 novemberében hat postafiók is bezárt. Az idei év azonban több szempontból is fordulatot hoz. Ezúttal egyebek mellett erről kérdezte Herczeg Tamás országgyűlési képviselőt a 7.Tv Aktuális című műsorában D. Nagy Bence műsorvezető.

– Többször foglalkoztunk a posták újranyitásának lehetőségével, most viszont már tényekről beszélhetünk, ugyanis több postafiók újranyílik, a korábbihoz képest más koncepcióban.

– 2022 végén az országban nagyon sok postafiók bezárt. Ekkor felerősödött az a természetes lakossági igény, hogy a postai közszolgáltatásokat a lakóhelyükhöz közel vehessék igénybe az emberek. Ez ügyben én magam is konzultáltam Nagy Márton miniszter úrral, illetve a kormányzat mellett egy munkacsoport is foglalkozott azzal, hogy az ideiglenes bezárások után miként lehet a postai szolgáltatásokat újra jobban elérhetővé tenni. Egy postapartneri program lett kidolgozva, ami azt jelenti, hogy a Magyar Posta Zrt. – amely száz százalékosan állami tulajdonban van – meghirdetett egy nyílt eljárást arra nézvést, hogyan lehet a postai szolgáltatásokat a következőkben igénybe venni. Békéscsabán az az érdekes helyzet alakult ki, hogy bár önkormányzati támogatásról nem döntött a városvezetés, mégis jelentős vállalkozói érdeklődés van a postapartneri szolgáltatás iránt. Így a következő időszak valóban változást hoz, hiszen április 5-én megnyílt a 3-as posta Jaminában – egy péksüteményes üzlettel együtt. Van egy aláírt szerződés egy újabb postapont kialakítására, illetve két továbbira számítunk még májusban és júniusban. Amikor megvan a pontos dátum, a nyitás előtt 15 nappal tájékoztatja az önkormányzatot és a lakosságot a posta arról, hogy hol lesz az új hely. Jamina után a közeljövőben várhatóan Mezőmegyeren, Gerlán és a Lencsési lakótelepen is igénybe lehet majd venni a postai szolgáltatásokat; három helyen a bővített csomaggal, egy helyen pedig az alapszolgáltatási csomaggal. Ez azt jelenti, hogy mindenütt lehet levelet, csomagot feladni, csekket befizetni, készpénzt felvenni, de lesz olyan szolgáltató hely, ahol biztosítás is köthető, és ha szerződnek a Szerencsejáték Zrt.-vel, akkor totót, lottót, kaparós sorsjegyet is lehet vásárolni.

 

 

– Egy kicsit más vizekre evezve: a napokban indult el a Békéscsabai Tavaszi Fesztivál, amely egy komoly etapja az egész évre kiterjedő kulturális kínálatnak. Miben különleges most ez?

Abban izgalmas, hogy egy összművészeti fesztiválról van szó. Hosszú ideig tartó programsorozat, amely olyan széles kínálatot nyújt, ami a kultúra bármely területe iránt érdeklődő közönségnek nagyon jó szórakozási lehetőséget biztosít. Volt kollégáimmal a Csabagyöngyében beszélgettünk arról, hogy ők folyamatos fesztiválérzéssel dolgoznak. Áprilisban 27 napon keresztül, összesen 40-50 rendezvény zajlik a Csabagyöngyében, vagy a társintézményekben. Az intézménynek egyébként két olyan rendezvénysorozata is van, ami a magas kultúrát hozza el Békéscsabára. Az egyik a Békéscsabai Tavaszi Fesztivál, a másik pedig az Őszi Művészeti Hetek. Más megyei jogú városok kulturális kínálatát nézve büszkén mondhatjuk, hogy nálunk igazán bőséges és minőségi a kínálat.

 

– Ön egyebek mellett Közösség díjat alapított és újraélesztette a Tiszta udvar, rendes ház kezdeményezést. A díjazottakra javaslatokat lehet tenni. Mekkora az érdeklődés?

– Tíz településen hirdettem meg a Közösség díjat és összesen 51 közösségre, civil szervezetre, csoportra érkezett szavazat. Érdekesség, hogy a vidéki településeken 80-90 százalékban papíralapon jönnek be a javaslatok, Békéscsabán inkább az online felületeken szavaznak. A Közösség díjhoz az országgyűlési képviselői tiszteletdíjamból minden díjazottnak 60 ezer forintnyi támogatást és oklevelet adok. Sokan dolgoznak civil közösségekben, még többen pedig ezekben a közösségekben is gyűjtenek erőt a mindennapokhoz... A Tiszta udvar, rendes ház mozgalmat Békéscsabán, ebben az esztendőben egy civil szervezettel közösen hirdettük meg, május 5-éig várjuk a javaslatokat. Örömmel látom, hogy nemcsak ajánlások érkeznek, hanem több olyan szervezet van, amely támogatóként jelentkezik. Azok a lakás- vagy háztulajdonosok, akik elnyerik ezt a címet, egy táblát kapnak, valamint viszonylag jelentős mértékű támogatást ahhoz, hogy a házuk környékét, a kiskertjüket ápolni, gondozni, művelni tudják. Itt ugyanis a ház előtt lévő előkertnek, a kertnek, az udvarnak a gondozottságát, ápoltságát, tisztaságát nézi meg egy ötfős zsűri, amelynek tagjai döntenek arról, hogy ki kapja meg a Tiszta udvar, rendes ház kitüntető címet. Aki a saját mikrokörnyezetét ápolja, tisztán tartja, tudja, hogy folyamatos munka kell a látványos eredményhez. Én évtizedekig falun éltem, ott büszkék voltak azok az emberek, akik megkapták ezt a címet, ami ösztönzőleg hatott a többiekre, hogy ők is még több gondot fordítsanak a környezetükre. Bízom benne, hogy Békéscsabán is valamilyen hasonló hatása lesz ennek.

További programok »

FEL