Március végétől kötelező az autós segélyhívó

2018. március 27. 09:03 | behir.hu

Automatikus segélyhívóval kell felszerelni minden új gyártású személyautót, kisbuszt és könnyű tehergépkocsit Európában. A szabályozás március 31-től lép érvénybe – közölte az Európai Parlament.

A szerkezet közúti baleset esetén automatikusan tárcsázza a határokon átívelő segítségnyújtást biztosító, közös európai 112-es hívószámot.

Mint elmondták, az életmentést és a súlyos sérülések gyorsabb ellátását lehetővé tevő új, úgynevezett e-segélyhívó rendszer segíteni fogja a közlekedők biztonságának növelését, ugyanis baleset esetén jelentősen csökkentheti a mentőszolgálatok helyszínre érkezésének idejét.

Várakozások szerint a rendszer a közutakon 50 százalékkal, a városokban 40 százalékkal gyorsítja meg a mentést, amely évente mintegy 1500-zal csökkentheti a súlyos balesetekben bekövetkező halálos esetek számát.

Noha a szigorodó közlekedési szabályok az elmúlt egymást követő három évben mintegy 2 százalékos javulás okoztak, a közúti közlekedésbiztonsági statisztikák szerint Európa-szerte évente még mindig mintegy 25 ezer ember hal meg és 135 ezren szenvednek súlyos sérüléseket balesetekben.

A közúti balesetek mintegy 55 százaléka a vidéki utakon történik. Az autópályákon átlagosan mindössze 8, a városi területeken pedig 37 százalék a balesetek előfordulásának aránya.

A sérültek és áldozatok 46 százaléka az autó vezetője és utasai közül, 54 százaléka főként a gyalogosok, a kerékpárosok és a motorkerékpárosok közül kerül ki.

 

Forrás: MTI/Világgazdaság

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL