Már a 2023. évi Csabai Kolbászfesztivált tervezik

2022. november 12. 15:02 | behir.hu

Az ország legnagyobb gasztro-házibuliján több, mint hétszáz csapat gyúrta a kolbászt négy napon át, rengetegen látogattak naponta a jubileumi 25. rendezvényre a CsabaParkba.

Minden olyan volt, mint régen, a Covid-előtti időkben. Több, mint hétszáz csapat gyúrta óvodásoktól a nyugdíjasokig a kolbászt négy napon át, sokan érkeztek naponta a rendezvényre a CsabaParkba – hangsúlyozta a 25. Jubileumi Csabai Kolbászfesztivál utáni értékelőjében Hégely Sándor fesztiváligazgató. – Megmozdult az egész város, a megye, jöttek vendégek az ország számos pontjáról és a határon túlról is. Jól estek az elismerő szavak a vendégektől, akik szerint a gasztronómiai kínálat és a szórakoztató programok sora is minden várakozást felülmúlt. Mondták ezt olyanok, akik már sokadszorra érkeztek a fesztiválra, és olyanok is, akik most először jártak itt.

A fesztivál igazgatója kitért arra, mindig nagyon fontos számára, hogy a csabai kolbász és a disznóvágás hagyományát átadják az idősebbek a jövő generációjának.

– Ezért is örültem, hogy benépesítették a gyúróasztalokat a fiatalok pedagógusaikkal, szüleikkel, nagyszüleikkel – emelte ki Hégely Sándor. – A szabadtéri színpadon a zárónapon rotyogott a bográcsokban a töltött káposzta, mely a disznótorok elmaradhatatlan étele. Az őshonos mangalicára is felhívtuk a figyelmet a nyugdíjas klubok, egyesületek, civil szervezetek, a nagycsaládosok és a hátránnyal élők csapatainak töltőversenye révén.

Sikerült ismét a fiatalok megszólítása a gyúróversenyek mellett a koncertek, az éjszakai programok Dj-jeinek kiválasztásával is. Újra bebizonyosodott, hogy ez az ország legnagyobb gasztro-házibulija. Nem volt olyan perc a négy nap alatt, amikor hallgatott volna a zene, valaki nem evett volna kolbászt. Ami pedig különösen fontos, a családok apraja-nagyja talált kedvére való elfoglaltságot, a gyermekeknek minden eddiginél színesebb, változatosabb programot kínáltunk.  

Hégely Sándor kitért arra, a fesztivál története során már számos kolbászkirályt koronáztak meg. Örül annak, ha többszörös bajnokok is bizonyítanak, de ugyanennyire fontos, hogy újak is kitűnjenek termékükkel. Éppen ezért nagy jelentőségű, hogy új arccal bővült a szárazkolbász győztesek palettája, mégpedig a békéscsabai Such Zoltán Andrással.

A Csabai Kolbászklub a fesztivál négy napja alatt hat látványdisznótort tartott a sátra mellett. Bemutatva a hagyományos disznóvágást és sertésfeldolgozást a látogatóknak. Az alapanyagokból minden, a disznótorokon jellemző ételt helyben elkészítettek, és kóstoltattak. Korim Valéria, a klub ügyvezető elnöke elmondta, partnerklubjaik nemcsak külföldön vannak, hanem a megyén belül is. Így például az egyik hízót az Orosházi Kolbászklub tagjai dolgozták fel.

A 25. Jubileumi Csabai Kolbászfesztiválon az élelmiszeripari és mezőgazdasági sátrat – mely a Viharsarki Éléskamra nevet viselte – is sokan felkeresték. Számos kistermelő kínálta portékáját, természetesen főként kolbászokat. Jelen volt a sátorban az Agrármarketing Centrum is, mely sertéshús fogyasztást ösztönző kampányt folytatott. Mangalicakolbásszal és hagyományos sertéssonkával várták a vendégeket.

– Ilyen élmények után nem lehetett kérdéses, hogy a stáb elkezdte a 2023-as kolbászfesztivál szervezését, amit október 19–22. között tartunk meg  – jelentette be Hégely Sándor. Ennek eredményeképpen limitált számú kedvezményes árú Super Early Bird bérlet már elérhető a honlapon a 26. Csabai Kolbászfesztiválra. További információk:  www. csabakolbaszfesztival.hu

További programok »

FEL