Május a "Stroke Tudatosság Hónapja"

2020. május 14. 18:44 | behir.hu

A koronavírus azon kívül, hogy felforgatta az életünket, rengeteg egészségügyi kérdést is hozott magával. Az idősebb korosztály mellett azok is veszélyeztettek akik átestek egy olyan szív-érrendszeri katasztrófán, mint például a stroke (szélütés). Ezért ebben az időszakban még inkább fontos, hogy foglalkozzunk az egészségünkkel és odafigyeljünk szervezetünk jelzéseire. A "Stroke Tudatosság Hónapja" idén erre hívja fel a figyelmet.

A jelenlegi járványügyi helyzetben sem szabad az olyan megbetegedésekről elfeledkezni, mint például a stroke, ami világszerte a harmadik[1] leggyakoribb halálok, hazánkban pedig a becslések szerint 40-50 ezer[2] embert érint évente. A nemzetközi adatok arra utalnak, hogy a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők esetében, vagy a stroke-on áteső embereknél nagyobb a szövődmények kockázata, ha megfertőződnek koronavírussal.[3] Ezért legyen szó stroke-ban érintett vagy egészséges emberről, nagyon fontos, hogy a hatályban lévő korlátozások betartása mellett, kiemelten foglalkozzunk az egészségünkkel is.

 
Kiket veszélyeztet a stroke?

Számos tényező hozzájárulhat a stroke kialakulásához, ilyen például az előrehaladott kor, ennek ellenére a betegség egyre több fiatalt is érint. A betegség kialakulása összefüggésben állhat az életmóddal, valamint a nem megfelelő táplálkozás, dohányzás, gyakori alkoholfogyasztás és a mozgásszegény életmód mind növelhetik a stroke esélyét. Az egészségügyi rizikófaktorok közé olyan betegségek tartoznak, mint például a cukorbetegség, a pitvarfibrilláció, az érelmeszesedés vagy a magasvérnyomás. A stroke-on átesett pitvarfibrilláló betegeknek sajnos nagy esélyük van arra, hogy ismét szélütést kapjanak, ezért is szükséges, hogy megfelelő véralvadásgátló terápiában részesüljenek. Szerencsére, a betegek számára már elérhetőek olyan szájon át szedhető készítmények, amelyek mellett nem szükséges gyakori laborvizsgálatokra járni és diétás megszorításokat alkalmazni.

 

Így őrizzük meg egészségünket a járvány alatt

Annak érdekében, hogy megőrizzük az egészségünket a kialakult helyzetben, elsődleges szempont, hogy az aktuális korlátozások betartásán kívül rendszeresen és alaposan mossunk kezet és az előírt helyeken viseljünk szájmaszkot. Folyamatosan kövessük az orvos által előírtakat és ügyeljünk a terápiák megfelelő betartására is. Amennyiben bármilyen panaszunk van, telefonon konzultáljunk orvosunkkal és ha gyógyszer kiváltásához receptre van szükségünk, használjuk ki az e-recept adta előnyöket. Természetesen, ha például a stroke tüneteit véli valaki felismerni magán, ne várjon arra, hogy elmúljanak a tünetek, hanem azonnal hívjon mentőt, mert ilyenkor az időtényező kulcsfontosságú a megfelelő kezelés érdekében!

Az adott betegségek kordában tartása mellett törekedni kell az egészséges életmódra is. Akinek lehetősége van rá, töltsön minél több időt a kertben, ahogy tavasszal jobbra fordul az idő, ideális alkalom nyílik egy kis kertészkedéshez. Azoknak, akiknek nincsen kertjük, szellőztessenek rendszeresen. Iktassunk be minden nap 30-60 perces mozgásokat: ez lehet séta, kerékpározás, futás vagy otthoni torna. Szerencsére ma már a számtalan online, ingyenesen elérhető mozgásforma közül van lehetőségünk a számunkra legalkalmasabbat kiválasztani. A rendszeres mozgás nemcsak a testsúlygyarapodás ellen jó, hanem csökkentjük a mozgásszegény életmódnál megnövekedő trombózis-kialakulási kockázatot is.

A koronavírus miatt kialakult feszült időszak során sem szabad megfeledkezni a mentális egészségünkről. Azok, akik otthonról dolgoznak alakítsanak ki egy mindennapi rutint. A napi munka mellett valósítsunk meg olyan dolgokat, amiket már régóta tervezünk, mint például: kenyérsütés, rendrakás a kamrában, fotók rendezése, vagy új hobbi kipróbálása. Végezzünk el egy ingyenesen elérhető online tanfolyamot vagy vegyünk részt az egyik híres múzeum online tárlatvezetésén. Továbbá ne feledkezzünk meg a környezetünkben élő olyan személyekről sem, akiknek egyedül kell átvészelniük a járványt. Hetente többször hívjuk fel őket és szervezzünk online baráti találkozásokat.

Egy-egy ilyen aktivitástól sokkal könnyebben elfogadhatóbbá válik a mostani helyzet és ennek köszönhetően az egészségünk sem látja majd kárát a bezártságnak. Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!

 

[1] http://www.stroketars.hu/info.aspx?sp=32&web_id=

[2] https://www.doki.net/tarsasag/stroke/info.aspx?sp=55&web_id=

[3] https://www.heartandstroke.ca/articles/coronavirus-heart-disease-and-stroke

További programok »

FEL