Major Sanyi hippi (is) volt Jugoszláviában

– Tinédzserként simán megcsapott a beatkorszak?

– Hát persze!

– Úton-útfélen azt halljuk, hogy Magyarország volt a legvidámabb barakk, miközben mindenki a Jugóba járt lemezt vásárolni. Tito Marshall mivel tudott többet Kádár Jánosnál?

– Ő 1950-ben szakított Sztálinnal, így nem lettünk a Varsói Szerződés tagja, ezáltal jóban volt a kelettel és a nyugattal is. Jól éltünk.

– Sokan visszasírják a nagy-Jugoszláviát.

– Igen.

– Melyik volt az első nóta, amelytől libabőrös lett a karod?

– Talán a Beatlestől a Love Me Do. Nem kell mondanom, de hatvanas évek végén, ahogy a világban bárhol, nálunk is nagyon népszerű volt a gitármuzsika. Én is a haverokkal bandát alapítottam, és amikor már egész jól ment, körbeutaztuk Jugoszláviát.

– Még könyvárus korodban mesélted, hogy hippi (is) voltál… illetve azt is, hogy egy nagy házban, komunnában laktatok vagy huszan.

– Meg sátrakban; de az volt a szép, hogy nem volt tulajdon.

– Reggel felkeltél, és azt a cipőt vetted fel…

– Ami épp szabad volt. Megesett, hogy amit tegnap viseltem, azt más vette fel.

– Fegyvermesterhez azért olykor el-eljártatok (nemibeteg-gondozó)?

– Akkor még nem voltak járványok.

– Végig, 1993-ig muzsikáltál? (Sanyival ’93-ban, a Melósban találkoztam először, akkoriban mentette át a határon a Sanyi és a Cicák projektjét.)  

– Egyszer abbahagytam, mert sorozásra kellett mennem, de addigra már szétesett a csapat.

– Bevonultál?

– Megúsztam, mert akkoriban gond volt a vesémmel – krónikus gyulladást diagnosztizáltak.

– Ami nyilván szomorú, miközben vidámságos is, mert nem mentél katonának… De mit sírunk, hiszen az FB szerint két hó múlva 67 leszel!

– Leszek 102 is!

– Naná!

– De később csak elvittek, de akkor meg a muzsikára foghatóságomat diagnosztizálták.

– Akkor aranyéleted volt!

– Ráadásul költő és futár is voltam. Így állandó kilépőm volt.

– A leszerelést követően profi lettél?

– Inkább amolyan fél profi, mert mellette biztonsági őr voltam.

– (nevetek)

– El tudsz engem képzelni biztonsági őrnek?

– Azért ez némileg ellenpontozza a hippi-elképzeléseket.

– Ááá… azóta eltelt vagy 10 év.

– Miért nem akartál főállású muzsikus lenni?

– Mert tudtam, hogy a vége az lesz, hogy úgyis muszáj visszamenni a civil életbe.

– De azért csak sikerült összehoznod a Sanyi és a Cicákat, amelynek a plakátjait, az említett ’93-as évben a Melós falán láttam. Mondasz egy szöveget?

– Elmentem én az erdőbe fát vágni, utánam jött a feleségem gallyazni. Hát te rányi minek jöttél gallyazni? Más embernek a szemébe kacsintani.

– Aranylemez lett?

– Igen. De a kazettáinkat még a csabai piacon is lehetett kapni.

– Sztár voltál?

– Nem szeretem ezt a szót.

– Majd a délszláv háború miatt hazajöttél. Illetve pardon…

– Ez az itthon, az az otthon. Amikor korábban mentem a családomhoz Becskerekre, akkor többször megkérdezték, hogy „hova mész?” „Megyek haza” – válaszoltam. Majd amikor ott voltam egy hétig, már zizegtem, hogy jönni akarok, és akkor is azt mondtam, hogy „Megyek haza!” 

– A kedvesed, Erika is onnan jött.

– Igen, hét hónap múlva utánam jött.

– Ez a szerelem, Sanyikám.

– Ü-hüm.

– Korábban volt vagy 10 igazi cicátok. Most hány van?

– Négy.

– Most velük játszol?

– Igen-igen.