Anno 1920 - Békéscsaba és a világ 1920 augusztusának végén

Fiume – De nem a szálloda!

Mi, csabaiak, ha a Fiume nevet halljuk, talán a városunk központjában álló szállodára gondolunk először. Száz évvel ezelőtt sem lehetett ez másképp, bár a Körösvidékben többször is az adriai-tengeri kikötőváros neve jelent meg a cikkekben. Még júniusban olvashatták a békéscsabaiak D’Annuzió nevét, aki szabadcsapataival megszállta Fiumét, emiatt egy győztes (Olaszország) és egy vesztes-győztes (Jugoszlávia) között ellenségeskedés robbant ki. Egy későbbi írásban D’Annuziót már „regényíró-hadvezérnek” nevezi az újság és csapatait „kalandorhadseregnek”. Ne felejtsük el, hogy a trianoni békét ekkor írták alá, így talán érthetőek a Körösvidék sorai: „Íme: igy veszekednek a mi területünkön . .”. Júliusban már arról szóltak a hírek, hogy a fiumei polgármester sikertelen összeesküvést szervezett D’Annuzió ellen; majd augusztusban „robbant” a hír: kikiáltották Fiume függetlenségét és Rómától kérik ennek elfogadását.

Mi is történt Fiumében, Nagy-Magyarország legfontosabb tengeri kikötőjében az első világháború után? A nagyhatalmak a "Nagy Háború" után a várost a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak (a későbbi Jugoszláviának) ítélték, de ez sem a fiumei olasz lakosoknak, sem Olaszországnak nem tetszett és mindent megtettek annak érdekében, hogy megszerezzék ezt a fontos kikötőt. Ezért 1919-ben a csabai újságban is említett Gabriele d'Annunzio vezetésével olasz szabadcsapatok szállták meg a várost, ami persze Belgrádnak nem tetszett. 1920 novemberében a két érintett állam a rapallói szerződésben megegyezett Fiume hovatartozásának kérdésében: ezek szerint a város nem tartozik sehova sem, semleges terület lesz. Ez a megállapodás azonban a kikötőváros addigi „urának”, D’Annuzió és emberei számára nem volt elfogadható, emiatt szabályos „kis háború” alakult ki csapatai és az olaszok között. A „végleges” rendezés 1924-ben történt, amikor az olasz és a jugoszláv fél felszámolta Fiume semlegességét, a várost olasz kézre adta, viszont a kikötőnegyed Belgrádhoz került.

Adózni kell – Fényűzés

Az első világháború és az azt követő zűrzavaros évek nem kímélték a magyar államháztartást sem, emiatt nagyon nehezen lehetett állami költségvetést készíteni (volt, amikor meg sem próbálkoztak vele). 1925-ben ez nagy nehezen sikerült, de még ekkor is 13%-os hiánnyal kalkuláltak a gazdasági szakemberek. A pénzügyi stabilitás megteremtése érdekében a magyar kormány sok mindennel próbálkozott, például az iskolákban is tanították a gyerekeknek, hogy „hogy aki önző érdekből az államot károsítja, az a hazának az ellensége, továbbá, hogy az ily cselekedet erkölcstelensége nem kisebb, mint bármely más, a vagyon ellen nyereségvágyból elkövetett közönséges bűncselekmény erkölcstelensége, sőt súlyosabb is, amennyiben még a tolvajról és a sikkasztóról vagy csalóról feltehetjük, hogy bűnös lelki világában a hazaszeretet számára maradt hely, arról azonban, aki tudatosan és szándékosan az államot rövidíti meg, senki sem mondhatja, hogy a hazáját szereti”. A pénzügyi bevételek növelése érdekében 1920-ban fényűzési forgalmi adót vezettek be, melyet a Körösvidék több írásában is, részletesen bemutatott.

Ez az új adó – a nevéből adódóan – azokat a tárgyakat adóztatta meg, melyet a korabeli állam luxuscikkeknek nyilvánított, bár a jogalkotók tekintetbe vették a háború utáni helyzetet: „a nemesfémekből készült szemüvegfoglalatok és a testi hibák kiegyenlítésére szolgáló készülékek nem fényűzési tárgyak”. Az adó mértéke 10% volt és ha valaki ezt elfelejtette befizetni, büntetésül (többek között) a bírósági ítéletet saját költségén (!) köteles volt megjelentetni az újságokban is. A csabai lap részletesen felsorolta azokat „fényűzési tárgyakat”, melyek után adózni kellet, ezek közül nevezzük meg a legérdekesebbeket:

• „autogrammok és kéziratok, ha vételáruk 200 K-nál nagyobb”
• „a zenedarabok mesterséges előadására szolgáló készülékek (grammophonok, orchestrionok, pianolák, phonolák stb.), továbbá a beszélő készülékek (phonographok), a diktaphonok, úgyszintén ezeknek alkatrészei és tartozékai (lemezek, hengerek stb.)”
• „társas szórakozásra szolgáló jelmezek”
• „a nem hasznos élő vadak és a kutyák”
• „játékkártya”

Az adót negyedévente kellett fizetni és a hatalom szigorúan, akár adóellenőrzés formában is felügyelte a 100 évvel ezelőtt kialakított adórendszert.

Helyi hírek – Menni vagy maradni?

A vesztes háború utáni helyzetben a magyar kormánynak több döntést is meg kellett hoznia. Ezek közül az egyik legfontosabb volt, hogy milyen üzenetet küldjön a határon túli magyaroknak: 1. Maradjanak az utódállamokban, alakítsák ki az új helyzethez alkalmazkodó társadalmi, kulturális, gazdasági és kisebbségi létüket – ezzel vállalva az asszimiláció fenyegető hatását. 2. Jöjjenek át a trianoni Magyarországra, védve ezzel személyüket és családjukat – ezzel viszont kockáztatva, hogy az utódállamokban csökken a magyarság számaránya. A kérdéssel foglalkozott augusztusban a Körösvidék vezércikkben és egy olvasói levélben. 1920. augusztus 19-én (csütörtökön) jelent meg „A menekültek” címet viselő vélemény az újság első oldalán. Ebből kiderült, hogy a magyar kormány arra bíztatja a határon túlra került magyarokat, hogy maradjanak, és ha kell, tegyék le a hűségesküt az adott ország számára. Ez viszont sok magyarban, főleg az erdélyiekben azt az érzést váltotta ki, hogy „a magyarországiak nem törődnek velük, hütlenül cserbenhagyják őket nagy nyomorúságukban”. Az újság véleménye viszont az volt, hogy arra kell bíztatni „elszakadt honfitársainkat”, hogy „tartsanak ki őrhelyeiken, ha mindjárt emberfeletti szenvedések árán is és kötelességmulasztásukkal állandóan kongassák elnyomóik felett a halálharangot”. Ezt kívánja a nemzet érdeke, ez a kötelessége a magyar kormánynak, így lehet csak elérni azt, hogy ha majd újra egyesülnek az elszakított országrészek „a vérkeringés ismét megindulhasson, az elvágott testrészek újból összeforrhassanak, hogy soha többé el ne váljanak tőlünk”.

A cikket elolvasta az Erdélyből Békéscsabára menekült Gyarmati B. János is, aki még aznap tollat ragadott és nyílt levelet írt a Körösvidéknek, mely másnap nyomtatott formában is megjelent. Ebben a levélben a kórház vezetőgondnoka leírta, hogy szerinte a magyar kormány soha sem kérte a hűségeskü letételét, sőt ezt az erdélyiek hazaárulásnak tekintik, „a legnagyobb bűnnek, hitványságnak és gazságnak, amit valaha csak elkövetett a hitszegésre hajló beteg emberi lélek”. A levélíró részletesen leírta azokat a szörnyű eseteket, melyekben a román hatalom a magyarokkal szemben elkövetett: verések, kivégzések, öngyilkosságba kergetések, szobordöntések, börtönbüntetések. Gyarmati türelmet kér, mert minden pillanatban készülnek arra, hogy Erdélyben elmúlik a román uralom és visszatérhetnek szülőföldjükre. Ahogy fogalmazott: „Ingyen senkit sem tart el a város, nem is kívánjuk, hogy eltartsa, dolgozunk mi mind szakadatlan, izzó, verejtékes munkában magunkért és a magyar hazáért. Csak jelre várunk és akkor megtisztul majd az állomás környéke azoktól a kényelmes, nagyuri pompával berendezett waggon-lakásoktól.”. Sajnos (ezt már e sorok írója teszi hozzá) ez a jel nem érkezett meg…

Helyi szenzáció – Lax mester, „a mágia naturálisa” Békéscsabán!

Nekünk már csak ez hiányzott! – kiálthattak fel 100 évvel ezelőtt a csabaiak, amikor elolvasták a Körösvidék augusztus 14-én megjelent cikkét „Lux mester Békéscsabára érkezett” címmel. Az újság írásából kiderült, hogy a mester (akiről  „ország összes lapjainak elismerő nyilatkozatai, csodákat regélő kritikái a legnagyobb garanciát nyújtják”) két napon (18-án és 19-én) is tart előadást a csabai színházban. A folytatásban kiderült, hogy mi vár a nézőkre: a közönség soraiból kiválasztott embereken különböző kísérleteket hajt végre (elfelejtik a nevüket, nem tudnak ötnél tovább számolni, egy üveg víztől jókedve lesz); majd „ a közönség által feladott, sokszor nagyon mulatságos feladatokat néhány perc alatt a mester ügyességgel oldja meg”. Másnap újabb információk kerültek napvilágra a mesterről: kiderült, hogy tavaly lett híressé egy bécsi előadás által és ezután „csábító ajánlatok egész halmazával árasztották el különböző külföldi vállalkozók, de ő itt maradt s jelenleg a vidék legnagyobb városaiban tartja - eseményszámba menő előadásait.”. A csabai közönség is lázba jött, hiszen az előadásra szóló jegyek nagyrésze már elővételben elkelt.

Augusztus 17-én egy mesterrel több lett Békéscsabán, hiszen megérkezett Lax úr „titkárja-médiuma és pénztárosnője kíséretében” és első útja a Körösvidék szerkesztőségébe vezetett. Itt egy hosszabb beszélgetés keretében bemutatta a különböző professzorok róla szóló elismerő nyilatkozatait, majd beszámolt arról, hogy „ősszel Budapesten a fasorban megnyitom gyógyintézetemet, ahol kizárólag szuggesztióval fogom a gyógykezelést végezni”. Augusztus 19-én a csabai színházban különleges élményben lehetett része a szerencséseknek, akik „bámulattal párosult gyönyörrel szemlélték a mester szebbnél-szebb mutatványait”. A csabai újságból nem derült ki, hogy milyen számokat csodálhatott meg a nagyérdemű, de más vidéki lapok részletesen beszámoltak a náluk zajló „csodáról” és feltételezhetjük, hogy ezeket őseink is láthatták. A Mohácsi Hírlap 1921. október 21-én írt a mesterről, aki „ igazolta Bernheim tudományát s ; azokkal a hypnotikus szuggestio révén a katalepsziás stádiumban csuda dolgokat müvelt”. Itt a hipnotizált emberekkel azt hitette el, hogy patkányok futkosnak a színpadon, erre ők riadtan menekültek el… Mohácson a „gyér, de hálás közönsége kitünően mulatott.”. Miskolcon 1922 nyarán tartott előadást, amiről a Miskolczi Napló is beszámolt: „Elő aranyhal halászat a levegőből.”- reméljük ezt a csabaiak is láthatták! Az Egri Népújságban jelent meg az egyik legizgalmasabb mutatványa: „Lax mester ugyanis elhatározta,, hogy hypnotikus erejével kinyomozza a titokzatos kabáttolvajt és a Hangya tolvajait. Az illető tolvaj urak mindenesetre helyesen teszik, ha megmentik magokat egy súlyos lelkiismereti problémától és önként jelentkeznek a rendőrségen, miután tettük holt bizonyossággal napfényre fog derülni.”. A következő számot talán nem várta mindenki oly lelkesen: „Lax mester továbbá kideríti a hallgatóság férfi és női tagjai közt fenállott és fenálló szimpátiákat. Megnyugtatásul közölhetjük, hogy a mester csak azon esetben nyilatkozik, midőn az érdekelteknek még nincs vagy már nincs veszteni valójuk.”. A csabai közönség egy része azonban nem vette komolyan a mester előadását, erről a Körösvidék így írt:  „Végtelenül kellemetlenül hatott azonban a jelenvoltak egy részének neveletlen magatartása, mely a kísérletek sikerét hátrányosan befolyásolta és nagy mértékben nehezítette meg a csodálatra méltó mester munkáját.”.

Források

Körösvidék

https://library.hungaricana.hu/hu/collection/helyi_lapok_bekes_megye_korosvidek/

Fiume

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1924_marcius_26_az_olasz_allam_annektalja_fiume_varosat/

https://24.hu/belfold/2020/07/19/trianon100-kereszallamok-szerbek-horvatok-szlovenek-banat-fiume/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Fiumei_Szabad%C3%A1llam

Adó

https://ado.hu/ado/a-trianont-koveto-stabilizacios-kiserletek-1-resz/

https://adozona.hu/afa/regi_idok_adoi__egy_kis_afatortenelem_dgah6u

Lax mester

Egri Népújság

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EgriUjsag_1920/?pg=422&layout=s

Mohácsi Hírlap https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MohacsiHirlap_1921/?query=SZO%3D(lax%20mester)&pg=72&layout=s

Miskolczi Napló

https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MiskolciNaplo_1922_06/?query=SZO%3D(lax%20mester)&pg=10&layout=s