Országos hír – Ottó nem örökölt semmit
„Az első kerületi bíróságon a legközelebbi időben tárgyalásra kerül IV. Károly hagyatéki ügye. A tárgyaláson való megjelenésen akadályozott örökösöket Striedt dr. ügyvéd képviseli. A tárgyalás alapja az 1917. évben készült végrendelet, melyet a király Bádenben irt.
A végrendelet szerint Ottó teljesen ki van zárva a magánvagyonból, mert reá szállt volna a korona és a családi vagyon. A trónörökös gyámjául Zita királynét, a rendelet végrehajtójául Miksa herceget jelölte. A király vagyona abban az időben 11 millió koronát tett ki, ami különböző részvényekben és biztosítási kötvényekben feküdt. Időközben IV. Károly megváltoztatta utolsó rendeletét és Madeirában uj végrendeletet fogalmazott. Ebben a végrendeletben politikai hitvallást is tesz. E feljegyzések szerint, mint a beadványokból kiderült, Károly Szent István koronájának megszerzését csak első lépésnek tekinti a monarchia visszaállítása felé. Meghagyta Ottónak, hogy amíg felnő, folytassa megkezdett munkát és egész életét szentelje annak, hogy a Habsburgok uralma a Duna mentén újra feltámadjon. Bevallja a király azt is gyónásaként, hogy az összeomláskor nem viselkedett eléggé férfiasan. Ez eseményekkel kapcsolatban megjegyzéseket tesz; Windischgratz hercegről és Beniczky Ödönről. Andrássyról és Apponyiról a legteljesebb elismerés hangján szólnak a feljegyzések. Politikai körök véleménye szerint ezt a második végrendeletet nem fogják felolvasni, hanem a Bádenben irott végrendelet fog az elintézésnél alapul szolgálni. Most derült ki, hogy IV. Károly utolsó napjaiban naplót vezetett, amelyben fontos szerep jutott utolsó magyarországi utjának. Egy izben, amikor újságot kapott, melyben Ausztria siralmas helyzetéről olvasott, a következő gondolatot irta naplójába: Szegény bécsiek! miért is nem hallgattam gróf Erdődire. Ha Ottóval a Ring Strassén végighajtattam volna, egész Bécs ünnepelt volna. Utolsó feljegyzése így szól: „Vajjon eljutok-e még valaha Bécsbe?"
Helyi hír – A nagy költőre emlékeztek
Az első világháborúban meghalt Gyóni Géza emlékére kétnapos rendezvénysorozattal készült Békéscsaba 1922. október 21-22-én. A Körösvidék címlapján tudósított az eseményről, kiemelve azt, hogy „a város, a megye és az egész ország hódolattal hajtotta meg az elismerés lobogóját a világháború legnagyobb rab magyar költőjének szelleme előtt”.
A vendégek többsége szombat este vonattal érkezett Békéscsabára. A vasútállomáson a város polgármestere, Dr. Berthóty István fogadta és „meleg szavakkal” köszöntötte őket. Este hét órakor a Színházban kezdődött az ünnepség, ahol a Csaba cserkészcsapat tagjai segítették a rendezőket és „mindenütt ott voltak a mozgékony, ügyes fiuk, hogy rendelkezésére álljanak a mind sürübb sorban özönlő közönségnek”. Nyolc órára megtelt a nézőtér. A közönség soraiban nemzetgyűlési képviselők, minisztériumi tanácsosok és a Magyar tudományos Akadémia tagjai is feltűntek, de jelen volt „Brandt Vilmos dr. főispán és neje (Békésvármegye), Berthóty István dr. polgármester és neje (Békéscsaba város) és Békéscsaba város minden testületének, egyesületének képviselői”. A függöny felgördülése után Dr. Rell Lajos, a gimnázium igazgatója szólt az egybegyűltekhez és megemlékezett az elhunyt költőről. Őt Dr. Hegedűs István nyugalmazott egyetemi tanár követte, majd a békéscsabai Engel István zongoraművész előadását hallgathatta meg a nagyérdemű. A Nemzeti Színház színésze, Pataky József következett, aki Gyóni verseket szavalt, leginkább a „Dögmadarak előadása zuhogott döbbenetes erővel a felajzott lelkekre”. Előadások, énekek, szavalatok és visszaemlékezések következtek, majd a „nagyon szép, nagyon tartalmas estét Ágocs Arzén vezetése mellett a Vasutasok- Dalárdájának szép éneke zárta be”. Az előadás után „bankettszerű vacsora” volt a Fiumében, ahol „lelkesen emlékezett meg Gyóni Gézáról régi theologustársa Kuntz Henrik katonai lelkész”, majd pohárköszöntők sokasága következett.
Helyi hír – Békéscsaba befogadó város
Felhívással fordult a Körösvidék olvasói felé. Arra kérték a csabaiakat, hogy segítsenek a Romániából kitoloncolt magyarokon, akik az erzsébethelyi laktanyában lettek ideiglenesen elhelyezve. Kiderült, hogy a román király koronázása miatt kergették el őket Erdélyből, mind a 36 főt.
Legnagyobb problémájuknak azt tartották, hogy hozzátartozóik semmit sem tudnak róluk, ugyanis „az oláh rendőrök ugy szedték össze őket hivatalukban, munkahelyükön, lakásukon, sőt az utcán is”. A Körösvidék újságírója személyesen kereste fel őket, de neki is csak óvatosan válaszoltak, mert „attól félnek, hogy a brutális oláh hatóságok viszszatérésük után embertelenül megkínozzák, összeverik őket”. A beszélgetésből fény derült arra is, hogy semmiféle indokot nem kaptak kiutasításukkal kapcsolatban, pedig valamennyien román állampolgárok. Egy asszony arról mesélt, hogy mivel férjét nem találták otthon a hatóságok, ezért őt toloncolták ki helyette. Nyugdíjas, kereskedelmi alkalmazott, főmozdonyvezető, polgári fiúiskolai tanár is van a Csabán menedéket kapottak között. Mivel még napokat, de lehet, hogy heteket lesznek kénytelenek a városban tölteni, a Körösvidék arra kérte a helyieket, hogy elsősorban élelmiszert „liszt, szalonna, kenyér főzelékfélék stb.” szeretnének gyűjteni, de nagyon örülnének, ha valaki munkát tudna ajánlani nekik. Lelkes bizottság alakult az ügy felkarolására, melynek tagjai felkeresték Dr. Berthóty István polgármestert is, aki „készségesen ígérte meg, hogy közbenjár illetékes helyen a kérelem kedvező elintézése érdekében”.
Kommentár nélkül
Forrás
Körösvidék
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1922_10-12/?pg=105&layout=s
Kép forrása
https://mnm.hu/hu/cikk/kivonulas-hatarrol-avagy-volt-e-nepszavazas-susan
