Magvetés a Magtárban

2018. július 18. 18:16 | Zsíros András

Vendéglátóhellyel kiegészített ifjúsági centrumot alakít ki Békéscsabán, a Hunyadi téren az evangélikus egyház. A gyülekezet tulajdonában lévő, egykori magtár épületét a Nagytemplom felújításával együtt, állami támogatásból építik át közösségi térré.

 

 

Valaha a gabona tárolására szolgált, most pedig a lelki értelemben vett magvetés zajlik majd a templom közelében álló épületben. Az egyházközség régi vágya volt egy olyan találkozási pont, amely átmenet az iskolai közeg és a gyülekezet között. Reményeik szerint a „Magtár” olyan hely lesz, ahol a fiatalok otthonosan érezhetik magukat.

Az ötletgazda Kutyej Pál Gábor igazgató lelkész olyan védett környezetet álmodott meg, ahol a gyerekek délutánonként, esténként összejöhetnek, és egymással közösségben tudnak szórakozni, kikapcsolódni. Ehhez többek között társasjátékokat, darts-táblákat kínál majd a klubhelyiség, de nem marad el a wifi-hálózat kiépítése sem.

A falak és a szerkezeti elemek hagyománytiszteletből az eredeti funkcióra emlékeztetnek majd, a berendezés azonban a kor követelményeinek megfelelő lesz. Míg az emeleti részen elsősorban az evangélikus iskola, illetve a gyülekezet fiataljai számára biztosítanak különféle programokat, a földszinti részen egy bárki számára nyitott vendéglátóegységet hoznak létre. Itt a tervek szerint egy kézműves hamburgereket készítő vállalkozás várja majd a betérőket. A két rész akár eltérő nyitva tartással is működhet majd.

A munkálatok a tervek szerint szeptember közepére készülnek el. A gyülekezet a felújított Nagytemplommal együtt szeretné majd az ifjúsági centrumot is felszentelni. A Magtár így várhatóan októberben nyitja meg kapuit a vendégek előtt.

További programok »

FEL