Mágikus táncjátékkal készül a Jókai színház

2020. október 7. 19:04 | Tóth Bianka

A Holló Jankó ősbemutatójára készül a Békéscsabai Jókai Színház és a Viharsarok Táncszínház. A mesejáték a magyar népmesék formavilágát a néptánc segítségével állítja színpadra.

A Holló Jankó című klasszikus népmesét sokan ismerik. Ifj. Mlinár Pál szerzőtársával, Szabó Attilával ezt szerette volna feldolgozni és színpadra állítani táncos formában. A darab rendezője elmondta, az alaptörténethez is hozzányúltak, és igyekeztek a mai gyermekek számára érdekesebbé tenni azt. A cselekmény egy mágikus-varázsos világban játszódik, és az egészet a varázslatok, a mágiák, és az átok jellemzi – fogalmazott Mlinár Pál.

A rendező hozzátette, hogy a darab kortalan, így mindenkinek bátran ajánlja.

– Vannak olyan jelenetek, amelyek elsősorban a kisebbeknek szólnak, vannak olyan lazább, poénosabb, viccesebb részek, amelyeket inkább a fiatal közönség értékel, és vannak benne olyan mély, rejtett mondanivalók, ami talán a felnőtteknek is sokat ad.

 

 

Nagy Erika színművész arról beszélt, nagyon szereti a népmeséket; a népi világ mindig közel állt hozzá.

– A darab attól különleges, hogy egy kicsit más a feldolgozása, mint az eredeti mesének, és egy kicsit át van hozva a mai világba, a mai korba, csodálatos látványvilággal, technikával. Ez is a szeretetről szól, a szeretetet hangsúlyozza. Azt gondolom, hogy a mai világban ez a legeslegfontosabb ajándék, amit adhatunk és közvetíthetünk.

 

 

Könnyen azonosulni tudott a szerepével Gáspár Bendegúz. A Holló Jankót alakító táncos kiemelte, ebben a darabban is a jó felülkerekedik, és végül győz a gonosz felett.

A jelmezekért Mlinár Péter felel, aki maga is táncol a darabban. Mint mondta, egyrészt nehezebb így, mert dupla terhet jelent, másrészt azonban könnyebbség is, hiszen egy táncos darabnál a jelmeztervezőnek nagyon fontos figyelembe vennie, hogy a jelmezekben nemcsak állni kell, hanem mozogni is. A jelmezek nagyban meghatározzák a mozdulatokat, illetve a karaktereket is. 

 

 

A Holló Jankó ősbemutatója október 10-én lesz, a Jókai színház nagytermében.

FEL