A Balassi Táncegyüttes lányai már nem hervadnak el

2025. április 21. 15:25 | Fajó Attila

Idén húsvétkor sem maradt szárazon a gyengébbik nem, amiről a Balassi Táncegyüttes legényei gondoskodtak Békéscsabán. A hagyomány hű locsolkodást a néptáncegyüttes immár évről évre visszatérő módon megrendezi.

Égtelenül hangos csujogatás és rikoltozás hallatszik a Balassi Bálint Táncművészeti Ház mellett parkoló autóból. Ma már modern eszközökkel, gépkocsival járnak a legények locsolkodni, de a hangulat a régi. Célállomás id. Mlinár Pálék háza, ahol a Balassi Táncegyüttes áldozatul ajánlkozó lánytagjai már alig várják a nyakukba zúduló víztömeget.

– Komoly és felelősségteljes feladat ez, hiszen a természet tavaszi ébredésével párhuzamosan mi is arról gondoskodunk, vödörrel és kútvízzel, hogy a lehető legegészségesebbek és termékenyebbek legyen a lányok. Nem először veszek részt ebben a hagyományos, közösségépítő tevékenységben, elsőre izgultam, ma már rutinosabb vagyok és pálinkát is csak utána iszom, ha Mlinár Pali bácsi megkínál – mondta el Gáspár Bendegúz, a táncegyüttes egyik ifjú tagja, aki állítása szerint mindig ilyen kedvező hatással van a lányokra, akik kivirulnak, megszépülnek társaságában. Ám legyen, mi elhisszük neki! 

– Ezt nyilván a fiúk várják jobban egész évben – mondja mosolyogva, a szemébe ment fél vödörnyi víztől kissé hunyorogva egy balassis leányzó, Molnár Kira, akit még az interjúnk után is szomjasnak ítéltek a dolgos legények és 2-3 vederrel még rázúdították a jéghideg vizet. Persze a nap szépen sütött, azért ez könnyít a helyzeten – tette hozzá még a néptáncos lány, aki úgy gondolja fontos a közösség megerősítése szempontjából is a népszokások éltetése. 

– A paraszti kultúrára sokan muzeális kincsként, kiállítási tárgyként gondolnak. Mi nem ezen az elven jövünk össze. Mi itt, ha modern köntösben is de megélni és tovább vinni gondoljuk mind azt, ami érték és kincs és identitáserősítő eleme a hagyományainknak – nyilatkozta hírportálunknak Mlinár Péter a táncegyüttes művészeti vezetője. 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Győzött utolsó hazai mérkőzésén a Békés

A PV-CENTRAL Békési FKC 29–28-ra nyert a Ceglédi KK ellen a férfi kézilabda NB I/B utolsó előtti, 29. fordulójában, szombaton. Cifra Tibor csapata ezzel már biztos, hogy az 5. helynél már nem végez rosszabb pozícióban a szezon végén.
11:16
FEL