Locsolkodó kerestetik, avagy visszaút a színes, szagos valóságba – jegyzet

2024. április 1. 07:18 | Mikóczy Erika

Pillanatnyilag nincsenek locsolkodó apróságok a családunkban, de úgy bő negyedszázaddal ezelőtt a fiaim húsvéthétfőn nyakukba vették a várost és több helyre is ellátogattak az apukájukkal, aki persze ilyenkor leginkább a sofőr szerepét töltötte be. Ahogy hallom, most kicsit másképp mennek a dolgok.

Visszagondolva, többszörös haszna is volt az egykori locsolkodásnak. Apa-fiai program volt, amikor a gyerekek – az ismerős szülőkkel történt előzetes konzultációt követően – benéztek egy-egy ovis társukhoz, osztálytársukhoz, ismerősükhöz, meglocsolták őket, és volt, hogy kicsit maradtak játszani is, aztán élményekkel telve, no meg jó pár tojással jöttek haza. Én pedig fiús anyuka lévén – eltekintve attól, hogy reggel megkaptam a magam kölni adagját – a nap további részében nyugodtan tettem-vettem, de akár ejtőzhettem is otthon.

Egy kolléganőm, akinek most vannak pici gyermekei, azt mesélte, hogy a közösségi oldalon az egyik kisgyermekes csoportban vannak olyan anyukák, akik egy kis meglepetésért, csokiért cserébe locsolkodókat keresnek a kislányaiknak. Bevallom, egészen meglepett a dolog. Interneten kell locsolkodót keresni? Mi van az ovis társakkal, barátokkal, vagy az ismerős gyerekekkel a játszótérről?

Aztán kicsit szíven is ütött az egyik lehetséges ok. A mai ovisok életük egy elég nagy részét úgy töltötték, hogy a koronavírus-járvány miatt nem találkozhattak más gyerekekkel, de még a saját családtagjaikkal sem, nehogy megfertőződjenek, vagy éppen ők maguk vigyék tovább a vírust. Aztán valahogy a járvány elmúltával is megmaradt ez az elszeparáltság, amin nem mindenkinek sikerült túljutnia. Az ismerősökkel való kapcsolattartás, ami akkor az online térbe terelődött, sokaknál ott is maradt…

Az anyukák azonban őriznek szép emlékeket a húsvét hétfőkről és szeretnék, ha a kislányaik is ugyanolyan izgalommal készítenék a vendégváró falatokat, festenék a tojásokat, készülődnének, szépítkeznének és várnák a locsolókat, mint annak idején ők. Szeretnék, ha a kislányaik locsolkodós élményeket szereznének, ezért aztán a közösségi oldalon keresnek ehhez partnert.

Kicsit feje tetejére állt ez a világ, de talán így is jó alkalom lehet a locsolkodás arra, hogy a gyermekes szülők másokkal találkozzanak, beszélgessenek, mosolyogjanak a kicsik örömén, nevessenek egy jót a suta locsolóverseken, a családok új barátokra találjanak – az online térből visszatérjenek a színes, szagos (most éppen kölni illatú) valóságba.

További programok »

FEL