LMP: Kényszerpályán a város költségvetése

2018. február 27. 16:29 | Szendi Rita

Kényszerpályán a város 2018. évi költségvetése – mondta el közgyűlés után tartott sajtótájékoztatóján Takács Péter. Az LMP önkormányzati képviselője a 2018. évi költségvetés mellett a migrációs iroda nyitásáról is beszélt kedden délután.

Nem teljesültek azok az összegek a múlt évben, amelyek elősegítették volna az idei évi költségvetés helyzetét – a képviselő szerint ez az oka annak, hogy kényszerpályára került a város költségvetése.

– Kényszerpályán van a költségvetés azért, mert a központ kormányzati intézkedések következtében bekövetkezett béremelésekre a bérkompenzációt nem kaptuk meg teljes mértékben, sőt még 50 százalékos mértékben sem. Továbbá a 2017-es évben a vagyoni bevételek és az iparűzési adóbevételek sem teljesültek olyan mértékben, ahogy arra számítottunk – fogalmazott a Lehet Más a Politika önkormányzati képviselője, Takács Péter.

Az LMP-s önkormányzati képviselő elmondta: lett néhány terület, ahol lecsökkentették a költségeket, ám ez nem oldja meg a város pénzügyi helyzetét.

Takács Péter egy másik témát is kiemelt a sajtótájékoztatóján.

– Tettem egy módosító javaslatot, aminek a lényege az volt, hogy ne csak azon irodák tevékenységét korlátozzák, ha kell törvényi eszközökkel, amelyek migráció szervezéssel foglalkoznak – fejtette ki az LMP-s képviselő, hozzátéve: azok tevékenységét is korlátozni kellene, akik letelepedési kötvényeket árulnak.

A képviselő pozitívumként emelte ki, hogy egyre kevesebb közcélú foglalkoztatott száma, nő azok száma, akik a munkaerőpiacon találnak állást. Ám arról is beszélt, hogy az önkormányzatnak ez a kieső munka a későbbiekben gondot jelenthet majd.

 

 

További programok »

FEL