LMP: Jól látja el feladatait a városfejlesztési kft.

2018. december 18. 17:15 | Gyemendi Réka

A békéscsabai közgyűlésen a város országgyűlési képviselője jelentette be, hogy 250 új munkahely jönne létre a 44-es és a 47-es számú főút találkozásánál a Modern Városok Program révén kialakított ipari parkban. Takács Péter a közgyűlést követő sajtótájékoztatón kiemelte: ez pozitív fejlemény és reméli, hogy hozzájárul ahhoz is, hogy Békés megye bérfelzárkóztatása elkezdődjön, illetve belátható időn belül elérje a közép-magyarországi szintet.

 

 

Az LMP képviselője azt is megjegyezte: a költségvetési koncepcióból úgy tűnik, mintha minden rendben lenne a város anyagi kondícióit illetőleg, pedig ez nincs így. A koncepció hibájának tartja, hogy a 2017-2018-ban keletkezett, költségvetéssel kapcsolatos feszültségekre nem nyújt megoldást, még elvi szinten sem.

Takács Péter az Esélyegyenlőségi Programot alaposan előkészített, színvonalas anyagnak tartja. Hangsúlyozta, hogy érdemes a szociális ellátás két elemét, a beiskolázási és a tüzelési támogatást oly módon változtatni, hogy minél több rászoruló számára legyen elérhető, épp az esélyegyenlőség érdekében.

Beszámolt a Békéscsabai Városfejlesztési kft. tevékenységéről, mely 2018-ban közel 500 szerződést kezelt, továbbá 40 közbeszerzési eljárást bonyolított le és az uniós, illetve a nemzeti fejlesztési programokkal összefüggésben 31 milliárd forint értékben menedzselt projekteket. A képviselő szerint a cég a feladatát jól látja el, beleértve a Csabagyöngye ültetvény gondozását is, amely bekerült a Magyarország Legszebb Szőlőskertje és Szőlőlugasa verseny első 10 helyezettje közé.

Takács Péter arról is beszélt: a közgyűlésen kérdést intézett a Féja Géza tér parkolójában több mint egy éve álló, rendszám nélküli személygépkocsival kapcsolatban. Mint mondta: még januárban tett bejelentést írásban a polgármesteri hivatalnak, de az elhagyott autó még mindig a parkolóban áll. A jegyző ez ügyben adott válaszát a képviselő nem fogadta el, mert semmi biztosítékot nem talált arra, hogy a tulajdonost belátható időn belül rá tudják bírni a gépkocsi eltávolítására.

További programok »

FEL