LMP: Jelentősebb források kellenek lakásmobilitásra

2016. december 20. 13:09 | Mikóczy Erika

A DAREH Önkormányzati Társulásban hónapok óta folynak a politikai csatározások a Fidesz megyei szervezetének szemben álló csoportjai között. Most úgy tűnik, az egyik győzött. Békéscsaba ugyanakkor a jelenlegi felállásban sem kapott súlyának megfelelő szerepet – fogalmazott Takács Péter a közgyűlés után.

Takács Péter kiemelt, hogy a költségvetési koncepció a TOP és a Modern Városok Programját leszámítva a hagyományos tartalommal került a közgyűlés elé. A két program a nemzeti és az uniós támogatások igénybevételével több tízmilliárd forint jelentősen határozza meg a fejlesztéseket a következő időszakban. Pozitív előrelépés továbbá, hogy a koncepció tartalmazza a hivatalban dolgozók bérrendezési szándékát.

Az anyag prioritásként jelöli meg a munkahelyteremtést. Ez a szándék közfoglalkoztatás kivételével nehezen lelhető fel a koncepcióban a képviselő szerint. Javaslatára a gazdasági program aktualizálásába került be, hogy a városnak az eddiginél jelentősebb anyagi erőforrásokat kell fordítani a városi lakásmobilitás előmozdítására. Az előterjesztésben még ez sem köszönt vissza.

– Beszámolt tevékenységéről a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. Sódar Anita vezetésével megítélésem szerint egészen kiváló munkát végzett a team, a TOP keretén belül, pályázatok egész sorát nyerte meg, országos összesítésben is figyelemre méltó módon. Képviselői kérdést tettem fel az Arany János Kollégiummal szemben az Élővíz-csatorna partján levő nemes nyárfákkal kapcsolatban. Ez év áprilisában a polgármester engedélyével megkezdődtek a kivágások, de lakossági felháborodás miatt a folytatást leállították. A fákat bevizsgálták és a szakértői vélemény többségükben a gallyazást javasolta. A kérdésemre adott válaszában a jegyző úr a kivágás mellett foglalt állást, így a fák sorsa úgy tűnik, megpecsételődött. Reméljük, az új évet még megérik.  Végezetül boldog ünnepeket kívánok városunk valamennyi kedves lakójának! – mondta Takács Péter.

FEL