Békés megyei méhészek szerint az idei lesz a legrosszabb méhészeti szezon

2020. szeptember 11. 15:29 | Csiffáry Zsuzsanna

Az idei nyár nem kedvezett a Békés megyei méhészeknek, ami többek között a hidegebb tavaszi időjárásnak tudható be. A Békéscsaba és Vidéke Méhész Egyesület elnöke kiemelte, annak érdekében, hogy minél több méh megmaradjon, a gazdák is sokat tehetnek a megfelelő vegyszer használattal.

Árgyelán János méhészeti szaktanácsadó úgy nyilatkozott, hogy az idei nyár az elmúlt ötven év legrosszabb méhészeti szezonja. Elmondta, hogy a tavasszal a meglévő virágok megfagytak, illetve az új hajtások már nem úgy mézeltek, ahogy kellett volna. Ez azt jelentette, hogy a méhek nem tudták begyűjteni a virág által termelt nektárt.  

A méhészek kaptak támogatást az Agrárminisztériumtól, amit a méhek takarmányozására és gyógyszerezésére fordítottak. A Békéscsaba és Vidéke Méhészet Egyesület elnöke elmondta, hogy az idei év nagyon megviselte a méhészeket, több kaptárelhagyásról számolt be.

- Nagy segítség lenne a méhészek számára, talán a környezet számára is, hogyha a gazdák igyekeznének az úgynevezett méhkímélő technológiát használni, ami abból áll, hogy napnyugta, illetve napkelte előtti permetezéseket, gyomírtásokat végeznek - mondta el Szlávik Orvos Mária

A szakember arra is felhívta a figyelmet: érdemes tudni, hogy a növényvédő és gombaölő szerek együttes hatása mit okozhat a természetben. Hangsúlyozta: ha egy betegség támadja meg a méhet, az azt is eredményezheti, hogy kiszáll onnan és ezt követően nem talál vissza. A vegyszerek hatása a méhek szervezetéből 24 óra alatt távozik, így nehezen mutatható ki, ha méreganyag került a testükbe.

 

További programok »

FEL