Íme, teljesség igénye nélkül az ünnepi teríték:
Többek között Mezőberényben már 18-án, hétfőn (ma) elkezdődik az ünnepély: tárlatok, színvonalas koncertek, valamint szabadtéri disco is várja az ünneplőket. A szerda esti sztárvendág a Tankcsapás lesz.
Sarkadon 19-én, kedden indul a kétnapos programfolyam a Vásártéren. Az első este Dj. Mokan is gyűri a bakeliteket, aki nem más, mint dr. Mokán István, a város első embere. (A korábbi polgi Bende Robi volt, aki a Grund zenekar énekes-gitárosa; az azt megelőző vezető Tóth Imre volt, aki lakodalmakban szintetizátorozott.)
Szintén kedden kezdődik a kétnapos Újkígyósi Városnapok eseményfolyam. Kedd este Kovács Kati lép fel, szerda délelőtt, az Újkígyósért kitüntető címek átadása előtt Domokos László, a város díszpolgára mond ünnepi beszédet.
Noha Csorváson nem pont 20-án, hanem a megelőző estén, 19-én lesz egy szép előadás, ami nagyon is rímel az ünnepünkhöz: parádés szereposztással István, a király ünnepi koncerttel várják az érdeklődőket.
Idén augusztus 20-án, szerdán egy nüasznyit változik a megszokott, békéscsabai központi programmenet. A 10 órási Ünnepi szentmise a Belvárosi Római Katolikus Templomban című etap maradt az órarendben, a szertatást követően azonban a következő történés csak kora délután kezdődik a főtéren. Az esti tűzijáték után a Magna domborít.
Eleken, 20-án este PikNik Mozi® lesz – a csillagos ég alatt, egy gigantikus, több, mint 9 méter széles és 7 méter magas vásznon lehet majd megtekinteni a Hogyan tudnék élni nélküled? című, kvázi filmes Demjén életművet. Orosz Dénes rendező a számok közti lukakba egy szerelmi szálat is csavart.
Augusztus 20-án, Magyarország születésnapját akár a szabadkígyósi Wenckheim-kastély falai között is ünnepelhetjük. Ahol a történelem megelevenedik, a természet körbeölel, a magyar hagyományok életre kelnek. Hála a 19. század végi nyelvtörvénynek, ma már a grófok is beszélnek magyarul.
A szarvasi ünnepet Oszvald Marika előadása nyitja meg és DJ Leslie zár be – ingyenes programok, koncertek, táncműsorok és különleges meglepetésekkel várják az oda látogatókat a Várkertben és az Ótemplomnál.
Az államalapítás ünnepét Gyulán a Almásy-kastély parkjában és a Tószínpadon rendezik meg. Az est csimborasszója az utóbbin lesz, Kónya István alpolgármestere köszöntőjét követően a Századokon át című előadást a Jókai színház, a Tabán Táncegyüttes és a Végvár Táncegyüttes művészei prezentálják.
*
Az Amadeus című Miloš Forman moziban Mozart három parókát próbál fel és mind a három tetszik neki. Majd magas hangon felnevetve azt mondja, „Kár, hogy nincs három fejem!”.
Mi meg azt: „Kár, hogy nincs vagy hat életünk, mert akkor most mindenhova el tudnánk menni…”.