Miért maradnál otthon augusztus 20-án, ha a csabai főtéren mindenki ott lesz?

2025. augusztus 18. 12:22 | Such Tamás

Idén augusztus 20-án, szerdán egy nüasznyit változik a megszokott, békéscsabai központi programmenet.

Noha a 10 órási Ünnepi szentmise a Belvárosi Római Katolikus Templomban című etap marad az órarendben, a szertatást követően azonban a következő történés csak kora délután kezdődik a főtéren.

A 15 órás ünnepélyes zászlófelvonást az ökumenikus kenyérszentelés és áldás követi, majd a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar, illetve a Viharsarki Mazsorett és Táncsport Egyesület kettő az egyben produkciója a fülünket és a szemünket fogja kényeztetni.

 

Tóni bácsi is fújni fogja 20-án – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

16 órakor a Balassi Táncegyüttes táncházba hívja a táncoslábúakat, amelyet jó fél óra múlva Évi tündér énekhangjával és műsorával varázsolja el minden korosztályt.

Tulajdonképpen Szente Évi át is adja a stafétát a zenekaroknak, mert az izmos sound checkek (hangbeállás) után a hangszerkezelők veszik birtokukba a deszkákat.

Elősként 18 óra 30 perckor, a Békéscsabán először muzsikáló The Carbonfools hasít a főtéri atmoszférába, este nyolckor a Kelet Brass Band műsorát tekintheti meg az egyre dagadó közönség.

 

Ragyogjon az éj gyémánt-derütől – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

A tapasztalataink szerint már akkor teltház lesz, hiszen a 21 órakor a Himnusz után Szarvas Péter polgármester köszöntője mintegy felvezeti a parádés tűzijátékot. És naná, hogy jócskán marad a Békés megyei születésű Magna Cum Laudénak is jó néhány patronja, amit az est folyamán audiálisan a több ezres tömegbe lő.

Csak egy a bibi, hogy a karcos augusztus 21-e még mindig csak csütörtök.

További programok »

Kultúra

FEL