Folynak az előkészületek augusztus 20-ra Békéscsabán

2023. augusztus 18. 15:06 | Vincze Attila

Folynak az előkészületek az augusztus 20-i rendezvények kapcsán Békéscsabán. A vármegyeszékhely a látványos tűzijáték mellett számos izgalmas programmal készül az államalapítás ünnepére.

Pénteken kezdték meg a szakemberek a bombák telepítését a csabai városháza udvarán, ugyanis innen lövik majd fel vasárnap azokat. Mint ahogy a tűzijátékért felelős Leskovics Pirotechnika Kft. munkatársa a behir.hu-nak elmondta, idén mintegy 450 bomba repül majd az égbe a 7 percig tartó látványosság idején, melyet ismert filmzenék kísérnek majd.

– Idén újdonság lesz a repertoárban a pillangóbombák, amelyeket nagyon ajánlok mindenkinek, keressék az égen, hiszen lesz egy időszak, amikor kifejezetten ilyen alakú bombákat lövünk fel. Ezenkívül egy grandiózus fináléval készülünk a szokásos aranykorona bombákkal, illetve természetesen az ünnep hangulatához igazodva láthatjuk majd a nemzeti színeket és még nagyon sok színes, vegyes effektet is – fogalmazott Leskovics Éva pirotechnikus.

 

 

De nemcsak a tűzijáték miatt lesz érdemes kilátogatni vasárnap a főtérre, ugyanis számos érdekes program várja majd az érdeklődőket. Délelőtt az ünnepélyes zászlófelvonás és ökumenikus kenyérszentelés mellett a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar és a Csaba Nemzetiségi Táncegyüttes szórakoztatja majd a közönséget, délután pedig  gyermekprogramok, dobshow és könnyűzenei fellépők fokozzák a hangulatot.

– Délután arra törekszünk, hogy a gyermekek és a kisgyermekes családok is találjanak megfelelő műsort maguknak. A Jókai színház előtti kisebb színpadon négy órától lesz Döge Csaba és Szilágyi Attila gyermekműsora, ezt követően pedig ugyanitt majd a PASO, azaz a Pannonia Allstars Ska Orchestra ad egy jó hangulatú koncertet negyed 8-tól – sorolta a lehetőségeket megkeresésünkre Szarvas Péter polgármester.

A polgármesteri köszöntő után este negyed 10-től jön az est fénypontja, a tűzijáték, amelyet televíziónk, a 7.Tv élőben közvetít. Az ünnepi program a Bikini együttes koncertjével zárul.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL