Szarvas Péter: Cselekedjünk a közösségért, gondoljunk a következő nemzedékekre!

2025. augusztus 20. 22:00 | Bimbó Lajos

A hagyományoknak megfelelően polgármesteri köszöntő vezette fel a nemzeti ünnep esti programsorát a Szent István téren. Szarvas Péter kiemelte, a magyar államalapítás ünnepe egyszerre alkalmas a múltra való emlékezésre, a jelen értékelésére és a jövőbe tekintésre.

„Dicső István, nagy királyunk, 

Téged ég s föld magasztal, 

Téged tisztel kis országunk, 

Első szent urának vall. 

Tőled vette fényességét, 

Méltóságát, érdemét, 

Koronája ékességét, 

Hitit, kincsét, mindenét.” 

 

Ezzel a Faludi Ferenctől vett idézettel kezdte ünnepi beszédét Szarvas Péter polgármester. Kiemelte, jó érzés látni, hogy idén is sokan döntöttek úgy: együtt ünnepelnek itt, a város főterén.

Augusztus 20-a a magyar nemzet egyik legszebb, legemelkedettebb ünnepe, amikor együtt hajtunk fejet államalapító királyunk, Szent István előtt. Ma emlékezünk arra a bátor és bölcs uralkodóra, aki ezerhuszonöt esztendővel ezelőtt megteremtette a magyar államiság alapjait. István király határozott vezetése, elkötelezettsége és hite volt az, amely lehetővé tette, hogy a Kárpát-medence népei egy erős, keresztény királyság részeként éljenek, közös országot építve. Szent István szellemisége ma is vezet minket abban, hogy egymással összefogva tegyünk közösen még többet Békéscsabáért, miközben felelősségteljesen formáljuk jövőnket, szem előtt tartva gyermekeink, unokáink érdekeit – fogalmazott a városezető.

A polgármester hangsúlyozta, ez a nap nemcsak az államalapítás, hanem az új kenyér ünnepe is. Szimbolikája egyszerű, mégis mély: az új kenyér a megújulást, az élet folytonosságát, a munkánk gyümölcsét jelképezi. Ahogyan a kenyérhez gabona, munka és kitartás kell, úgy Békéscsaba fejlődéséhez is összefogás, hit és akarat szükséges. A magyar államalapítás ünnepe a múltra való emlékezés mellett alkalmas arra, hogy Békéscsaba jelenét és jövőjét értékeljük, mert van mire büszkének lennünk.  

– Tizenegy hónappal ezelőtt adtuk át nem messze innen a Réthy Pál hidunkat, amelyre valamennyi csabai büszke. A kormány 100 százalékos támogatásával végre befejeződött az M44-es gyorsforgalmi út építése, Jaminában jelenleg is zajlik egy  84 férőhelyes bölcsőde építése, hamarosan befejeződik a Munkácsy Mihály Múzeum nagy homlokzati felújítása is, a tavasszal átadott Árpád-sori pihenőhely már ma is csabaiak kedvence. A Csabán létesült vállalkozások válságállóak voltak. A mögöttünk hagyott 4-5 év nehézségei ellenére a mai napig komoly foglalkoztató ők, komoly termelés zajlik, komoly béreket fizetnek és komoly adófizetők is egyben. Köszönöm a kitartásukat, a jó vezetők és a szorgalmas, tenni akaró munkavállalók munkáját – emelte ki.

 

A város első embere büszkén jelentett be, hogy rövidesen indul Békéscsaba eddigi legjelentősebb erdőfelújítási és fásítási programja, amiben érintett lesz a CsabaPark, Jamina városrész, a Lencsési lakótelep és jónéhány út melleti zöldterület.

Szarvas Péter kiemelte, a város sportélete is erős: a településen ötvenöt sportklub, több mint 5600 sportolóval dolgozik a mindennapokban és érnek el a sportolók jelentős eredményeket. A helyi csapatok és sportolók számos alkalommal öregbítették a város hírnevét országos és nemzetközi versenyeken. 

– Az élre kívánkozik a röplabda csapatunk felnőtt és leány sportolóinak idei évi sikerei, számtalan éremmel zárták a bajnokságot, aranyérem, eztüstérem és bronzérem jutott nekik, komoly munka eredményeként. Nagy-Benedek Izabell, a Békéscsabai Előre Úszó Klub fiatal versenyzője néhány nappal ezelőtt a skopjei Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon két aranyérmet nyert. Karsai Gábor igazi futófenoménként 10 ezer méteren ötödik lett a bergeni U23 Európa Bajnokságon. És biztos sokan látták, sokan figyelték, hogy Vitorlázórepülő Európa-bajnokság színhelye volt Békéscsaba. Két héten keresztül 20 ország 90 versenyzője volt nálunk és mérte össze tudását – összegzett Szarvas Péter.

 A városvezető kitért az oktatási és nevelési intézményre is, hiszen a város óvodái és iskolái, valamint az ott dolgozó elhivatott pedagógusok és nevelők fáradhatatlanul munkálkodnak gyermekeink jövőjén. 

– A Ligeti Sori Óvoda, valamint a Mackó-Kuckó Óvoda is elnyerte idén a Zöld Óvoda címet. Nagy büszkeség ez. A HVG TOP 100 gimnáziumát bemutató kiadványába több békéscsabai középiskola bekerült. Az Andrássy a 77. helyezést érte el, míg a BELVÁR a 99. helyezett lett. Ugyanebben a kiadványban a Közgé a technikumok ranglistáján az előkelő 4. helyen végzett. Évről évre egyre nagyobb megbecsülés övezi a Gál Ferenc Egyetemet. Mérföldkőhöz érkezett a Békés vármegyei felsőoktatás, hiszen 2026-tól egyetemi jogászképzés indulhat Békéscsabán, a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködve – sorolta a polgármester, majd a kulturális területtel folytatt.

– Kulturális rendezvényeink, intézményeink nemcsak minket szórakoztatnak, hanem látogatókat is vonzanak. Kiemelendő, hogy a bábszínházunk négynapos nemzetközi bábfesztivált szervezett a városban, amely óriási siker volt. A város együttműködik civil szervezeteivel, akik a kulturális, környezetvédelmi, szociális, sport területet, nyugdíjas területet is át- és átszövik mindennapos munkájukkal. Köszönjük tevékenységüket – hangsúlyozta.

Szarvas Péter külön kiemelte, minden egyes rendőrségi statisztika azt bizonyítja, hogy Békéscsaba az egyik legbiztonságosabb város az egsész országban.

– Ma este, éjszaka egyedül is bárki nyugodtan sétálhat, hazamenehet, szórakozni mehet. Biztonságban vannak a település lakosai – fűzte hozzá.

A polgármester aláhúzta, Békéscsabán az egészségügyi alapellátás stabil és megbízható. A városbanm51 háziorvosi körzet működik és mindegyikben szakavatott, felelősségteljes orvos dolgozik. Nincs hiányzó, betöltetlen, háziorvosi körzet Békéscsabán.

A városvezető ezután felsorolta, kik azok, akik munkájukkal, elhivatottságukkal állami elismerést érdemeltek ki. Végh László agrármérnök, Szatmári Julianna, a Civil Szervezetek Szövetsége ügyvezetője, Rotics József nyugalmazott kollégiumvezető, Szabó Sándor iskolai igazgatóhelyettes és Majorné Somogyi Éva Mária nyugalmazott gyámügyi szakügyintéző kapott komoly állami elismerést.

Szarvas Péter hangsúlyozta, ne feledkezzünk meg azokról sem, akik nap mint nap értünk, a közösségért dolgoznak az üzemekben, a földeken. A kisgyermeknevelőkről, a pedagógusokról, a szociális és egészségügyi szakemberekről, a rendőrökről, a közigazgatásban dolgozókról,  a kormányhivatalban dolgozókról.

– Szent István korából származó üzenetek közül jó néhány ma is aktuális. Különösen egy olyan időszakban, amely válságokkal teli. Újságolvasóként, hírolvasóként biztos tudják, hogy izgatottság, nyugtalanság van a világban, de azt is látnunk kell, hogy Békéscsaba válságálló volt az elmúlt 4-5 év gondokkal terhes időszakában, és kiváló alkalmazkodóképességről tettünk valamennyien bizonyságot. Fontos dolog ez a mai világban. Az a dolgunk, hogy ezt a biztonságos, szerethető, zöld várost tovább építsük, hiszen Békéscsabán dolgos, kitartó, szorgalmas, segítőkész emberek élnek. Ne feleddjük tehát azt, hogy a Kárpát-medence közepén, Békéscsabán egy olyan közösség él, amely egymásra számít, amely egy szerethető, fenntartható várost szeretne – zárta ünnepi beszédét Szarvas Péter. 

 

A városvezető ünnepi beszédét követően sötétbe borult a főtér, megszólalt a gongszó és elkezdődött a tűzijáték. A látványosság részeként a szakemberek öt perc alatt több mint háromszáz bombát lőttek fel az égbe, amelyek gyönyörű mintákat és színeket rajzolva robbantak fel.

A tűzijátékot követően a Pálinka dal atyjai, a Magna Cum Laude tagjai álltak színpadra, hogy az ünnepi program születésnapi bulivá lépjen elő. És igen, a srácok természetesen Pálinka dalt és a Vidéki sanzont is eljátszották.

Galéria

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL