Labdarúgás: Mégsem szombaton délután folytatja a szezont az Előre II.

2021. február 13. 08:32 | Hidvégi Dávid

A Békés Megyei Labdarúgó Szövetség döntése értelmében az eredetileg 2021. február 13-án 17 órára tervezett Dobozi SE – Békéscsaba 1912 Előre II. Megyei I. osztály kvalifikáció A-csoport 14. fordulójának mérkőzése elmarad és a későbbiekben sem játsszák le.

Mivel a mérkőzés eredménye érdemben nem befolyásolja a kvalifikációs táblázatot, így a szövetség döntése szerint nem szükséges a meccs megrendezése - írja közleményében az Előre. A megyei együttes erre a napra egy felkészülési mérkőzést tervezett be végül délelőtt 10 órától, de az is elmarad, amiért Hódmezővásárhelyi FC egészségügyi problémákra hivatkozva lemondta a mérkőzést.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor játssza az idei első tétmeccsét a Békéscsaba 1912 Előre II., ugyanis az MLSZ területi igazgatósága még nem készítette el a Megye I. és a Megye II. sorsolását. A csapat biztosan a Megye I-ben szerepel majd, ugyanis magabiztosan megnyerte a Megyei Kvalifikációs Bajnokság "A" csoportját. Az együttes célja az NB III-ba való feljutás, amihez meg kell nyernie tavasszal a 8 csapatos bajnokságot, majd azt követően rájátszáson keresztül juthat fel az országos harmadosztályba.

Az első csapat az NB II-ben szerepel, ahol jelenleg a 10. helyen áll. A klubvezetés szeretné, ha jövőre az NB III-ban pallérozódnának azok, akik még nem férnek be a másodosztályú csapatba ezért lenne fontos a Brlázs Gábor vezette gárda feljebb lépése.

További programok »

FEL