Labdarúgás: Gólnélküli döntetlen a Vasas-Csaba rangadón

2020. február 2. 19:10 | behir

Kevés helyzetet hozó mérkőzésen 0-0-t játszott a Békéscsaba 1912 Előre a Vasas otthonában a labdarúgó NB II 22. fordulójában.

A házigazda nagy lendülettel és lehetőségekkel kezdte a mérkőzést. Uram Jánosnak rögtön az első percben már védenie kellett - írja a csabai klub hivatalos oldalának beszámolója. A 14. percben jutott el első ízben a csabai egylet a Vasas kapujáig, akkor azonban kétszer is sarokrúgással próbálkozhatott. A 17. percben Szatmári beadása okozott némi zavart, végül sikerült felszabadítani. Továbbra is próbáltak támadni a piros-kékek, de a feljebb tolt csabai védekezésnek köszönhetően már többször is sikerült a középpályán labdákat szerezni. Az első vendég próbálkozást a 22. percben lehetett feljegyezni: Király szögletét Farkas fejelte kapura, Jovának kellett védeni. A 25. percben Szivacski elől mentett Kovács, ez hatalmas lehetőség volt. A 32. percben Birtalan szaladt el, miután a játékvezető tovább engedte a játékot egy Lukács elleni elkövetett egyértelmű szabálytalanság után, előbbi végül nem találta el Uram kapuját. A fordulásból viszont formás támadást vezetett a Békéscsaba, Király és Kovács összjátéka után egy lövéssel végződött az akció. A 43. percben egy labdaszerzést követően Kovács tudta a hazai kapu felé irányítani a labdát, de rosszul célzott. 

A második játékrészt változatlan felállásban kezdték a csapatok. A 46. perc végén Balajti húzott középre, Uram bal kézzel tolta ki a ficakból a labdát. Az 54. percben Király egy szabadrúgást nagy erővel tett a rövidre, nem sokkal kerülte el a löket Jova kapuját. A 66. perben Balajti készítette le a labdát Birtalannak, aki 17 méterről középről a kapu közepe felé lőtt, de Uram védett. A 70. percben Schindler Szabolcs két helyen is változtatott: Bidzilya helyett Gréczi érkezett, Hursánt pedig Babinyecz váltotta. Egy perccel később Torghelle is pályára léphetett, aki Birtalan helyett kapott lehetőséget. A 76. percben Torghelle beadásába Szalai tette bele a lábát, így a kapu felé perdült, de Uram védett. A 82. percben Király lőtt középről, ígéretes helyzetből a kapu fölé. A hosszabbítás 4. percében a csereként beálló Máris hozta magát hatalmas helyzetbe, de már nem sikerült Pantovic elé passzolnia. A mérkőzés utolsó izgalmas eseménye egy Vasas-kontra volt, Torghelle azonban szerencsére nem tudott élni a lehetőséggel, így aztán gólnélküli döntetlen maradt az eredmény.

A Vasas a 7. pozícióból várja a folytatást, míg a Békéscsaba a 10. helyen áll az első 2020-as forduló után. A lilák február 9-én a Nyíregyházát fogadják a Kórház utcai stadionban.

A Vasas-Békéscsaba mérkőzés összefoglalóját a hétfőn 20.20-tól startoló Kezdőkörben is láthatják a 7.Tv-n!

 

További programok »

FEL