Labdarúgás: Debrecenbe igazolt a békéscsabai csatár

2021. március 9. 17:10 | Hidvégi Dávid

Békéscsabai születésű magyar válogatott támadót igazolt a feljutásért küzdő Debreceni VSC. A megállapodás a szezon végéig szól.

Ugrai Roland előző klubja a Budapest Honvéd volt, de decemberben szerződést bontott az NB I-es csapattal. A támadó a Békéscsaba UFC-ben kezdte a pályafutását, ahonnan a szombathelyi Illés Akadémiára került, majd bemutatkozhatott felnőtt csapatban, így a Haladás színeiben lett élvonalbeli játékos. Később a Ferencvárosban, a Diósgyőrben és a görög Atromitoszban is szerepelt, a magyar válogatottban pedig ötször lépett pályára, sőt egy Svájc elleni Vb-selejtezőn a kapuba is betalált.

A szabadon igazolható 28 éves csatárt az NB II listavezetője, a Debreceni VSC szerződtette kedden. A felek közötti megállapodás a 2020/21-es szezon végéig szól, így Ugrai Rolandnak tíz másodosztályú mérkőzése lesz a bizonyításra. A DVSC még áll a Magyar Kupában is, szerdán az MTK lesz az ellenfele a negyeddöntőben.

– Nagyon vártam ezt a pillanatot, hiányzott a játék. Örülök, hogy egy olyan csapatba kerültem, amely komoly célokért küzd. Fizikálisan rendben vagyok, az utóbbi hetekben a III. Kerületi TVE-nél tudtam edzeni, persze a meccsritmust semmi sem pótolhatja. Mentálisan is jól vagyok, nagy várakozással tekintek a következő időszakra – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Ugrai Roland.

További programok »

FEL