Az elmúlt években még szorosabbá vált a kapcsolat Gyula és Békéscsaba között. Évekkel ezelőtt alakult meg a Gyula-Békéscsaba Térségi TDM Szövetség, majd egy ugrás történt az egylet életében, hiszen 2024 őszén az Erasmus program részeként a csapat Olaszországba látogatott. Ez a személyi kapcsolatok elmélyülését is eredményezte – erre alapozva immár negyedévente találkoznak a helyi turisztikai szakemberek.

Jelenleg az ünnepi időszakot is egységben közelítette meg a két város.
– Az volt a törekvés, hogy az egy turisztikai térséget alkotó két település és ezek turisztikai szervezetei az online térben kampányt indítsanak annak érdekében, hogy az ünnepi időszakban felhívjuk a figyelmet a térségre hazánk nagyobb városaiban, illetve Budapesten. Cél volt, hogy invitáljuk őket a térségünkbe egy jelenleg is futó online kampánnyal, ezzel elősegítve a látogatók számának növekedését, az itt eltöltött vendégéjszakák számát – fejtette ki Opauszki Zoltán, a Békéscsabai Turisztikai Egyesület elnöke.
A szakember azt is kiemelte, hogy a Csabai Piac idén nagy változáson ment keresztül: a vásártér – a turisztikai egyesület kezdeményezésére – a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. partnerségével és a Herman Ottó Intézet támogatásával elindította a Csabai Ízek Vásárát. A programot kétheti gyakorisággal rendezik meg azóta is. Már akkor elhatározták, hogy a piac márkázását, marketingjét, kommunikációját új alapokra helyezik, támogatására pedig egy kreatív csapat alakult, mellyel új honlapot, arculatot és social-media felületeket hoztak létre.

– Egyre több a kulturális rendezvény, program a Csabai Piacon. Az adventi időszakban karácsonyi vásár volt a piacon. Ennek részeként számos jó nevű fellépőt köszönthettünk a vásártéren és a nagyszabású karácsonyi halételek kóstoló rendezvényt is megtartottuk – fogalmazott Opauszki Zoltán.
Békéscsaba városa számos izgalmas programmal készül a két ünnep közötti időszakra az itt élőknek, illetve az ide érkezőknek.
– December 28-án a Csabagyöngye Kulturális Központban Aranyosi Péter standup estjén szórakozhatnak az érdeklődők, ugyanitt 30-án a Kárpátia együttes óévbúcsúztató koncertjén vehetnek részt az emberek. Szilveszterkor is számos program közül lehet választani. Rögtön a reggeli órákban jelmezben futhatunk a 37. Szilveszteri Futógálán a városi sportcsarnoknál – mondta a békéscsabai Tourinform irodavezetője, Kotroczó Henrietta.

Szilveszter napján pedig óévbúcsúztató csergetéssel várják az érdeklődőket a pásztor ruhába öltözött résztvevők, akik ostorcsattogtatással köszönnek el 2025-től. Este 10 órától Dj Mola zenéjére lehet áttáncoli 2026-ba. A pihenni vágyók előtt a két ünnep között nyitva áll az Árpád fürdő is. A sportosabbak a Csabai Rendezvénypajtában csúszhatják le a jégpályán a karácsonyi vacsorát. A békéscsabai programokat ide kattintva találja.

Gyulán is számos adventi és karácsonyi program várt mindenkire, és a két ünnep között sem lassul le a városban az élet. Az egyik legfontosabb turisztikai attrakció is programokkal készül.
– A várfürdő szombatonként éjszakai wellnessel várja látogatóit, de december 27-én az Aqua-palotában lesz élményfürdőzés egészen este nyolc órától hajnali egy óráig, tehát elég hosszú időszakban várják a fürdőzőket – mondta Radeczki Enikő, a Gyulai Tourinform Iroda turisztikai referense. A szakember kiemelte, hogy Gyula ilyenkor is a pihenni, feltöltődni vágyók városa. Kiemelte az utóbbi időszak gasztronómiai elismeréseit is. A gyulai programokat ide kattuntva találja.
Az óév búcsúztatásra és újév köszöntésre is programokkal készül Gyula városa: az utcabáltól kezdve a klasszikus vacsorákig mindenki megtalálhatja a saját magához illő programot.