Közgyűlés: A karácsonyi vásárban és a vélemények közt is volt dodzsemezés

2018. október 18. 09:09 | Varga Diána

Új tulajdonosa lehet a gerlai kastélynak, erre a békéscsabai közgyűlés is rábólintott – többek közt erről is szó volt a képviselő-testület csütörtöki ülésén. A grémium a karácsonyi vásár megrendezéséről és a választókerületi célelőirányzatok felhasználásáról is tanácskozott, 

 

Az előterjesztéseket megtalálják a város honlapján, ide kattintva.

 

 

 

Képviselői kérdések: mi van a kolbászfesztivállal?

Miklós Attila (MSZP) felhívta a testület figyelmét arra, hogy olyan hírek terjednek a Csabai Kolbászfesztivállal kapcsolatosan, mely szerint nem csupán az alkohol tartamú italok bevitelét korlátozzák a szervezők, hanem az ifjúsági gyúrás résztvevői sem vihetnek be a rendezvény területére vizet, üdítőt és teát.  Ez a hozzáállás véleménye szerint nem barátságos. Hozzátette, hogy a főszervező hozzáállását érti, hiszen piaci alapon működik a fesztivál, ugyanakkor a gyerekekkel szemben ezt a szabályt nem látja méltányosnak. Emellett megemlítette, hogy véleménye szerint ezen a fesztiválon a csabaiak hagyományosan meg tudták mutatni a vendégszeretetünket is, amely így már nem történhet meg.

Szarvas Péter (független) ígéretet tett a képviselőnek arra, hogy ezt a meglátását jelezni fogja a főszervezőnek.

Miklós Attila (MSZP) kifejtette, ha a városnak ennyire fontos a Munkácsy-hagyaték megőrzése, és mindent meg tesz a Munkácsy-negyed kialakításáért, akkor véleménye szerint a művész nevével ellátott közterület rendben tartására is fontos lenne figyelmet és valahonnan forrást fordítani.

Szarvas Péter (független) polgármester úgy fogalmazott, hogy természetesen megnézik az egész Munkácsy-teret, és amennyiben szükséges beavatkozni, akkor megteszik a szükséges lépéseket.

Takács Péter (LMP) ismét elmondta, hogy szerinte rendkívüli mértékben megemelkedtek a Csabai Kolbászfesztivál jegyárai. Emlékeztetett: többször bíztatta a polgármestert arra, hogy folytasson tárgyalást a főszervezővel a békéscsabaiakkal kedvezményével kapcsolatosan. Az iránt érdeklődött, hogy ezek a tárgyalások vezettek-e olyan teljeskörű kedvezményekhez, amelyeket a helyi lakosok igénybe vehetnek. Emellett arra is rákérdezett a polgármesternél, hogy a hagyományokhoz híven a testvérvárosok képviselői most kaptak-e meghívást a fesztiválra. Illetve arra volt kíváncsi a képviselő, hogy idén milyen szerepet vállal a CsabaPark a kolbászfesztivállal összefüggésben.

Szarvas Péter (független) polgármester tájékoztatta a képviselőket, hogy a kedvezmények kapcsán többször tárgyaltak a szervezőkkel, amely hatására a főszervező a napi jegy árából nem adott kedvezményt, azzal az indokkal, hogy a szolgáltatások mértékét tekintve már így is sokkal olcsóbbak ezen a fesztiválon a napijegyek, mint bármely hasonló méretű hazai fesztiválon – ugyanakkor arról is tájékoztatta a testületet, hogy a főszervező a négy napos bérletre adott jelentős kedvezményt a Csaba Kártya tulajdonosoknak. A polgármester ugyancsak a képviselő kérdésére reagálva elmondta: a testvérvárosok kapcsán az a döntés született, hogy Békéscsaba értékeit nem csak a kolbászfesztivállal tudják bemutatni, így minden harmadik évben hívják a testvérvárosokat ebben az időpontban. Elmondta: tavaly a Vitézi Játékok, míg idén a Békéscsaba 300 programsorozat nyitórendezvényére invitálták a delegációkat, így jövőre hívják őket újra a fesztivál idejére. Hozzátette: minden évben 4 nap 3 éjszakára érkeznek a városba azok a testvérvárosi képviselők, akik elfogadják a meghívást – de ha éppen nem a Csabai Kolbászfesztivál időpontjában érkeznek, akkor szerveznek nekik hagyományos a disznótoros bemutatót, és kolbászgyúrást a CsabaParkban, ahogy idén is. A harmadik kérdésre válaszolva arról tájékoztatta a grémium tagjait a polgármester, hogy idén a CsabaPark sültkolbászt és cigánykát biztosít nagymennyiségben a fesztivál számára, emellett jó ütemben épül a CsabaParkban az a fesztiválhelyszín, amely a tervek szerint a jövőben helyszínt biztosít majd a Csabai Kolbászfesztiválnak.

Takács Péter (LMP)  szerint a szerződések lehetőséget biztosítanak arra, az önkormányzatnak jelentősen át kellene tárgyalnia a szervezővel azt a feltételrendszert, ami alapján a Csabai Kolbászfesztivált megrendezi – erre főleg a CsabaPark használatba vétele ad majd jó lehetőségeket a közgyűlés számára.

Szarvas Péter (független) ígéretet tett arra, hogy jövő év elején behozzák a témát a közgyűlés elé.

Kocziha Tünde (Jobbik) képviselő Miklós Attila vitaindító felvetésére reagálva elmondta, hogy megnézte a fesztivál honlapját, amelyen egy október 16-ai hírben arról írnak, hogy csapatonként 1 liter házi pálinkát lehet bevinni a kolbászgyúrásra, emellett a fesztivál hivatalos honlapján olvasható, hogy a szervezők egy ABC-t fognak üzemeltetni, ahol kedvezményes áron lehet megvásárolni a palackozott italokat.

Miklós Attila (MSZP) erre úgy reagált: fontosnak tartja, hogy felhívják a lakosság figyelmét az új szabályokra, mert ez okozhat még problémákat a fesztivál biztonsági szolgálatának.

 

13:52

Szigorítják a választókerületi célelőirányzatokról szóló rendeletet

A grémium pontosítja a 2007 óta érvényben lévő, választókerületi célelőirányzatokról – vagyis az egyénileg megválasztott képviselők választókerületekre fordítható pénzét – szóló önkormányzati rendeletet. A javított változat szigorúbb feltételekhez köti a célelőirányzat költését, konkrét kereteket szabva annak, mire lehet használni a forrást. Eszerint kizárólag közösségi célra fordítható közpénz, amelyet a választókerületek között egyenlő arányban osztanak fel,  magánszemély és gazdasági társaság nem támogatható belőle. Hogy mire lehet költeni, azt a választókerület képviselője és a gazdasági ügyekért felelő alpolgármester előzetes véleményének beszerzése után a polgármester dönti el.

Takács Péter (LMP) emlékeztetett arra, hogy már többször felhívta Bacsa Vendel jegyző figyelmét arra, hogy a szabályzat különbséget tesz önkormányzati képviselők között, mivel az egyénileg megválasztott képviselők tehetnek javaslatot, de a listán megválasztott képviselők nem a választókerületi célelőirányzatokra.  Kifejtette, hogy tudomása szerint a hatályos törvény szerint nincs különbség a képviselők között, ezért kifejezte csalódottságát amiatt, hogy a módosításban továbbra is megmaradt ez a megkülönböztetés.

Kaposi László (DK) módosító javaslatot nyújtott be: véleménye szerint a rendelet értelmezésében bárkinek bármire lehet adni pénzt a választókerületi célelőirányzat címén. Továbbá szerinte nincsen megfelelően meghatározva az a fogalom, hogy mi a választókerületi közösség. Azt gondolja, hogy a kis közösségek finanszírozása ebből a forrásból nem szerencsés, mert az félreértésekre adhat okot, ha egy képviselő a közvetlen környezetében élőket támogatja, mondjuk a saját lépcsőházának biztosít forrást egy ajtó kicserélésére. Elmondta, hogy ezért fogalmazta meg a módosításában azt, hogy kiket, mikor és milyen feltételek szerint lehet ebből a forrásból támogatni. Szerinte ha betartják ezeket a feltételeket, akkor elkerülhetik a félreértéseket.

Bíró Csaba (Fidesz-KDNP) hozzászólásában kifejtette: hogy tudomása szerint képviselő és képviselő között nincs különbség, ami a különbséget jelenti az az, hogy a választókerülethez kötődően lehet javaslatot tenni. Ez az előirányzat nem a képviselőhöz van kötve, hanem a választókerülethez kötötten tehet az adott kerület képviselője felhasználási javaslatot. Hozzátette: egyetlen egyszer se nem jött olyan megrovás az önkormányzathoz, hogy a választókerületi célelőirányzatokat nem megfelelően kezelik. Bármelyik képviselő tehet bármelyik választókerületben javaslatot – jegyezte meg a polgármester.

Kiss Tibor (Fidesz-KDNP) jelezte, körzetében 4500 lakó él, többségében lakóközösségekben. Hogy változik a választókerületi célelőirányzat felhasználása, annak örül. Mint mondta, minden lakóközösségnek ugyanolyan joga van a támogatáshoz. Kérte Kaposit, hogy amennyiben fel tud mutatni olyan javaslatot, amellyel kifejezetten a “barátoknak” kedvezett, mutassa fel. Azt is kérte a DK-s képviselőtől, hogy írjon kérést, akár neki is, ha van valamilyen közösségi célt szolgáló igény. Visszautasította azokat a vádakat, melyek szerint a saját lakását támogatta, és kifejezte felháborodását amiatt, hogy idős közösségi képviselőknek kellett Szegedre menniük kihallgatásra a baloldali politikus feljelentése miatt.

 

Közgyűlés Békéscsabán, 2018.10.18.-án. Fotó: Tóth Áron

 

Bacsa Vendel jegyző leszögezte, hogy a szabályzat 2007 óta van érvényben, azóta több módosításon esett át, szabálytalanságot még egy esetben sem találtak benne. A rendőrségi vizsgálat és jogszabálymódosítások kapcsán érezték indokoltak a módosítást, bár lényegi változás nem történt. Takács Péternek azt mondta: egy alkotmánybírósági határozat miatt képviselő és képviselő között nem tesznek különbséget, tehát minden képviselő élhet javaslattal, a döntést a polgármester hozza meg.

Takács Péter (LMP) szerint mégis van különbség. Emlékeztett, hogy a költségvetés tárgyalásakor javasolta képviselői alap létrehozását, ám az nem kapott többséget.

Szarvas Péter (független) Kaposi László felszólalásában talált kapaszkodót: lehet-e támogatni társasházakat legális keretek között? Mint mondta, magánházakat nem lehet támogatni, de ha magánházak közösségét veszik alapul, már más lehet a helyzet.

Kaposi László (DK) kikérte magának azt, hogy sunyin és aljas módon beszélt volna, véleménye szerint Kiss Tibor alpolgármester a saját lakóközösségét támogatta.

Dr. Ferenczi Attila (Fidsze-KDNP) kifejtette, hogy a társasház lakóközösségét, mint jogi személyt támogat, ami azért okoz néha gondot, mert hátrányos helyzetben lévő személyeket nehéz elutasítani. Emlékeztetett, hogy a Lencsési közösségi ház is kért már támogatást. Több példa felsorolása után megjegyezte, hogy

Tímás Ella (Fidesz-KDNP) a polgármester felvetésére reagált: a magánházakban lakók nem minősülnek közösségnek, a társasházaknak azonban van alapító okiratuk, jogi személyek.

Hanó Miklós (független) szerint ez alapján a magánházak járdát sem építhetnének támogatásból. Véleménye szerint a társasházaknál azt kell megfontolni, mire fordítják a pénzt.

Bacsa Vendel Fülöp Csaba kérdésére azt mondta, a civil szervezetek tevékenysége nem szűkíthető le egy körzetre, ezért támogathatóak, nem is változtattak az eddigi gyakorlaton. A társasházak esetében a támogatás, amennyiben a végtermék közhasználatú (pl. pad, lépcsőház, bejárati ajtó) rendben van, de lakások ajtaja, postaláda már nem tartozik ide. A magánházak nem tartozhatnak a támogatotti körbe.

Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes (Fidesz-KDNP) csatlakozva Ferenczi Attila javaslatához azt indítványozta, hogy a fejlesztések működtetésének költségét ne a célelőirányzatra terheljék, mert az így hamar elfogyna.

Kaposi László egyik módosító javaslata sem kapta meg a szükséges többséget. Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes módosítója 14 igen 1 nem 1 tartózkodás mellett megkapta a többséget. A teljes szabályzat 13 igen, 1 nem, 3 tartózkodás mellett megkapta a többséget.

 

13:05

Lenni vagy nem lenni? – Karácsonyi vásár változat

Békéscsaba az elmúlt években a Frankó Produkciós Iroda Kft.-vel megkötött megállapodás alapján rendezte meg a karácsonyi vásárt a Szent István téren. A több éves megállapodás 2018-ban lejárt. A korábbi vásár szervezője, jelenleg a Szeretlek Békéscsaba Egyesület ennek tükrében ismét benyújtotta ajánlatát.

Az előterjesztő kitér rá: habár a karácsonyi vásár nem részesült korábban önkormányzati támogatásban, a a területet és az árusításhoz használt faházakat ingyen biztosította. Ezúttal a közgyűlés kritériumokat is megszabott a Szeretlek Békéscsaba Egyesülettel szemben. Többek közt kérik annak tudomásul vételét, hogy a főtér Kossuth tér felőli oldalán lévő tájházra és annak udvarára érvényes közterületfoglalási engedély van, amelyhez az ünnepek alatt rendezvények és illő dekoráció párosul majd. Emellett a Szent István szobor környezetében nem lehetnek árusok, a vásár ideje alatt csak az ünnephez illő zene mehet majd, árusítani csak a faházakban lehet majd, és csak minőségi, kézműves termékeket. A vásár ideje alatt nem lesz engedélyezve sem dodzsem, sem kisvonat, sem körhinta, a díszkivilágításnak pedig passzolnia kell majd ahhoz, amelyet az önkormányzat elhelyez a közterületeken.

Szarvas Péter (független) kifejtette: külön figyelembe vették a városlakók részéről érkezett kéréseket, így egy egységes, kulturált környezetben, kézműves vásár szervezését javasolja, amellyen csak adventi zene szólhat.

Miklós Attila (MSZP) azt szeretné tudni, hogy az önkormányzat a Szeretlek Békéscsaba Egyesülettel vagy a Frankó Produkciós Irodával szerződik a karácsonyi vásár lebonyolítására? A polgármester kifejtette, az ajánlatot a Frankó Produkciós Iroda Kft. adta be, de az előterjesztésben polgármesterként a Szeretlek Békéscsaba Egyesületet nevezte meg.

Frankó Attila, a Szeretlek Békéscsaba Egyesületet, illetve a Frankó Produkciós Iroda ügyvezetőjeként elmondta, hogy a Szeretlek Békéscsaba Egyesület szeretné megszervezni a karácsonyi vásárt.

Kocziha Tünde (Jobbik) elmondta, hogy ő nagyon örült a szerződésben feltüntetett feltételeknek, mert véleménye szerint ezek egyértelműen figyelembe veszik a lakosság az irányú igényét, hogy ne legyen az ünnepkörhöz méltatlan a főtéri vásár. Hozzátette: csalódottan vette tudomásul, hogy a pénzügyi bizottság pont azokat a feltételeket akarja kivenni a határozatból, amelyek a lakosság problémáira adtak volna megoldást. Véleménye szerint ennek következtében sem összképében, sem egyéb megjelenésében továbbra sem fogja szolgálni a lakosság igényeit, ezért képviselőként a bizottság módosítási javaslatát nem, csak az eredeti határozatot támogatja.

Tímár Ella (Fidesz) úgy tudja, hogy sok békéscsabai gyermekeknek élményt jelentett az, ha nem csak az adventi szokásokkal ismerkedhettek meg, hanem lehetőségük volt a szüleikkel vagy a pedagógusokkal felülni ezekre a játékokra. Hangsúlyozta: a városnak nem kell forrást biztosítani a városnak és mégis egy hónapon keresztül van a városban karácsonyi vásár. Hozzátette: fel tudná sorolni, hogy hány helyen van hasonló vidám park vagy vursli, például Óbudán vagy Szegeden.

Szarvas Péter (független) polgármester kifejtette, hogy valóban nem ad támogatást az önkormányzat a programhoz, de felhívta a figyelmet arra, hogy térítés nélkül megkapja az egyesület a közterületet használatra. A polgármester hangsúlyozta: olyan vásárt támogat a megyeszékhelyen, ahol nem szól rap- vagy diszkózene, és ne lehessen a főtéren fóliasátrat felhúzni, hanem családias környezetben, nyugodtan sétálhassanak a családok.

Dr. Kerekes Attila (Fidesz) emlékeztette képviselőtársait, hogy az elmúlt 28 évben volt valamilyen formában karácsonyi vásár. Felelevenítette, hogy az Andrássy úton a nagy sátrakban rendezett vásár miatt akkoriban a boltosok tiltakozta. De úgy gondolja, hogy kevés olyan ünnepünk van, mint a karácsony, amikor felhőtlenül lehet örülni. A Korzó téren úgy gondolták az akkori szervezők, hogy az adventi hangulatot szem előtt tartva nagyon szolidan ünnepet szerveztek, de véleménye szerint a másik véglet volt, mert arra nem volt a lakosság körében igazi kereslet. Kifejtette, hogy vélemény szerint a vásári és az adventi hangulatot elegyíteni kell, amelyet, mint mondta, a Frankó Produkciós Iroda jól végzi. Hozzátette: más a főtéren megrendezett sport és egyéb események hangja is beszűrődik a templomba, de szerinte ez bár zavaró, mégis jó, mert azt jelenti, hogy Békéscsaba él. Kerekes Attila hozzátette: idén ő is fel fog ülni a dodzsemre, mert szerinte az a fontos, hogy legyen vidámság és öröm.

Kocziha Tünde (Jobbik) kiemelte: amikor ma gyakorlatilag minden médiumban arról hallani, hogy az a tét, hogy az ország megmarad-e keresztény országnak, akkor nagyon furcsának találja azt, hogy egy magát kereszténynek valló képviselő azt mondja, hogy karácsonykor vigadni kell. A képviselő véleménye szerint az adventi időszakban elmélyülten kell várni az ünnepet. Mint mondta, a grémiumnak ahhoz kellene ragaszkodni, hogy hagyományos értékeket képviseljen ez a vásár. Hozzátette: piaci alapon működik a vásár és bérleti díjat fizetnek az árusok a szervezőnek.

 

Közgyűlés Békéscsabán, 2018.10.18.-án. Fotó: Tóth Áron

 

Ferenczi Attila (Fidesz) a Pénzügyi- Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnökeként elmondta: a vásár nevében benne van az, hogy vásár, amely már 100 évvel ezelőtt is arról szólt az adventi időszakban, hogy bejöttek a városba és ilyenkor szórakoztak. Véleménye szerint jelen pillanatban arról szól a közgyűlés döntése, hogy legyen vagy ne legyen karácsonyi vásár idén, ugyanis az egyesületen kívül nem jelentkezett senki arra, hogy azt megrendezték. Ha a grémium azt szeretné, hogy a következőkben más legyen a vásár, akkor állítsanak be egy összeget erre a célra, és hirdessék meg a szervezési lehetőséget. A módosításokban kitértek arra, ha mégis lesz ilyen játszótér, akkor azt kérik a szervezőtől, hogy tegye át a tér másik oldalára, ahol nem zavarja a templomba járókat. A kitértek a javaslatban arra is, hogy a zene műfaja sem lehet annyira széles, mint ez idáig, de ne szűkítsék le annyira, mint azt az eredeti előterjesztő kikötötte, továbbá felszólították a szervezőt, hogy a fiatalok italozását fokozottan figyeljék. Emellett a bizottsági javaslatban is szerepel az a kérés, hogy a polgármesteri hivatal elé valóban ne tegyenek a zavaró árusítóhelyeket. A bizottsági ülésen kiderült, hogy a könyvárusítást nem lehet faházban megoldani, mert a vásárlók nem tudnak a könyvek között válogatni, ezért azt javasolták, hogy vagy ne legyen könyvárusítás, vagy az annak helyet biztosító sátor ne kerüljön olyan helyre, ahol zavarja a vásár összképét. Emellett hangsúlyozta: a módosításban rögzítették, hogy a podsztyenás ház elé helyezzék el a betlehemi jászolt, hogy így azt is bevonják az ünnepbe. A bizottság elnöke reményét fejezte ki, hogy a vásárt bíráló képviselőtársa a jövőben hoz, majd olyan vállalkozót, aki vállalná a karácsonyi vásár szervezését a jelenlegi feltételekkel.

Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes (Fidesz-KDNP) is azt kérte, hogy ne vegyék el a gyerekek örömét, ráadásul ingyenes lehetőségekről van szó. Mint mondta, Wittenbergben is van rá példa, hogy az egyházi ünnepeken gyermekjátékokat helyeznek el.

Kocziha Tünde (Jobbik) arra emlékzetette Ferenczi Attilát, hogy pártja már 200 sajtópert nyert azok miatt a híresztelések miatt, miszerint a Jobbik az iszlám felé orientálódik, megjegyezve, hogy úgy tűnik, inkább az ország miniszterelnöke ápol jó kapcsolatot a török kormányfővel.

Miklós Attila (MSZP) szerint arról is dönteni kellene, hogy jövőre mikor foglalkoznak a kérdésekkel, és másnak is lehetőséget kellene adni.

Takács Péter (LMP) arra emlékeztetett, hogy korábban bevétele is volt a városnak a vásárból. A történeti áttekintés után megjegyezte, hogy a számos elvárás függvényében nem ma, hanem a decemberi költségvetési vitában kellene konkretizálni az elképzeléseket, forrásokat, ennek nyomán kellene pályázatot kiírni.

Kiss Tibor (Fidesz-KDNP) emlékeztetett, hogy az Andrássy úton megrendezett vásárt régen pályztatták, de az ünnepkör közepén meg kellett kérni a jelenlegi szervezőt és a Csabagyöngyét, mert annyira gyenge színvonalú volt a vásár, fel kellett bontani a szerződést. Javasolta, hogy legyen pályázat, biztosítsák a forrást a vásárhoz jövő év elején, de kellő körültekintésre is intett.

Kutyej Pál (Fidesz-KDNP) szerint az a kérdés, hogy legyen vagy ne legyen vásár. Véleménye szerint az ünnepkör rossz irányba megy, a készülődés eltűnt. Mint mondta, ebből a szempontból nincs szükség rá, másrészt viszont bárkinek jól eshet a beszélgetés, egy-egy pohár forraltbor a vásári forgatagban. Véleménye szerint kompromisszumra van szükség. Mint mondta, habár a csabaiak az elsők, sokan vidékről érkeznek a rendezvényekre, ezt is figyelembe lehet venni.

Szarvas Péter (független) szerint a csabaiakat helyben kellene tartani, úgy értesült, hogy tavaly sokan választották inkább az újkígyósi rendezvényt.

Kaposi László (DK) szerint is kell a vásár, főként piaci szempontból. Nem látja jónak, hogy ingyen adjanak valamit, azt ugyanis véleménye szerint nem lehet elszámolni. Mint mondta, a gyermekjátékokat tartsák meg, de kérjenek pénzt érte, ahogyan a faházak bérletéért is.

Hanó Miklós (Fidesz-KDNP) szerint a fő probléma az, hogy átalakultak a karácsonyi vásárok, leginkább az elárusító helyek és a bevásárlóláncok miatt. A megyeszékhelyen megrendezendő programnak nívosnak kell lennie, ki kellene használni a felújított főteret is. Megjegyezte, hogy a környékbeliek sokszor panaszkodnak a hangos zene miatt, a karácsonyi vásárnál ez a probléma nincs jelen.

A pénzügyi bizottság javaslata szerint az előterjesztésből kikerül, hogy csak adventi hangulatú zenék szólhatnak, a kereskedelmi tevékenységek csak faházakban lehessen, dodzsem, körhinta pedig tiltott - a javaslatot 13 igen, 2 nem, 2 tartózkodás mellett elfogadták.

A teljes határozati javaslatot 13 igennel fogadták el.

 

 

12:48

Intézményvezetők kinevezését véleményezték

Habár Laczkó Irén intézményvezetői megbízása a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskolában csak jövő nyáron jár le, lehetőség van arra, hogy – mivel második ciklusát kezdené, a fenntartó és a nevelőtestület pedig meg van elégedve munkájával – pályázat nélkül nevezzék ki a következő 5 évre. Ehhez kéri a Békéscsabai Tankerüeti Központ a közgyűlési jóváhagyást.

Hasonló a helyzet az Esély Pedagógiai Központnál is, itt Szabó Éva az intézményvezető.

Laczkó Irén az ülésen kiemelte, hogy az intézmény és az önkormányzat jó kapcsolatot ápol azóta is, hogy az már nem önkormányzati fenntartásban vannak. Kiemelte a Fekete Pál emlékgyűjteményt és azt, hogy folyamatosan részt vesznek a városi rendezvényeken, ígérete szerint ezt továbbra is tartják majd. A képviselők 15 igennel támogatták az előterjesztést.

 

Laczkó Irén a közgyűlés Békéscsabán, 2018.10.18.-án. Fotó: Tóth Áron

 

Szabó Éva intézményvezető elmondta, hogy újabb óvodai csoportot indítottak az elmúlt időszakban, biztosítják a megfelelő nevelést. Az általános iskolában is nő a létszám, kézségfejlesztő iskolát indítottak középiskoláknak, 2015-ben bővültek a gyulai Pánczél Imre tagintézménnyel és kollégiumi férőhelyekkel. Köszönetet mondott az eddig nyújtott segítségekért, külön Bíró Jánosnak, a körzet képviselőjének, amiért zebra került az intézmény mellé és rendezettebbé váltak a parkolóhelyek. Az intézményvezető is kiemelte, hogy igyekeznek részt venni a város közéletében, hozzátéve: tavaly bázisintézményi címet nyertek el. A képviselők 12 igen, 1 tartózkodás mellett fogadták el az előterjesztést.

Szabó Éva a közgyűlésen, Békéscsabán, 2018.10.18.-án. Fotó: Tóth Áron

 

12:55

Filmet forgathat a színház

A Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, Seregi Zoltán arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a színház egy pályázat révén filmet is forgatna a jövőben. Egy óvodai program kapcsán 9 perces kisfilmeket készítenének, ebből 5-re a csabai teátrumot kérhetik fel, amennyiben kiírják a pályázatot. Az indoklás szerint így jobban ki lehetne használni az intézményben porosodó kellékeket, díszleteket, jelmezeket, technikát. Mivel a filmkészítés az intézmény alapító okiratában nem szerepel, ezért annak módosításához szükség van a tulajdonos jóváhagyására is.

 

 

11:39

Ebédszünet

 

 

11.28

Megtervezik a Békéscsabai Járási Egészségfejlesztési Terv elkészítésének tervét

Békéscsaba önkormányzata fontosnak tartja a lakosság egészségmegőrzése, egészségfejlesztése érdekében szervezett programokat. Támogat minden olyan kezdeményezést, amely az egészség társadalmi értékének a növelését a lakosság egészségtudatos magatartásának az elősegítését szolgálja. Az egészségügyi és szociális alapellátó intézményei mellett támogatást nyújt azon civil szervezeteknek, amelyek egészségmegőrző programokat szerveznek a lakosságnak. Az „Egészséges Magyarország 2014 - 2020" Egészségügyi Ágazati Stratégiában olyan jövőkép fogalmazódott meg, amely a társadalom és az ágazat számára is egyértelművé teszi az egészségügyi rendszer megújításának irányát. Ezért Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata elkészíti a Békéscsabai Járási Egészségfejlesztési Tervet.

Az egészségfejlesztési terv felépítésére, elkészítésére vonatkozó részletes jogszabályi rendelkezés a mai napig nem jelent meg, ezért az előterjesztő azt javasolja, hogy más megyei jogú városhoz hasonlóan a WHO irányelveit vegyék figyelembe a Békéscsabai Járási Egészségfejlesztési Terv elkészítéséhez. A WHO irányelvei alapján készített egészségfejlesztési tervek nagyon sokrétűek, tudományosan megalapozottak. A terv elkészítéséhez kapcsolódó hosszú munkafolyamathoz szükséges egy szakmai bizottság felállítása.

Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes (Fidesz-KDNP) amellett, hogy az előterjesztés támogatását indítványozta, javasolta, hogy különítsenek el forrást egészségfejlesztő programokra. Dr. Kerekes Attila (Fidesz-KDNP) kitért rá, hogy korábban is voltak már hasonló programok, amelyek közül véleménye szerint van, ami országosan is kiemelkedő. Takács Péter (LMP) kiemelte a közművelődési intézményekben zajló egészségmegőrző programokat, amelyek számbavételét javasolta.

Zelenyánszki dr. Fábián Ágnes módosító javaslatát és a teljes határozati javaslatot 17 igennel fogadták el.

 

Közgyűlés Békéscsabán, 2018.10.18.-án. Fotó: Tóth Áron

 

11.08

Kiválasztják a Mackó Kuckó Óvoda és a Százszorszép Művészeti Bázisóvoda energetikai korszerűsítésének kivitelezőjét

Békéscsaba önkormányzata a közbeszerzésekről szóló törvény szerinti közbeszerzési eljárást folytat a Mackó Kuckó Óvoda, valamint a Százszorszép Művészeti Bázisóvoda épületeinek energetikai korszerűsítésére, amelyet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból finanszíroz. A közbeszerzési eljáráson a Békéscsaba, Orosházi út 2. szám alatti, illetve a Békéscsaba, Wlassics sétány 411. szám alatti óvodába tervezett beruházására választják ki a kivitelezőt.

Az első eljárásban a három ajánlat érkezett be 2018. március 21-én, de a három beérkezett ajánlat mindegyike lényegesen meghaladja a beruházáshoz rendelkezésére álló összeget.  A megismételt eljárást a hatályos törvény nyílt eljárás szabályainak a figyelembevételével folytatta le az Önkormányzat, ez azt jelenti, hogy bárki jelentkezhetett a kivitelezési munkára. A megismételt eljárásra csupán három ajánlat érkezett be, 2018. június 11-én. A második közbeszerzési eljárásban is lényegesen meghaladja a rendelkezésre álló összeget a legkedvezőbb ajánlat. Ezért július 12-én ismételten eredménytelennek kellett nyilvánítani az eljárást. Majd újra megismételni a közbeszerzést, mely eljárásban újabb három pályázat érkezett.

Az eljárásban az összességében legelőnyösebb ajánlatot adó NOVUS-DOM Kft. ajánlata összesen bruttó 49.099.735,- Ft-tal haladja meg az összességében rendelkezésre álló költségvetési forrást, ugyanakkor a NOVUS-DOM Kft. ajánlata bruttó 58.766.039,- Ft összeggel kedvezőbb, mint a korábbi nyílt eljárás során beérkezett legkedvezőbb ajánlat.

A Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. szakmai véleménye szerint a többletköltség a pályázati felhívás módosítására, valamint az építőipari piacon bekövetkezett jelentős áremelkedésre vezethető vissza.

A városfejlesztési kft. munkatársai szerint a harmadik, megismételt közbeszerzési eljárásra beérkezett ajánlatok megfelelnek a piaci viszonyoknak, illetve jóval kedvezőbb ajánlatok, mint amelyek a nyílt eljárás során érkeztek. A városfejlesztési kft. szakemberei felhívták az előterjesztésben a grémium figyelmét, hogy a TOP-ban aláírt támogatási szerződés alapján a projekt befejezési határideje 2019. december 31. Ezért véleményük szerint semmi nem garantálja azt, hogy még egy megismételt eljárás során kedvezőbb ajánlatot kapna az Önkormányzat, továbbá úgy ítélik meg, hogy a befejezési határidő is nehezen lenne tartható.

A közgyűlés a Békéscsaba, Orosházi út 2. szám alatti, illetve a Békéscsaba, Wlassics sétány 411. szám alatti óvodák épületének energetikai korszerűsítési munkálataira kiírt közbeszerzési eljárás 1. részére vonatkozóan a nyertes ajánlattevőnek a NOVUS-DOM Kft. céget hirdeti ki, amely nettó 59 578514 forintos árajánlatot nyújtott be a pályázatra. A közgyűlés a többlet költség bruttó 25.517.814,- Ft összeg fedezetét a 2019. évi költségvetési rendeletben tervezi be.

A grémium a Békéscsaba, Orosházi út 2. szám alatti, illetve a Békéscsaba, Wlassics sétány 411. szám alatti óvodák épületének energetikai korszerűsítési munkálataira kiírt közbeszerzési eljárás 2. részére vonatkozóan a nyertes ajánlattevőnek a NOVUS-DOM Kft. céget hirdeti ki, amely nettó 66.605.373 forintos árajánlatot nyújtott be a pályázatra. A közgyűlés a többlet költség bruttó 23.581.921,- Ft összeg fedezetét a 2019. évi költségvetési rendeletben tervezi be.

Dr. Ferenczi Attila (Fidesz-KDNP) elnézést kért a szülőktől, de mint mondta, a pályázati folyamatból adódott az, hogy a kicsiket hamarabb kellett kiköltöztetni az intézményből. Szarvas Péter (független) szerint nem körültekintő döntésről volt szó, ezért azt kérte, hogy a költözési ütemtervet intézmények esetében máskor körültekintően tervezzék.

 

Közgyűlés Békéscsabán, 2018.10.18.-án. Fotó: Tóth Áron

 

Dr. Csicsely Ilona (Fidesz-KDNP) arra emlékeztetett, hogy ez már a harmadik közbeszerzési eljárás volt. Megköszönte a szülők megértését, hozzátéve: ha most igennel szavaznak, novemberben megkezdődhet a munka, amely tavaszig befejeződhet. Megjegyezte, hogy ilyen nagyfokú eltérést még nem tapasztaltak rendelkezésre álló forrás és az első fordulóban kiírt közbeszerzési eljárásra beérkezett kivitelezési ajánlat között.

Kiss Tibor (FideszKDNP) is megköszönte a szülők türelmét, majd hozzátette: örömmel fogadták, hogy pályázati lehetőség nyílt a jaminai óvodákra, de soha nem fordult még elő olyan, amikor nem tudtak hirdetni kivitelezőt. Az alpolgármester megjegyezte: több egyeztetés is lezajlott a költözés előtt és alatt. Hozzátette: most már megnyugtató lehet az a környezet a szülőknek, ahová a gyerekek járnak, és a felújítás után szép helyre térhetnek vissza.

 

 

 

11:05

Új tulajdonosa lesz a Gerlai kastélynak

A békéscsabai önkormányzat még 2011 februárjában adta el a szebb napokat is megélt gerlai Wenckheim kastélyt és annak udvarát a Satis Bau Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek. A cég akkor vállalta, hogy a műemléki előírásoknak megfelelően felújítja az épületet, bár jelentős változás azóta sem történt. Az előterjesztés kitér rá: a vevő megkezdte a felújítás előkészítését, több pályázatot is benyújtott a munkálatok finanszírozására, amelyhez 500 millió forintra lett volna szükség, ám egyszer sem nyert. Időközben javítani kellett a tető- és csapadékvízrendszert, a vevő saját bevallása szerint 20 millió forintot költött az ingatlanra.

A szerződést több alkalommal kellett módosítani a felújítás határidejének kitolása miatt, a végső dátum 2021 február 24., nagyjából eddig él az önkormányzat visszavásárlási joga is.

Augusztus végén a Satis Bau bejelentette, hogy a kastélyt megvenné egy gazdasági társaság, ehhez kérnek engedélyt a várostól.

Szarvas Péter (független) megjegyezte, reméli, hogy az új tulajdonos megkezdi és 2022-ig be is fejezi a felújítást. 16 igennel fogadták el az előterjesztést.

 

Közgyűlés Békéscsabán, 2018.10.18.-án. Fotó: Tóth Áron

 

 

10:16 

Hajléktalan kérdés: tilos az utcán élni, akit bevisznek, ingóságait tárolni kell

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény módosítása október 15-én hatályba lépett rendelkezése szerint tilos életvitelszerűen a közterületen tartózkodni. A törvényi szabályozás feleslegesség tette azt az önkormányzati rendeletet, amely Békéscsabán meghatározta a az életvitelszerűen közterületen tartózkodók ügyében az ún. „tiltott zónák" kijelölését, így ezt a határozatot törölte a közgyűlés.

A törvény értelmében a feladatellátás során a polgármesteri hivatal érintett osztályai, a közterület-felügyelet és a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ folyamatos munkakapcsolatot tart a rendőrség kijelölt munkatársaival, a diszpécserszolgálattal, valamint az ingóságok megsemmisítése kapcsán a járási hivatallal.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felkéri a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központot, hogy az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése miatt eljárás alá vont elkövetők ingóságainak ideiglenes tárolása, őrzése érdekében szükséges feladatokat lássa el.

Takács Péter (LMP) képviselő hozzászólásában kifejtette: a törvénymódosítással egy plusz feladatot kapott az önkormányzat, ezért érdeklődött, hogy erre a plusz feladatra kap-e az önkormányzat plusz központi forrást. Javasolta a polgármesternek, hogy az így felmerülő forráshiány lehetőségére hívja fel a Megyei Jogú Városok Szövetségének tagságát, hogy együtt tudjanak fellépni az ügy érdekében.

Szarvas Péter (független) polgármester válaszában elmondta: jelenleg ilyen jellegű központi támogatásról nincs szó. Hozzátette a polgármesteri hivatal munkatársai nem becsülték túl magasra, a felmerülő költségeket. De ígéretet tett arra, hogy jelezi a felvetést a Megyei Jogú Városok Szövetségének, mert véleménye szerint is van olyan város, ahol több ilyen jellegű feladat miatt, szükséges lehet a plusz forrás.

Tímár Ella (Fidesz) szerint a kormány azért alkotta meg és fogadta el ezt a törvényt, mert van kapacitás a hajléktalanszállókba, ezért véleménye szerint ez a megoldás segítség lesz azoknak, akik bevonulnak a szállókra.

Szarvas Péter (független) polgármester kifejtette a törvény módosítás kapcsán tárgyalt a Békéscsabai Rendőrkapitánysággal, mivel a szabályozás a rendőrség hatáskörébe adta az eljárást, így az a rendőség a saját belsőszabályzata alapján fog működni. Hozzátette: tudomása szerint Békéscsabán csak nagyon kevesen valóban hajléktalanok, azok közül, akik életvitelszerűen közterületen tartózkodnak, így a törvénynek köszönhetően nem csupán a hajlék nélkül élők ellen tud eljárni a rendőrség, ha szükség van erre.

Dr. Kerekes Attila (Fidesz) emlékeztette a grémiumot arra, hogy korábban volt egy olyan önkormányzati rendelet, amely azt célozta meg, hogy az életvitelszerűen közterületen tartózkodókat kiszorítsák a belvárosból, de erre már nincs szükség az új jogi szabályozás miatt. A képviselő szerint a rendőrség így már jobban fel tud lépni velük szemben, és egy feladattal kevesebbet kell az önkormányzatnak ellátni. Mint mondta: csak az lesz az önkormányzat feladata, hogy szükség esetén félévig tárolja a hajléktalanok ingóságait.

Takács Péter (LMP) az iránt érdeklődött, hogy a törvény miért az önkormányzatot és miért nem a Kormányhivatalokat jelölte ki a tárolási feladatok ellátására.

Herczeg Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő hozzászólt a napirendhez, mivel többször esett szó a jogszabályváltozásról. Ezért elmondta, hogy valóban a rendőrség kapta meg a feladatot, de hozzátette: ezt a feladatot a megfelelő és jó szociális munka nélkül nem lehetne ellátni. Hangsúlyozta: azért dolgozott még néhány hónapja is az önkormányzatban tanácsnokként a Békési úti szociális bérlakás támogatásában, mert az is abban segít, hogy visszavezessék a hajléknélkülieket a többségi társadalomba.

 

9:45

Költségvetés, 9 hónap tükrében

Kerekes Attila (Fidesz) képviselő felszólalásában kifejtette: a feszített költségvetés tekintetében úgy látja, hogy sokat javult a helyzet. Hangsúlyozta: történelmi léptékeket lépett át a főösszegeket tekintve a város – hiszen nem év végére, hanem – már most átlépték az 50 milliárd forintot. Véleménye szerint Békéscsaba egy nagy fejlődésben van. Ezt arra alapozza, hogy 1 milliárd 600 ezer forintos többletbevétel keletkezett, míg a kiadás 600 millió forint volt, ez 1 millió többletet jelent, amely szerinte a kormány többlet támogatásának is köszönhető. A gyorsforgalmi út építésének köszönhetően is többelet bevételekre tett szert az önkormányzat, így Kerekes Attila szerint szabad források is kialakultak. A képviselő úgy fogalmazott: ennek köszönhetően ezt a bevételt az önkormányzat nem csak kötvényekbe tudta lekötni, hanem számos fontos ügy számára tudtak forrásokat átcsoportosítani.

Szarvas Péter (függelten) szerint az előterjesztésből az derült ki, hogy a legutóbbi előterjesztés óta bizonyos okokból több a bevétel, így most tudják módosítani az év elején nagyon takarékosra beállított előirányzatokat. Megjegyezte, minden költségvetésben vannak módosítások, ha van lehetőség módosításra, akkor azzal élnek is.

Miklós Attila (MSZP) ismét arra emlékeztetett, hogy az idei év sem lesz olyan szép, mint ahogy az elhangzott az ülésen. Mint mondta, sok a kifezetetlen számla, leterhelt a költségvetés. Hozzátette: kellenek a fejlesztések, de kérdéses, hogy ezeket később hogyan tudják majd fenntartani. Cseréljen szemüveget, mert néha homályosan látja a képet – jegyezte meg a polgármester a képviselőnek.

Takács Péter (LMP) elismerte, vannak pozitív eleme a költségvetésnek, ugyanakkor megjegyezte, hogy továbbra sem rózsás a helyzet. Emlékeztetett például arra, hogy az önkormányzat el kívánja adni az egyik balatonszárszói ingatlanját. Ezt nem sikerült értékesíteni, bár több kisebb ingatlant igen – fűzte hozzá Szarvas Péter (függelten), hozzátéve, hogy az önkormányzatnak nem lesz likviditási problémája idén, a jövő évi büdzsét pedig még nem tervezik.

Miklós Attila (MSZP) örül az év elejéhez képest visszafogottabb polgármesteri megnyilatkozásnak. Hozzáfűzte: lehet, hogy a város fizetőképessége megmarad, de nem mindegy, mekkora bajt tol maga előtt az önkormányzat. A polgármester ezzel kapcsolatban megjegyezte, nincs hiány, a fizetőképesség stabil.

 

Közgyűlés Békéscsabán, 2018.10.18.-án. Fotó: Tóth Áron

 

Takács Péter (LMP) a kapott válasz függvényében azt javasolta, hogy mondjanak le a szárszói üdülő eladásáról. Egyúttal párhuzamot is vont: ha növekedne az adóerőképesség, csökkenne az állami támogatás mértéke, ezt aggasztónak találta. Szarvas Péter (függelten) helyesnek nevezte a konzekvenciát, hozzátéve: sok város szenved ugyanettől a problémától, ezért a Megyei Jogú Városok Szövetsége hamarosan tárgyal a pénzügyminiszterrel.

Dr. Ferenczi Attila (Fidesz-KDNP) ez a mérleg nem a teljes képet mutatja, az ugyanis majd csak év végén látszik. a 91 millió forintos pluszt örömtelinek nevezte, ugyanakkor ezek feladatokhoz kapcsoltak. Az intézményekhez kötődő feladatellátás finanszírozása után kitért a fejlesztések önerejének biztosítására is.  A Modern Városok Programját sikertörténetnek nevezte. Az üdülőértékesítésről azt mondta: ezek a bevételek szerepelnek a költségvetésben, szükség van rájuk, hiszen sok esetben a fejlesztéseknél önerőként funkcionálnak vagy önként vállalt feladatot teljesítenek belőlük, ám mint mondta, a meghirdetett ingatlanok közül a többséget nem tudják eladni.

Nagy Ferenc (független) alpolgármester szerint a költségvetés tekintetében - bár nem meghatározó összeg - a nagy ingatlanok értékesítése, de valóban fontos lenne az a 200 millió forintos bevétel.

Takács Péter (LMP) szerint Ferenczi Attila és Szarvas Péter felszólalásai alapján jól áll a költségvetés, ezért véleménye szerint érdemes átgondolnia közgyűlésnek még egyszer, hogy a balatonszárszói ingatlanok bármelyikét is kell-e értékesíteni.

Szarvas Péter (független) polgármester erre úgy reagált, hogy nem állította, hogy jól áll a költségvetés, hiszen véleménye szerint idén sincs annyi forrása a városnak, hogy minden igényt ki tudna elégíteni. Hozzátette: pontosan ezért állították fel, és szavazták meg a képviselők az év elején a prioritási sorrendet a támogatások tekintetében. Majd a polgármester hangsúlyozta, hogy ennek a szempontrendszernek felel meg az idei költségvetés.

12 igen és 5 tartózkodással elfogadta a testület.

 

 

9:35

Napirend előtt: hiányos a híradó?

Kaposi László (DK) napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy volt egy képviselői látogatás a szőlőültetvényen, amely után a Békéscsabai Médiacentrum munkatársai felkérték egy interjúra, itt másfél percben fejtette ki a véleményét. A képviselő kiemelte, hogy az interjú a fele került be a médiacentrum híradójába. Véleménye szerint így szokott a média bohócot csinálni az emberekből, mert nagyon fontos részletek hiányoztak az általa adott interjúból. Ezért a cég ügyvezetőjét, Opauszki Zoltánt kérdezte, hogy ez miért és hogyan történhetett meg?

 

Közgyűlés Békéscsabán, 2018.10.18.-án. Fotó: Tóth Áron

 

Opauszki Zoltán, a Békéscsabai Médiacentrum Kft. ügyvezetője a kérdésre reagálva hangsúlyozta, hogy a cég ügyvezetőjeként a szerkesztőségi, szakmai munkába nem szól bele, ugyanis a szerkesztőség független feladata a híradós anyagok elkészítése. Kiemelte: a cég létrehozása óta ez mindig így volt, és ezen nem szeretne változtatni, emiatt erre a kérdésre cégvezetőként érdemben nem áll módjában válaszolni.

Takács Péter (LMP) arra emlékeztetett, hogy tudomása szerint a Szervezeti és Működési Szabályzat kifejezetten rögzíti, hogy a képviselők nem tehetnek fel a cégvezetőknek személyesen kérdéseket.

Kaposi László (DK) megköszönte és elfogadta a cég ügyvezetőjének válaszát.

 

9:09

Az ülés elején átadták azokat az elismeréseket, amelyeket az önkormányzat a Békéscsaba újratelepítésének háromszázadik évfordulója alkalmából létrehozott programok megszervezésében való kiemelkedő munkáért adományozott.

Elismerésben részesült Kutyejné Ablonczy Katalin, a Szeberényi Gusztáv Adolf evangélikus iskola tanára a 300 év- 300 hang hangverseny életrehívásáért, Jároli József, a Városszépítő Egyesület elnöke, a Békéscsaba rövid története napjainkig című kötet szerkesztője, Gécs Béla helytörténész, a Harruckern emlékkonferencia életrehívója, Kutyej Pál evangélikus lelkész, akinek koordinálásával megvalósult az evangélikus nagytemplom felújítása, Mácsai Sándor, a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális kör vezetője a főtéren álló csabai ház megálmodója és a Harruckern- emléktúra vezetője, Ando György, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója, a több mint 2000 példányban elkelt Csabensis szerkesztője és Varga Tamás osztályvezető-helyettes, az emlékév összefogója, a programok egyik szervezője.

A díjazottak a városháza jelképes kulcsát és egy oklevelet vettek át Szarvas Péter polgármestertől.

 

A Békéscsaba 300 emlékév szervezésében résztvevők a város polgármesterétől vették át a kitüntetést 2018.10.18.-án. Fotó: Kovács Dénes

 

A polgármester az ülés elején egyperces néma tiszteletadásra kérte az ülésen megjelenteket, ugyanis az elmúlt időszakban elhunyt Bacovszki Pál egykori képviselő, aki tagja volt az első szabadon választott közgyűlésnek, Klampeczki Béla képviselő, aki három cikluson keresztül, 2006-ig volt a testület tagja, illetve Bak Imréné köztisztviselő, akinek munkája szorosan kapcsolódott a közgyűlés munkájához, többek közt a választókerületi célelőirányzatok miatt.

További programok »

FEL