Közfoglalkoztatotti kiállítás: előnyt kovácsolni a nehéz körülményekből

2021. szeptember 9. 16:12 | Erdei-Kovács Zsolt

A szakavatott vadászok által nagy műgonddal készített őzpörkölt, a kötegyáni önkormányzat standjánál gőzölgő bihari tárcsás lecsó vagy éppen az eleki főszakács által kínált hideg mediterrán paradicsomleves mellett ezernyi más különlegesség csábította a tét nélküli érdeklődőket csütörtökön Békéscsabán, a Szent István térre

A gasztronómiai élvezeteken túl azért érdemes leszögezni, hogy a nagyszabású esemény elsődleges célja az, hogy megmutassa, bemutassa, milyen érdekes, valóban meghatározó és életképes produktumok készülhetnek a különféle közmunkaprogramoknak, illetve az állami támogatásoknak köszönhetően. Térségünkben ennek köszönhetően jellemzően és elsődlegesen a gasztronómiai vetületek, valamint a különféle mezőgazdasági termények jelentek meg.

Összesen 55 Békés megyei település, valamint több más szervezet is megjelent a Békéscsaba főterén, szeptember 9-én rendezett közfoglalkozotti kiállításon és vásáron.

Színes, illatos forgatag - Fotó: Such Tamás / Behir.hu

 

A színes Szent István téri forgatagban Békés megye településeinek leginkább jellemző termékei, portékái mellett az a fajta kreativitás is megjelent, ami éppúgy jellemző a vésztőiekre, a mezőberényiekre, mint a békéscsabaiakra. A sokszor a nem feltétlenül megfelelő körülmények ellenére születő kiugró teljesítmények, illetve termékek magasabb értéket, magasabb hozzáadott értéket képviselnek, mintha minden külső tényező megfelelő lett volna.

Kedves, barátságos, mosolygós arcok, ízletes, mutatós, jó szívvel készített termékek és tengernyi látogató, valamint olyan önfeledt hangulat, ami szinte feledtette, hogy néhány hónappal ezelőtt még csupán egy maroknyi ember közvetlen és személyes találkozása is ritkaságszámba ment. Az érdeklődők láthatóan nagyon élték ezt a jó találkozási lehetőséget, szívták magukba a kellemes szeptemberi napsütést és a kavargó, ínycsiklandó illatokat.

Az általunk készítendő összeállítás jellegére való tekintettel Herczeg Tamás országgyűlési képviselő levette a zakóját, s bár a nyakkendőjét nem oldotta meg, de azért jókedvűen tárta fel azt a kulisszatitkot, hogy több helyen is pálinkával kínálták, ám mivel „szolgálatban van”, ezért kénytelen volt visszautasítani a kedves meghívásokat. A képviselő úr egyébiránt köztudottan nagy szakértője a nemes párlatnak, de azért az mégsem járja, hogy csütörtökön délben gurítson le még ha egy hajtásnyit is a kiváló párlatból.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő levette a zakóját, de a nyakkendőjét nem oldotta meg

 

– Nem csak jogom, hanem kötelességem is itt lenni, hiszen a tapasztalatok alapján tanulságokat kell levonni. Nézni kell a közfoglalkoztatási statisztikai adatokat, elemezni kell a helyzetet – ismertette, aláhúzva: most lényegesen kevesebb közfoglalkoztatott van, mint az eltelt években volt. A békéscsabai példát hozta, mely szerint a 2015-2016-os csúcsidőszakhoz képest, annak 7-8 százalékára esett vissza a közfoglalkoztatottak száma. 

Eszerint a közfoglalkoztatottak számára valóban van út a nyílt munkaerőpiacra, meg tudják állni a helyüket – mondta. Kiemelte, ez egy szép nap és igencsak érdekes a kiállítás, s talán nem is volt olyan év, hogy ne lett volna itt. Nagyon szimpatikus volt számára, hogy helyi terményekből helyi készítményeket állítanak elő a közfoglalkoztatottak, és egészen szép, kreatív, nem mellesleg pedig finom termékeket lehet megtalálni a kiállításon.

Hozzátette, jónéhány olyan Békés megyei település van, ahol nincs már közfoglalkoztatotti program, úgyhogy a több mint félszáz kiállítóval teljeskörűnek tekinthető a kiállítás. Azon kérdésre, hogy a kötegyániak által kínált bihari lecsót, az elekiek által feltálalt hideg mediterrán paradicsomlevest vagy éppen a vésztői csőröge fánkot tekinti-e vonzóbbnak, kifejtette, leginkább a céklás sütemény nyűgözte le, de mindezen felsoroltak méltók arra, hogy akár szélesebb körben is ismertségre tegyenek szert.

A kötegyáni standon kínált, helyi terményekből készült bihari tárcsás lecsót nem lehetett kihagyni - Fotó: Such Tamás / Behir.hu

 

Ahogy a kiállítás, úgy ez az írás és a majdan készülő magazinműsor is részben arra hivatott, hogy a Békés megyei értékeket, a különféle érdekességeket tárja fel és mutassa meg a nagyközönségnek. A nehézségekből lehet csak igazán előnyt kovácsolni – talán ez az egyik olyan tanulság, amit mindenképpen érdemes rögzíteni a közfoglalkoztatotti programokkal, példákkal összefüggésben.

Egy általunk megkérdezett, Piliscsabáról érkezett nyugdíjas házaspár egyébként joggal hihette azt, hogy valamiféle gasztro-kulturális fesztivál kellős közepébe csöppent, hiszen a jelleg, a hangulat, az ízek és a színek kavalkádja erre engedett következtetni. Mint mondták, ha lesz rá lehetőségük, akkor szívesen térnek vissza Békéscsabára. A megyeszékhelyi státusz azért erre is felhatalmazza a várost, hogy bemutassa, megmutassa a megye értékeit, ahogy ez például a Megyenap esetében és ezúttal is történt.

 

Galéria

További programok »

FEL