Közel ezren majálisoztak a Kazinczy iskolában

2018. május 11. 18:47 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A Kazinczy iskola diákjai, pedagógusai és a gyermekek szülei egy közös programon kapcsolódhattak ki a CsabaParkban, pénteken. Az intézmény rendhagyó majálisát a szülői munkaközösség szervezte.

Pénteken délután birtokba vették a Kazinczy iskola diákjai a CsabaParkot. Voltak, akik zumbáztak, a nagyobbak a játszótér hintáinak teherbírását próbálgatták,  de voltak olyan tanulók is, akik felesleges energiáikat a játékos lézerharcban vezették le. A diákok különböző labdajátékokat és a lovaglást is kipróbálhatták, emellett a CsabaPark területén található játszóteret is birtokba vehették. A kisebbeknek az ugrálóvár volt a kedvence.

A szülői munkaközösség egyik célja az volt, hogy gyermekeikkel és a tanárokkal egy kötetlen délutánt tölthessenek el.

– Van arra igény, hogy a szülők  a gyerekekkel és a pedagógusokkal együtt egy szép napot eltöltsenek el. Nagyon örülök annak, hogy idáig eljutottunk. Majdnem 550 gyerekről és a szüleikről beszélünk. Azt gondolom, hogy a szülők háromnegyede aktív volt a szervezésben – mondta el Mikes-Turák Judit, az iskola szülői munkaközösségének vezetője.

Az eseményt Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere is támogatta.

– Úgy gondolom, hogy egy képviselőnek az a dolga, hogy az ilyen kezdeményezések mellé álljon. Amíg ilyen jó kollégáim, szülői munkaközösség-vezetője, tanári gárdája, igazgatója van az iskolának, addig nekem is sokkal könnyebb a dolgom – hangsúlyozta Kiss Tibor.

– Nagyon fontos, hogy találkozzunk a szülőkkel, nem csak az iskolában a tanulás miatt, hanem informális keretek közt is, amikor egész nap szinte szabadon együtt lehetünk – emelte ki Laczkó Irén. A Kazinczy Ferenc Általános Iskola intézményvezetője hozzátette: a rendezvény közösségteremtő hatása mellett fontos volt az is, hogy az iskola mind az 550 tanulója egyszerre tölthetett tartalmas napot a szabadban.

 

 

További programok »

FEL