Kosárlabda: Sima csabai diadal a Cívis KK U23 ellen

2022. február 12. 21:00 | Vincze Attila

93-71-es győzelmet aratott hazai pályán a Békéscsabai KK a debreceni Cívis KK U23 csapata ellen a férfi kosárlabda NB II Keleti csoportjának 16. fordulójában szombaton.

A tabellán második helyen álló hazaiak az 5. helyezett debreceni Cívis KK együttesét fogadták a Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnokban. A mérkőzést mind a két csapat sok hiányzóval várta. 

A csabaiak ennek ellenére magabiztosan kedték az összecsapást, az első negyedben már 27-13-as különbséget alakítottak ki. Ez a tendencia nagyjából folytatódott a második negyedben, de addigra jobban összerázódott a vendégek védelme, azonban így is nyugodtan mehettek pihenőre a hazaiak, hiszen 45-26-ra náluk volt az előny. A második félidő már valamivel szorosabb játékot hozott, különösen az utolsó negyed, amikor több pontot dobtak a debreceniek a csabaiaknál. Végül ez csak szépítésre volt elég, 93-71-ra győzött a Békéscsabai KK.

A vendégek mestere a meccs utáni nyilatkozatában elmondta, számított arra, hogy a fizikálisan jóval erősebb csabai együttes nehéz ellenfél lesz számukra.

– Türelmetlenül támadtunk, elkapkodtuk, nagyon sok könnyű kosarat kaptunk gyors indításból, a második félidőben próbáltunk kicsit türelmesebben játszani, akkor be is találtunk kintről és így tudtunk kozmetikázni kicsit, dehát ennyi a két csapat közötti különbség – fogalmazott Rátonyi Tamás.

A piros-fehérek egyik legjobbja Szarvas Péter volt, aki 13 pontot dobott a szombati mérkőzésen.

– Most a sok sérült ellenére mindig a következő ember, aki bejött és lehetőséget kapott nagyon hasznosan játszott, mindenkire lehetett számítani, tényleg ponterősek voltunk, védekezésben is látszott a kapott pontokon, hogy odatettük magunkat, ez volt szerintem a kulcs: mindenki bevethető volt és lehetett rájuk számítani – mondta a játékos a lefújás után.

A hazaiak edzője a jó védekezésnek és a sikeres kommunikációnak tulajdonította a fölényes győzelmet, azonban mint mondta, még nem érték el a csúcsformájukat. 

– Innen még tudunk bőven szintet lépni, hiszen az őszi szezonban is november végére, december elejére értük el a csúcsformát, még most is van egy-másfél hónapunk mire ott leszünk, szerintem addigra felépülnek a sérültek is és gőzerővel készülünk majd a rájátszásra – értékelt Jancsika Árpád.

A csabaiakra két idegenbeli mérkőzés vár majd jövő héten: kedden a Hepp Kupa negyeddöntőjében a szintén NB II-es Budafok otthonában lép pályára a csapat, míg csütörtökön a bajnokságban Tiszakécskére utazik a gárda.

További programok »

FEL