Klasszikus Zenei Estek Békéscsabán

2018. július 26. 08:28 | Horváth Szabolcs

Az igazi klasszikus zene virtuózai! Zeneszerzők, akik számos remekművet alkottak, és akik úgy játszottak, mint előttük még senki. Beethoven, Haydn és Mozart. Az első Klasszikus Zenei Esten, Békéscsabán nemcsak a munkásságukról, életükről tudhatott meg többet a közönség, hanem még kulisszatitkokat is meghallgathattak róluk Benedekfi István zongoraművész tolmácsolásában, aki emellett virtuóz játékával is elkápráztatta a közönséget.

 

 

Mozart bipoláris személyiség volt. A mély depresszív állapotot nála gyakran kitörő öröm követte, ami a műveire is jellemző volt. Beethoven tehetségét Haydn korán felismerte, de - a jegyzetei szerint - egyszerűen kezelhetetlennek tartotta.

Benedekfi István hiánypótlónak nevezte a programsorozatot.

- Hogy miért ad ez talán több a közönségnek? Talán azért, mert úgy tálalja a program a klasszikus zenei korokat, zeneszerzőket, hogy megmutatja a kor történelmi, irodalmi hátterét is a zene mellett. Nem koncertdarabokat olvasunk fel, hanem az összefüggések is mélyebben kapnak helyet - hallottuk Benedekfi Istvántól.

A főszervező elmondta, már hosszú évekkel ezelőtt megszületett a programsorozat ötlete. Frankó Attila hozzátette: a legnagyobb klasszikusokat mutatják be egy-egy kortárs művész segítségével.

- Ingyenes a rendezvény. Próbáltunk ajándékokkal is kedveskedni, kis meglepetéssel. A program tematikája olyan lesz, mint az irodalmi esteknek. Felvillantunk a klasszikus zeneszerzőktől műveket és bemutatunk belőle részleteket - mondta Frankó Attila a Klasszikus Zenei Estek főszervezője.

A következő Klasszikus Zenei Estet szeptember 10-én Békéscsabán a városháza dísztermében rendezik meg. Ismét lesz filmvetítés, és egy kortárs művész is fellép.

További programok »

FEL