Helyszín: Páduai Szent Antal Társszékesegyház
Békéscsaba Baross udvar 1
Gesztesi-Tóth László orgonaművész és Mórocz Virág szoprán énekes közös koncertjén a klasszikus orgonairodalom és az énekszó páratlan harmóniája csendül fel.
Tovább olvasom
A Bartók Gála a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Zeneiskola éves bemutatkozó eseménye, amelyen az intézmény diákjai és tanárai közösen prezentálják, mi mindent tanultak az intézményben tavaly szeptember óta. Így mutatkozott be a Csabagyöngye Kulturális Központban kedden a vonósoktól a citerásokig az intézmény sok-sok zenészpalántája.
A Szabadkígyósi Wenckheim-kastély is azon történelmi épületek sorát gyarapítja, amelyek a nemzeti kastély program révén ismét régi fényükben pompázhatnak. A kastély ugyanakkor nemcsak látványosságként szolgál, de szabadtéri programok otthona is. Kocsis Klára létesítményvezetővel beszélgetett D. Nagy Bence műsorvezető a 7.Tv Aktuális című műsorában.
Június 20-tól július 6-ig immár negyvennyolcadik alkalommal rendezik meg a Békés-Tarhosi Zenei Napokat, azaz a Bétazent. A kéthetes fesztiválon a komolyzene mellett a népzene és az egyházi zene is fontos szerepet kap.
Igor Stravinsky játékra és táncra írott elbeszélését, A katona történetét mutatta be a Filharmónia Magyarország és a Fesztivál Akadémia Budapest a Csabagyöngye Kulturális Központban kedden este. Az előadást Ascher Tamás rendezte, a zenés darabban Molnár Piroskát, Bezerédi Zoltánt, ifj. Vidnyánszky Attilát és Kelemen Hannát láthatták a nézők.
Egy igazán különleges előadásra hívja fel kedves közönségének figyelmét a Filharmónia Magyarország. A zene és irodalom kapcsolatát mutatja be a Fesztivál Akadémia Budapest koncertje két korszakos mű előadásával Békéscsabán május 9-én.
Újra felcsendül a fúvószene az orosházi evangélikus templomban. A település alapítóinak tiszteletére rendezett hangverseny nagy múltra tekint vissza, a fúvósok a tőlük megszokott módon most is sok újdonsággal készülnek.
Harmadik alkalommal rendezte meg a Gyulai Tankerületi Központ és az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola az ünnepi gálahangversenyét Gyulán. A műsort a bucsai, a gyomaendrődi, a mezőberényi, a vésztői, a békési, a szeghalmi, a dévaványai, illetve a gyulai alapfokú művészeti iskola növendékeinek és tanárainak előadása töltötte meg.
A Filharmónia Magyarország hazánk egyik legnagyobb komolyzenei koncertszervezője, amelynek célja a klasszikus és kortárs zene fókuszba helyezése a különböző korosztályok életében. Hétfő délelőtt az Erzsébethelyi Általános Iskolába látogatott el a szervezet képviseletében egy zenei együttes.