Klasszikus Zenei Estek: A romantika volt a terítéken hétfőn

2019. január 15. 10:23 | Gyemendi Réka

Második állomásához érkezett a Klasszikus Zenei Estek rendezvénysorozata Békéscsabán. Az eseményen egy kortárs művész egyedi előadásban mutatta be a klasszikus komolyzene képviselőit és a romantika koraszakát.

 

 

A zenei est vendége Benedekfi István zeneszerző, zongoraművész volt, aki a különleges és egyedülálló program részeként felidézte az adott zenei korszak kialakulását, illetve annak főbb jellemzőit, majd játékával is megörvendeztette a közönséget.

– Nagyon boldog vagyok,  hogy másodjára is itt lehetek. Egy tematika szerint haladunk, ami azt jelenti, hogy a zenetörténet főbb korszakait felölelve haladunk előre a kezdetektől. Ezúttal a romantika mint zene, mint stílustörténeti korszak került a palettára. A romantika kezdeti korszakából négy jelentős zeneszerzőt és művét ismertettem: Franz Schubert-et, Felix Mendelssohn-Bartholdy-t, Robert Schumann-t és Johannes Brahms-ot – fogalmazott a zongoraművész.

 

 

 

Frankó Attila, az est szervezője elmondta: nagyon sokat lehet tanulni a klasszikus művekből. Úgy fogalmazott: a kultúra tanít, épít és mindenkinek a javára válik.

– A Klasszikus Zenei Esteken nem csak magyar művészeket mutatunk be, hanem európai klasszikus zenészeket is, akik az adott kornak a meghatározó alakjai voltak. Olyan művészekről van szó, akik Magyarországon is játszottak vagy a műveiket játszották az itt élő zongoraművészek - emelte ki a szervező. Hozzátette: addig tart ilyen esteket, ameddig igényli a közönség.

A következő Klasszikus Zenei Estet a Fiume Étterem nagytermében rendezik. Az érdeklődők áprilisban Tóth Péter világhírű zongoraművész rövid koncertjét is hallhatják.

További programok »

FEL