Igazi kuriózum – A Klasszikus Zenei Estek újabb állomása Békéscsabán

2020. augusztus 11. 06:56 | Hidvégi Dávid

Frankó Attila a jól ismert Békéscsabai Irodalmi Estek után 2018-ban egy újabb kezdeményezéssel állt elő, amely a Klasszikus Zenei Estek névre hallgat.

Az újabb Klasszikus Zenei Estet hétfő délután rendezték meg a békéscsabai Hotel Fiume Hotelben, a Szeretlek Békés Megye Egyesület szervezésében a Miniszterelnökség és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával. Ezt a rendezvényt az Irodalmi Esetekhez viszonyítva ritkábban, nagyjából évente tartják meg a megyeszékhelyen. Cél a klasszikus zene virtuózainak felidézése, a zeneszerzőké, akik számos remekművet alkottak, és akik úgy játszottak, mint előttük még senki.

Hétfőn George Gershwin műveiből játszott Rázga Áron zongoraművész, aki virtuóz technikájával kápráztatta el a nagyközönséget. Juhász Adrienn, Arany Cinege-díjas operett énekes Kálmán Imre operett slágereit adta elő. Hevesi Imre többszörös platinalemezes zenész és Réger Wanda énekes pedig meglepetés-előadással készültek.

A rendezvény főszervezője elmondta, hogy bár nem tudnak sűrűn klasszikus zenei estet rendezni, a tervek szerint novemberben tartanak egy ugyanilyen programot, terítéken más zeneszerzőkkel. Frankó Attila megköszönte a támogatók segítségét és azoknak a művészeknek is köszöntet mondott, akik vállalták a szereplést.

 

Galéria

További programok »

Kultúra

FEL