Kitl Miklós újra lilában, de ezúttal Békéscsabán

2020. július 7. 13:46 | Hidvégi Dávid

A még mindig csak 23 éves Kitl Miklós pályafutása álomszerűen kezdődött a labdarúgó NB I-ben, hiszen 2014-ben, az élvonal akkori legfiatalabb játékosaként, az első meccsén rögtön gólt lőtt a Ferencvárosnak a szintén lila mezes Kecskemét színeiben.

Kitl Miklós az első idényében 26 mérkőzésen lépett pályára, négy gólt szerzett és rögtön az évad legjobb fiatal játékosának is megválasztották a védekező középpályást – írja az Előre honlapja. A kecskeméti történet után Diósgyőrbe szerződött, azóta azonban már csak 22 meccs jutott neki az NB I-ben, gólt az élvonalban már nem is szerzett, 2018 óta pedig a másodosztályú Dorogban igyekezett újraépíteni magát, ahol együtt dolgozhatott a lilák jelenlegi vezetőedzőjével, Schindler Szabolccsal.

A 2020/2021-es szezonban viszont már lila-fehér mezben, Békéscsabán léphet pályára, ahol kifejezetten nagy reményeket fűz szerepléséhez a vezetőség és a szakmai stáb is. Kitl Miklós fiatal kora ellenére 359 tétmérkőzéssel a háta mögött kezdi meg az idényt, az Előrénél bíznak benne, hogy rutinja és munkabírása nagy segítségére lesz csapatnak.

További programok »

FEL