– A Bonduelle békéscsabai gyára tavaly Olimpikon zöldségek címmel rajzpályázatot hirdetett a gyerekek számára – mondta dr. Szabó Tiborné óvodapedagógus. – Nagy örömünkre az egyik kisfiúnk, Baczovszki Venci megnyerte a fődíjat (75 ezer forintot kirándulásra), és úgy gondoltuk, hogy itt töltjük a mai délelőttöt.
Matyi csacsi és József – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Hozzátette, tavaly is megnyerték a Bonduelle, valamint az Alföldvíz Zrt. a víz világnapja alkalmából meghirdetett rajzpályázat fődíját is – az összegekből szintén kirándultak. Azonfelül Vencel egy korábbi alkotását már Japánban is díjazták.
Természetesen a munka egy kiadós reggelivel kezdődött az udvaron, ahogy anno dédikéink tették. Azt követően Bartolák Marcsi, a Frankó Tanya és Haluskaház tulajdonos-ötletgazdája eligazította a csoportot.
– A nevünkből fakadóan haluskával, ezzel az ízig-vérig tót, tradicionális étekkel várjuk a látogatóinkat – mesélte Marcsi. – Miközben a tanya hangulata visszarepíti őket a múltba: a gyerekeknek megmutatjuk, hogy milyen lehetett a nagy- és dédszüleik korában ilyen körülmények közt élni; míg a nyugdíjasokban sok-sok régi szép emléket ébresztünk fel. Egyébként egyik fő célunk a fiatalok körében méltatlanul elfeledett tanyasi élet népszerűsítése.
Készül a fincsi haluska – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Hozzáfűzte, amikor megérkezik egy ovis/kisiskolás csoport, akkor ketté osztják őket. Míg a csapat egyik fele a fűszernövényekkel és az állatokkal: kisbarival, kiskacsával, kispulykával, kisnyuszival, kínai selyemkakaskával, Matyi csacsival stb. ismerkednek a kertben, addig a másikuk Marika nénitől és Marika nénitől (Bartolák Marcsival együtt három Marika áll szolgálatban a tanyán) megtanulják a haluska receptjét, készítését, és végül megkóstolhatják a kopasz haluskát, és mellé egy pici kanál brindzát is kapnak.
– Arra kérem a Vuk csoportot, hogy szedjünk füvet! – adta ki később a terepen az ukázt dr. Szabó Tiborné, hogy megetessék a Föld legkisebb ökológiai fűnyíróit (by: magyarmezogazdasag.hu), azaz az ouessant birkákat, amelyek kishazánkban egyedül csak itt vannak.
Végül a rókák megetették a barikákat.