Kipp-kopp, ki kopog? - Tesz-Vesz tábor Jaminában!

2020. július 17. 07:23 | Csiffáry Zsuzsanna

A Jaminai Közösségi Ház szervezésében hat héten át táboroznak gyerekek. A szervezők különböző készségfejlesztő és gondolkodásra késztető feladatokkal látják el a kisebbeket és a nagyobbakat. Annyian jelentkeztek a táborokba idén, hogy szeptembertől szakköröket indítanak.

Zajjal és alkotó munkával telnek napok a Jaminai Közösségi Ház udvarán és termeiben. A hagyományosnak tekinthető Tesz-vesz tábort már hatodik éve rendezik meg, ugyanazzal a szakmai vezetővel.  

– Amikor a gyerekeim kicsik voltak, nagyon szerették a Tesz-Vesz könyveket, a Tesz-Vesz várost, ahol mindenféle dolog történt. Ez az egyik alapgondolat, amire felépül ez a tábor, hiszen itt is mindig történik valami. És ami itt történik, az egy város köré épül - mesélte el Adorjánné Kata szakmai vezető, akinek munkáját három önkéntes segíti.

A munkafolyamatok egymásra épültek a foglalkozások során. A konyhai teendők után következett a házépítés és a berendezési tárgyak beszerzése. A gyerekek székeket, tányérokat festettek, bejárták a jaminai lakókörnyezetet, megismerkedtek a biztonság fogalmával. Az öltözködés témakörében használt pólókat, táskákat festettek, batikoltak. A másik alapgondolata a tábornak az újrahasznosítás és a tárgyak újragondolása.

Ezen a nyáron 6 héten keresztül táboroztatják a gyerekeket a közösségi házban.

– Tematikus napközis táborokat hirdettünk, valamennyi a Jaminai Közösségi Ház szervezésében valósul meg. Az első héten egészséges és finom táborunk volt, ahol glutén érzékeny gyerekeket is tudtunk fogadni. Vegetáriánus, glutén- és laktózmentes ételeket készítettek, illetve volt húsos étel is – emelte ki Pető Ibolya, a Jaminai Közösségi Ház vezetője. 

A Tesz-Vesz tábor mellé csatlakozik még a családi-,illetve a bútorfestő, apróséf és kreatív, digitális fotózás, valamint táncos tornatábor. A fokozott érdeklődés miatt szeptembertől szakköröket is szerveznek a közösségi házban. 

 

Galéria

További programok »

FEL