Békés vármegye legszebb természetfotóiból nyílt kiállítás a Munkácsyban

2024. szeptember 12. 19:03 | Fajó Attila

Díjátadóval egybekötött tárlatmegnyitót tartottak a Munkácsy Mihály Múzeumban, csütörtökön. A Békés Vármegye Természetfotója 2024 elnevezésű fotópályázat nyertes műveit ismerték el az intézmény Pátkai Ervin termében.

A pályázatot immár második éve hirdette meg a múzeum.

– Az idei évben ugyan kevesebb pályaművet fogadhatott a szakmai zsűri, de a minőség továbbra is kiemelkedő és híven tükrözi vissza Békés vármegye természeti kincseit – mondta el a békéscsabai múzeum igazgatója.

Bácsmegi Gábor zsűritagként is bírálta a beérkezett képeket.

– Azt hiszem sikerült egy olyan fényképészekből, vagy fényképeszetet szerető emberekből álló közösséget létre hoznunk, akik a remekül örökítik meg a bennünket körbefogó környezet szépségeit – fogalmazott Váncsa Klára, természettudományos muzeológus, aki a tárlat kurátoraként felelt a fotópályázat bemutatásáért.

A kiállításon mintegy 40 fénykép kapott helyet, a formába öntésben, nyomtatásban a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium nyomdászai segítettek. A felnőtt kategória első három helyezettje, sorrendben: Méhes Miklós, Lustyik Gábor és Flender János lettek. Részükre a díjakat Zalai Mihály, a Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke adta át.

Az időszakos kiállítást október 13-ig tekinthetjük meg a Munkácsy múzeumban. 

Galéria

További programok »

Kultúra

Komlósi-csabai nyugdíjas tanárnő kiállítása nyílt meg Tótkomlóson

A Komlósiak hazavándorolnak kiállítás sorozat keretében nyílt meg a napokban a Tótkomlósi Művelődési Központ és Városi Könyvtárban a tótkomlósi születésű, ám közel ötven esztendeje Békéscsabán élő Györfi Károlyné Lóczi Éva kiállítása. Éva néni a Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagjaként évtizedek óta hímez.
12:04
FEL