Kézilabda: Sikeres átmeneti év volt 2022 Békéscsabán

2023. január 3. 17:15 | Papp Ádám Sándor

Eredményes esztendőt zárt a Békéscsabai Előre NKSE. A csabai kézilabdázók egy átmeneti szezont követően visszajutottak az NB I-be úgy, hogy a másodosztály küzdelmeit aranyéremmel zárták. Papp Bálint együttese továbbá a Magyar Kupában is közel állt a négyesdöntőbe való bejutáshoz.

A Békéscsaba a Magyar Kupa 2021/22-es kiírásában a Csepel, a NEKA és az NB I-es Érd gárdáját búcsúztatva jutott el a sorozat negyeddöntőjébe, ahol a Dunaújvárost fogadta hazai pályán. Az összecsapás első félidejében még vezetett a viharsarki együttes, végül a vendégek 6 gólos győzelmet arattak és az újváros jutott be a négyesdöntőbe.

– Azt gondolom, hogy NB I/B-s szinten, hogy majdnem bekerültünk a legjobb 4 közé a kupában, az egy nagyon jó dolog volt. Amikor a Dunaújváros ellen játszottunk hazai pályán a négyesdöntőbe való bekerülésért, akkor előtte betegségeink voltak, és én is piros lapot kaptam azon a mérkőzésen. Hogyha minden rendben lett volna, akkor bejutottunk volna a legjobb négy közé – mondta Mayer Szabina.

A Békéscsaba az előző év első felében az NB I/B-ben szerepelt, ahol végül aranyéremmel zárt és visszajutott az elsőosztályba.

– Az előző szezont nagyon szépen zártuk és teljesítettük a célkitűzést, a Békéscsaba visszajutott az élvonalba, ráadásul aranyéremmel zártuk a másodosztályt. Azt gondolom, hogy az egy jó idény volt, hosszú utat járt be a csapat és szépen fejlődtek a játékosok. Annak az együttesnek egy része, a magja megmaradt az új szezonra, és velük folytattuk a munkát – hangsúlyozta Papp Bálint vezetőedző.

A Békéscsabai Előre NKSE számára nem kezdődött jól a 2022/23-as NB I-es bajnokság, ugyanis hét vereséget követően a nyolcadik fordulóban sikerült először a pontszerzés.

– Sikerült egy olyan kerettel elindulni, amelyről azt gondoljuk, hogy képes lehet a nyár végén megfogalmazott célokat elérni és meg tudjuk őrizni az NB I-es tagságunkat. Nagyon bízunk abban, hogy ezt sikerül teljesíteni – emelte ki Paláncz György klubelnök.

A klubvezetés legfőbb célkitűzése a 2023-as idényben az, hogy az együttes bentmaradjon az első osztályban, illetve lehetőség szerint stabil középcsapattá váljon az NB I-ben.

További programok »

FEL